2009. OKTÓBER 6.

Batthyányi Lajos,
Aulich Lajos, Damjanich János, Knezić Károly, Láhner György, Leiningen-Westerburg Károly, Nagysándor József, Poeltenberg Ernő, Török Ignác, Vécsey Károly, Kiss Ernő, Dessewffy Arisztid, Schweidel József, Lázár Vilmos

A 13 aradi vértanú szobrának leleplezése

Nem néma az a kőszobor, amely onnan a Magyar Golgotán a halhatatlan vértanú halottak emlékének emeltetett. Énhozzám a kitaszított élő halotthoz, ki egykor zászlótartója valék Magyarország függetlenségének, melyért ők a lehóhérolt hősök mennyit küzdöttek, mártírhalált haltanak, énhozzám elhozzák a múltnak szellemét, a velőkig ható szózatot, mely annak emlékszobra, kimagasló alakjának, Hungáriának hallgatag ajkával zengi: „Hazádnak rendületlenül / Légy híve, óh Magyar!” Tisztelet, akit tisztelet illet, de híve Hazádnak, érted-e Magyar? Hazádnak légy.

Ne csinálj magadnak faragott képet, hogy azt imádjad, csak Hazád szabadságának Istenét, mint imádták azok, akik mártírhalált szenvedtenek… E szózat zengését hallom én a messze távolban, Hungária szobrának ajkáról. Hát hogyne hallanák azt a velőkig ható szózatot, de ha hallják, meg is hallgatják-e? Elviszik-e magukkal e szózat ihletét a közélet küzdelmeinek pálya homlokára? Elviszik-e házitűzhelyeikhez, hogy az ihlet csillaga világítson előttük, a gyermekek előtt, mint az evangélium misztikus csillaga világítson a bölcsek előtt, kik az Idvezítőt keresék? A világbírája, a történelem fog e kérdésre felelni.

Legyenek a szent emlékű vértanúk megáldottak poraikban szellemeikben a hon-szabadság Istenének legjobb. Halljátok-e azt amott a közelben is mindazok, akik a szívzárólag gyászos, felejthetetlenül gyászos október okán összegyülekeznek a Magyar Golgotán, áldásival az örökkévalóságon keresztül. Engem, ki nem borulhatok le a Magyar Golgota porába, engem október hatodika térdeimre borulva fog hontalanságom remetelakában látni, amint az engem kitagada. Engem, ki nem borulhatok le a Magyar Golgota porába, engem október hatodika térdeimre borulva fog hontalanságom remetelakában látni, amint az engem kitagada. Haza felé nyújtom agg karjaimat, a hála hű érzelmeivel áldom a vértanúk szent emlékezetét hűségükért a Haza iránt, s a magasztos példáért, melyet az utódoknak adtanak, s buzgó imával kérem a Magyarok Istenét, hogy tegye diadalmassá a velőkig ható Szózatot, mely Hungária ajkáról a Magyar Nemzethez zengi. Úgy legyen! Amen!

Turin, 1890. szeptember 20.
Kossuth Lajos

Arad

A vértanúk szobra helyén
Kerestem, s megtaláltam a helyet.
Már égre nem törtek nagy vonalak,
Csak áldozati illat lebegett.
Körül vasrács és belül puszta gyep,
De a gyep közt gyöngyvirág-levelek.
A levelek közt egy-egy karcsú szár.
Hogy mennyit nőtt: én nem számoltam meg.
Csak hittel hiszem: éppen tizenhárom.
S tizenhárom gyöngy minden karcsú száron.

…Hát ez maradt? túl szobron, időn,
ércen, márványon, merev méltóságon,
Új viharon, új vértanúhalálon:
Tizenhárom gyöngy, tizenhárom száron!

Reményik Sándor