Dr. Gönczy Béla /1868-1933/

Bistei Gönczy Béla 1868. november 21-én született Kassán. Apja honvédezredes volt. 1892. június 4-én szerzett diplomát Budapesten. 2 évvel később a Réczey klinikán kapta meg műtői oklevelét, majd 1895-ben törvényszéki orvosi képesítést is nyert.

Az esztergomi kórházban, mely akkortájt a mai Simor János utca és a Terézia út által határolt területen működött dr. Mátray Ferenc volt az igazgató főorvos. Az ő lemondása után a város pályázatot írt ki a kórház vezetői állására.

6 pályázó adta be iratait a város Egészségügyi Bizottságához. A 6 közül 3 esztergomi volt: dr. Fődi Emil, dr. Horacsek Gyula és dr. Vándor Ödön. A „külsősök” közül dr. Gönczy Béla Budapestről, dr. Matollay Károly Homonnáról és dr. Seyler Emil Nagykanizsáról pályázott. A 12 tagú Bizottság titkos szavazással első helyen Fődi Emilt, másodikként Horacsek Gyulát, és harmadikként Vándor Ödönt javasolta. A kinevező Andrássy János alispán volt, aki Lipthay János megyei főorvos javaslatára dr. Gönczy Bélát nevezte ki. 1896. április 5-én a kórházigazgatói posztra.

Az idő az alispán döntésének helyességét igazolta!

Dr. Gönczy Béla május 16-án érkezett Esztergomba és 20-án vette át a kórház vezetését dr. Vándor Ödöntől.

„Nos, hát ki az a Gönczy Béla, akit az alispán a kórházi vezető állásra kinevezett?” - tette fel a kérdést az Esztergomi Közlöny.

„Van egyetemes orvostudományi oklevele, 3 év sebészi szakgyakorlata, melyből 2 évet, mint egyetemi műtőgyakornok töltött, és mely idő alatt szerezte meg műtői képzettségét. Ezen felül a sebészeti szakirodalomban is nagyobb figyelmet érdemlő munkásságot fejtett ki, amiről a kérvényhez csatolt okmányhalmaz közt egy szakműve tanúskodik. Továbbá amint ezen okmányok igazolják a magyar királyi tudományegyetem kórszövettani és törvényszéki intézeténél 1-1 évig, mint gyakornok működött a budapesti Szent Rókus kórházban belgyógyászattal, a Stefánia gyermekkórházban gyermekgyógyászattal a magyar királyi tudományegyetem I szül és nőbeteg klinikáján a szülészettel és nőgyógyászattal rendszeresen foglalkozott. Van középiskolai orvos és egészségtani tanári, valamint tisztiorvosi képesítése. Jelenleg pedig folyó év február 1.-től első tanársegéd a magyar királyi tudományegyetem törvényszéki orvostani tanintézetének, és ezen kívül a budapesti büntetőtörvényszéknél, mint második orvos szakértő működik”…

A polgárság érdeklődve fordult a fővárosból jött főorvos felé. Nem lehetett könnyű helyzetben, hisz minden lépését figyelemmel kísérték. A helyi lapokban rendszeressé váltak a kórházi tudósítások

A közvélemény nem csalódott. Esztergomban eddig soha nem végzett műtétek kerültek bevezetésre a nagy tudású sebész munkája során.

Néhány tudósítást ismertetnék a korabeli lapokból:

Amikor Závodi János sárisápi kocsislegény sérvét szerette volna megoperálni az új igazgató főorvos, kiderült a kórház műszerezettsége ezt nem teszi lehetővé. Ő azonban nem adta fel egykönnyen. Kapcsolatba lépett korábbi kollegájával dr. Baross Jenővel a Rókus kórházból. Kollegája személyesen hozta el a szükséges műszereket és így sikeres operációt végzett el a betegen Gönczy Béla, Horacsek, Vándor és Haugh doktorok segítségével.

Júliusban Rumb Arnold 28 éves szabó bal lábát „csontszú” miatt amputálni kellett. A korábban említett doktorok asszisztálása mellett ezt is sikeresen végezte el dr. Gönczy Béla.

Néhány nappal később Csenok kanonok inasának szájdaganatát operálták a kórházban. Gönczy „az ajkától a füléig” felvágta a beteget, aki szerencsésen túlélte a beavatkozást.

Gönczynek sikerült elismertetni magát új munkahelyén. Pedig a gyógyításon kívül meg kellett küzdenie a rendkívül rossz munkakörülményekkel is. A Rókus kórházi viszonyokhoz képest ez jelentős visszaesést jelentett számára.

A város vezetésétől 1000 forintot sikerült kiharcolnia, melyet a kórház, általa elengedhetetlen renoválására fordított. Mint sebész, az említett összegből elsősorban a sebészeti ténykedés feltételeit javította, illetve teremtette meg. Új sterilizátort vásárolt. Átalakíttatta a műtőt, padlóját cementeztette. Bővítette és modernizálta a kórház gyógyszertárát. Új ambulatóriumot alakíttatott ki. …

Mindezen átalakítások eredményeként az eddig 45-50 ágyas kórházat, 60-65 férőhelyre bővítették.

Ezt követően Gönczy Béla elődei törekvését folytatva az új közkórház építése mellé állt és minden energiáját ennek szolgálatába állította.

Az Esztergom és Vidéke így írt róla:

„Erősnek, életképesnek született az új közkórház terve is, élete első idejében nőtt, gyarapodott is szépen, akadtak jó nénik és bácsik, akik ellátták erősítő táplálékkal, de hogy egyszerre nem lett érettkorúvá, hát lassacskán levették kezüket róla, szép csendesen, egymásután. S hogy egyre jobban magára hagyták, csak természetes, hogy senyvedni, sorvadni kezdett s már-már közel állott közéletünk ama temetőjéhez, amelynek legnagyobb részét az ily módon elpusztult eszmecsemeték sírocskái töltik be. Közel állott a sírhoz, amikor…

Amikor akadt egy ember, aki telve humanitárius eszmékkel, emberszeretettel, buzgósággal, pártfogásba vette a senyvedőt és feltette magában, hogy ezer akadály dacára is felneveli protezséjét. Nem szűnt meg vele soha foglalatoskodni, neki szentelte minden szabad idejét, küzdött, harcolt azokkal, akik a gyermek életképességében nem akartak bízni, akik legfeljebb alattomos rosszakarattal közeledtek hozzája, kért, koldult, futkosott, hogy erőre hozza védencét. És íme mi történt! A gyermek, ugyszóllván napról-napra, szemünk előtt nőtt, erősödött, fejlődött csodás gyorsasággal, egyre több protektora, jóakarója akadt, szépséges nénik vállalták, magukra gondozását és ma-ma büszkén s önelégülten mondhatja protektora: naggyá, erőssé tettük, felneveltük őt.

Hát itt a tanulság, mennyit tehet egy fáradhatatlan, buzgó, agilis, akadályoktól, kellemetlenségektől, rosszakarattól vissza nem riadó férfiú, megmozdíthatja az egész társadalmat, amelyben egy a másikat mindig vonzza maga után…üdvözöljük őszintén a közkórház eszméjének diadalra vivőjét: dr. Gönczy Béla kórházigazgatót, derék munkatársaival egyetemben.”

Évről-évre a nyilvánosság előtt is beszámolt a kórházban folyó gyógyításról.

Néhány nevezetesebb esetet közölt 1899-ből:

„Egy embert 9mm kaliberű revolverből hátba lőttek, a golyó a baloldali felső lapoczkaszögletnél hatolt be, s útjában a tüdőt is sértette / erős vérköpés / egyébként olyan szerencsésen haladt tova, hogy a szegycsont markolata feletti bőr alatt megakadt, s innen egy metszés segélyével eltávolíttatott, s a sérült 3 hét múlva gyógyultan távozott….

Egy beteg bélelzáródás tünetei közt került a kórházba, jobb lágyéktáján a hasban egy gyermekfejnyi fájdalmas daganat volt érezhető, s csakis a kórelőzményi adatokból lehetett felvenni, hogy a hasban helyet foglaló daganat nem más, mint az a sérv, mely évek óta fennállott, visszahelyezhető volt, de most véletlenül tömlőstől együtt úgy nyomatott vissza a lágyékcsatornán át, hogy a bélelzáródási tünetek még fokozódtak is.

A betegnél sérv-hasmetszést kellett végezni, mely után a tömlőt könnyen ki lehetett emelni. A sérv tömlőben egy 16cm hosszú bélkacs volt kizáródva. Miután pedig a sérv az idők folyamán valószínűleg gyakrabban helyeztetett vissza mindenestől, az a hasfalat borító hashártyát maga előtt lassanként leválasztotta, vagy pedig annyira meglazította, hogy az izomzat és a hashártya közt képződött üregben foglalhatott ilyenkor helyet, ezért a műtét folyamán nem csak a sérvtömlőt, de a meglazult hashártyát is ki kellett irtani, úgy, hogy a hashártyát 14 cm hosszúságban kellett aztán összevarrni. …

Egy betegen csendőr karddal sérülést ejtett, mely átvágta a bal kézháton a közös ujjfeszítő izomnak mind a négy inát. Az alkalmazott invarrat után teljes gyógyulás állott be. …

Egy betegnél czombcsont és alszárcsonttöréseknél járókötéseket alkalmaztunk gipszpólyák s gipsz pólyákból készített sínek segélyével. Utóbbi esetben hosszában 2 vasrúdra fektettük a beteget s extendáltuk / szükség esetén narcosisban / kellő mértékben a tört végtagot, melyre fel egészen a csecsbimbóig oly módon alkalmaztuk a kötést, hogy előbb vékony vataréteggel vettük körül a végtagot illetve a törzset. A beteget mindjárt a kötés megszáradása után járni tanítottuk. …

Egy esetben a herevízsérvet a Winkelmann szerint leírt módon végeztük: ugyanis a herevízsérvtömlőt 4 cm hosszúságban a felső póluson megnyitva, s a nyíláson át benyulva a herét kihúztuk, úgy hogy az egész tunica propria kifordult, mire a tunica rését a here mögött ismét összevartuk. A kifordult zsákot reponáltuk módot adva, hogy a tunica vaginalis propria a communissal összenőhessen, s a bőrt bevarrtuk. Ezen műtéti módnál igen előnyösnek bizonyult, hogy a műtét igen rövid / öt perc / alatt befejezhető, s a tunicák összenövése folytán recidíva nem állhat be.” …

Érdekes, hogy ezen leírások nem valami tudományos folyóiratban, hanem az egyik korabeli helyi lapban, a Szabadságban olvashatóak.

Az Orvosi Hetilap 1901. február 24.-i számában az „Eredeti Közlemények” között cikket írt „Teljes radialis hűdésnek inplasztikával gyógyított esete” címmel.

Az írás elején az inplasztikák történetével, felosztásával foglalkozik, majd ismerteti esetét:

„L. A. 20 éves római katolikus nőtlen esztergomi születésű géplakatos 1899. február 6-dikán egy éjjeli mulatóhelyen, bal karján egy szúrt sebet szenvedett, mely a könyökizület alatt négy ujjal a feszítő oldalon az ulnaris oldal felől a radiális felé haránt irányba haladva valamennyi feszítő izmot átvágta, sőt az alkar csontjainak általuk borított felületét is felszántotta.

A beteg február 26-dikán vétette fel magát az esztergomi közkórházba.”

Ezt követően részletezi a végrehajtott műtétet, melyben Vándor dr., Horacsek dr., és Suchy doktor segítette.

A végeredményt így összegezte:

„A műtét után hat héttel, hüvelykével scandáló mozgásokat, kezével pedig most már minden munkát képes végezni, felkap a faágra, s azon himbálja magát, a gépcsavart bal kézzel is erőteljesen ragadja meg stb… szóval nincs akadálya, hogy mesterségét tovább folytassa

/Az esetet a „Centralblatt für Chirurgie” is leközölte 1901-ben. /

Andrássy János alispánnak, dr. Lipthay főorvos által sugallt döntése, miszerint Gönczy Bélát nevezze ki az Esztergomi Kórház igazgatójává, az idő által is bebizonyított jó döntés volt.

Arra a kérdésre, hogy Gönczy Béla hol szerezte meg azt a tapasztalatot, mellyel elkápráztatta és elismertette magát az esztergomi kollegái előtt: dr. Szállási Árpád kutatásai derítettek fényt.:

„ A Réczey-féle jubileumi emlékkönyvet lapozva bukkant fel a neve 1912-ből, amit Réczey Imre professzor legjobb tanítványai írtak tanárságának 20. évfordulójára. Ekkor vált világossá, hogy Gönczy Béla a Réczey professzor intézetében tanulhatott operálni, ahol Verebély, Hüttl Tivadar és Kuzmik Pál is, kik valamennyien sebészprofesszorok lettek. Az emlékkönyvből kitűnik, milyen sokra tartották Gönczy Bélát, ha ilyen jeles társaság kérte fel szerzőtársnak.”

Gönczy Béla 1897. augusztus 18-án esküdött Esztergomban örök hűséget Prokopovich Ilonával.

Közös sírban nyugszanak ma is a belvárosi temetőben.

1906-ban a megye Orvosszövetségének elnöke lett.

Az I. világháború alatt „éjjel nappal operált, szinte emberfeletti munkát végzett.”

Ezt követően haláláig a kórház fejlesztésén, modernizálásán a betegellátás javításán fáradozott.

Nevéhez a Kolos Kórház felvirágoztatása fűződik.

1924-ben egészségügyi főtanácsosi címet kapott. 1932-ben Balatonfüreden érte az első agyembóliája és 1933 januárjától ezért lett nyugdíjas.

1933. szeptember 10-én a kormányzó által adományozott „Signum Laudis” elismerő oklevelet a polgármester Glatz Gyula adta át.

1933. november 12-én esős, hideg éjszaka volt. Ekkor halt meg otthonában / a mai Kolos patika épületében / a XX. század egyik legnagyobb esztergomi orvosa. Sírjánál utóda, keresztfia, dr. Eggenhofer Béla búcsúztatta.

A Belvárosi temetőben síremlékén ma már csak nehezen olvasható sorok állnak:

„Imádta az Isten mindenhatóságát
És szerette híven minden embertársát
Dolgozott és jót tett ez volt élete vágya
Legyen a sír mélyen nyugodalmas álma”

Bistei Gönczy Béla dr.

Magyar kir.egészségügyi főtanácsos
Az esztergomi Kolos Kórház életrehívója
Igazgató-főorvosa

Ha valaki ellátogat sírjához – és minden esztergomi orvosnak novemberben ezt meg kellene tennie – gyújtson egy gyertyát az emlékére.

Osvai László dr.
Forrás: Kór-Lap
1999. december