A Hitel köszöntése

A 80-as évek közepén többször sétáltunk el, Szontagh Csabával és Hambach Józseffel Csoóri Sándor esztergomi víkendházához. Ültünk a teraszon, mely a Dunára nézett, és hallgattuk Őt. Sokmindenről beszélgettünk. Ekkor hallottam először arról, hogy kell egy lap! Most pedig az akkor elképzelt lap 20. születésnapját köszöntjük!!!

A Hitel jubileumi számában Csoóri Sándor írt tanulmányt „Születésnap árnyékkal” címmel. Ennek egy részletével hívjuk fel a 20 éves lapra a figyelmet!!!

Születésnap árnyékokkal

….„1979 telén, amikor először fogalmazódott meg Németh Lászlóék sugalmazó lakásában a független lap gondolata, térségünkben ekkortájt kezdett megerősödni a szamizdat-irodalom. A Belvárosi Társaság nagyvonalúságát jelentette, hogy két évtized alatt senki se osont el közülünk, mert attól félt volna, hogy a földalatti megjelenések miatt lecsapnak az „értelmiségi bandára”. A félelem helyett inkább egy szigorú elszántság hajtása erősödött meg néhányunkban. Helyeseltük a szamizdat-irodalmat ( Duray Kutyaszorítója is így jelent meg Amerikában ), de elképzelhetetlennek tartottuk, hogy az irodalom föld alatt maradjon sokáig. Az 1848. március tizenötödikei eseményeket Petőfi azért nevezte forradalomnak, mert a cenzúra eltörlésével megváltoztak a társadalmi körülmények. A kis gyermekek nem sírba születnek, hanem bölcsőbe! Ha nem tetszik a hatalomnak valami, vonuljon föld alá a rendszer, ne az irodalom!
De az ilyen kifakadások hátterében mindig ott dohogott egy végzetesnek mondható félelem: sose leszünk otthon önmagunkban. Sose leszünk otthon a történelmünkben, mert mire megértenénk mi történt velünk az első világháború után, a trianoni fejszecsapás közben, aztán a második világháború éveiben, a halál- és hadifogoly-táborokban, a proletárdiktatúrában, a szocializmusban, az 1956-os forradalom napjaiban, a parasztság szétzúzásában, a munkásosztály satuba szorításában, a rendszerváltozást kibelező játékaiban, az életet is ellopó bűvészmutatványokkal, már mindig csak a megkopott felét mutatja az élet. Több összefoglaló könyv jelenik meg Magyarországon, mint regény, dráma, vagy önvallomás.
A Hitel című folyóiratunkért ezért hadakozunk, hogy legyen egy olyan lap, amelyik nem enged felejteni. Vagy rákényszerít minket a szigorú emlékezésre.

Nem minden ország irodalmában volt olyan fontos szerepük a folyóiratoknak, mint a mi irodalmunkban. Lapozzuk csak át a Nyugatot, a Választ, a Kelet Népét, a Magyar Csillagot és puszta szemünkkel megállapíthatjuk ezt. Amikor a kétheti lap helyett 1992 szeptemberében kénytelenek voltunk áttérni a havi lapra, arra kellett rádöbbennünk, hogy a magasan hullámzó lapszámunk egyre apad, de mégsem a hagyomány kudarcát kellett megállapítanunk, hanem azt, hogy az újságok, a televíziók, a képeslapok győznek le minket. Az úgynevezett közvélemény nem alakulhatott ki egyáltalán, s a semmire se jó demokrácia eszköze nem a könyv, hanem minden, ami gyors, ami meglepő, amit inkább csak nézni kell. Látok, tehát vagyok! Így érthető az is, hogy például az amerikai elnökjelöltet: Obamát lassan jobban ismerjük, mint a szomszédunkat. A horvát tengerpartot is, mint az Ormánságot. Az ember belső világáról alig hangzik el valami, talán először az emberi történelemben.
A Hitel húszéves. Ha néhány mondatban kellene összefoglalnom a jellemrajzát, azt mondanám, hogy egy kicsit különb mostani önmagánál. Több, mint ami látszik belőle. Ha másért nem, hát azért, mert nem tud felejteni, mert minden idegszálával – a sérültekkel is! – a magyar irodalom és a tragikus magyar sors idegrendszerével fonódik össze. Nem véletlen, hogy az utolsó években Sütő András volt az egyik leghűségesebb szerzőnk.

Az 1956-os magyar forradalom, a Prágai Tavasz és a lengyelek szolidaritási mozgalma után szinte bizonyos voltam abban, hogy az elerőtlenedő nyugat-európai kultúrát a közép-európai népek konoksága és szenvedés-terhe fogja majd megújítani.

Eddig ez, sajnos, nem sikerült.

Mondjuk Zrínyi Miklóssal együtt, hogy a „küzdelemhez nem kell remény”?