BESZÉLGETÉS DR. PÁK GÁBOR FŐORVOS ÚRRAL

Nem először beszélgetek Pák Gábor főorvos úrral. Eddigi interjúink során, mint igazgatót is kérdeztelek. Néhány hónappal ezelőtt lemondtál erről a pozíciódról. Hogyan dolgoztad fel magadban ezt a döntést?

Nem bántam meg! Nehezen dolgoztam fel magamban, és a mai napig is gyakran eszembe jut az a nap! Magát a döntést azért nem bántam meg, mert úgy látom, hogy a tulajdonos erőfeszítései ellenére a külső körülmények úgy változnak, hogy azok rendkívül kedvezőtlen helyzetbe hozzák kórházunkat, mind anyagilag, mind szakmailag! A kórházvezetés jószándéka és erőfeszítései már nem elegendőek ahhoz, hogy a fellépő és az azóta is növekvő problémákat meg lehessen oldani. Egy ilyen szituációban véleményem szerint egyfajta megoldást jelenthet a vezetés átalakítása.

Egy kicsit konkrétabb fogalmazásra kérnélek!

A külső körülmények változásai nagyon kemény megszorításokat jelentenek, ami azt sugallja, hogy a kórház csak akkor tartható fenn, ha a funkcióit némileg csökkentjük. Óhatatlanul is a szakmai színvonal csökkenésével kell számolnunk. Ettől én mindig ódzkodtam, és amíg volt valami ráhatásom a Testületre, az irányban próbáltam a folyamatokat terelni, hogy ezt a lépést ne tegyék meg, mert visszavonhatatlan károk keletkezhetnek. A külső körülmények, a finanszírozás, olyan irányban hatnak, hogy az eddigi szakmai színvonal nem tartható a Vaszary Kolos Kórházban.

A beszélgetésünk mostani apropója, pont nem a szakmai színvonal csökkentéséről szól, hanem egy örvendetes eseményről. Az egyik munkatársad tudományos fokozatot ért el.

Ez öröm, és büszkék vagyunk Kovács Márta főorvosnőre. Ő az első olyan esztergomi orvos, aki közkórházi körülmények között 4-5 év nagyon kemény munkájával tudományos fokozatot tudott elérni. Ebben az ő elhivatottsága, tehetsége, áldozatvállalása és a körülmények szerencsés együttállása döntő szerepet játszott. Nagyon remélem, hogy kórházunkban, a későbbiekben is lesz lehetőség ilyen tevékenységre.

Ne légy álszerény! Mint osztályvezető főorvosnak, nem kis részed van ebben a tudományos sikerben. Hogyan indítottad el munkatársadat a tudományos fokozathoz vezető úton?

2003-ban a párizsi kapszulás endoszkópiás konferencián láttam meg, hogy milyen lehetőségeket rejt ez a terület. Felötlött bennem, hogy ezzel a szakterülettel esetleg úgy is foglalkozhatnánk, hogy ebből egy tudományos munka is születhetne. Megnyertük Fehér János és Tulassay professzor urakat és elkezdődött a munka. A győri Petz Aladár kórházzal, Rácz professzorral is egy jó együttműködést tudtunk kialakítani, és így az általuk végzett vizsgálatokkal együtt az anyagunk nemzetközileg is számottevővé vált. Így világlapokban tudtunk cikkeket elhelyezni. Szóval több tényező is optimálisan alakult, de hangsúlyozni szeretném, hogy Kovács főorvosnőé volt a főszerep!

A több tényezőt részletezzük egy kicsit. Tagja vagy a szakmai kollégiumnak. Ismersz még olyan kisvárosi kórházat, mint az esztergomi Vaszary Kolos, ahonnan kollégiumi tagok kerültek ki?

Ilyen nagyon kevés van. Különösen a nagy szakmákban. Megtisztelő számomra, hogy ebbe a körbe kerülhettem. Amikor áprilisban elbúcsúztam Romits professzortól elmondta, hogy reméli: fogunk még együtt dolgozni. Nem gondoltam akkor, hogy májusban már a Gastroenterológiai Szakkollégium tagja leszek. Ezzel úgy érzem a korábbi kollégiumi munkámat is elismerték.

Mennyire bánod ma, hogy a szakmai feladataidon túl igazgatói feladatokat is elvállaltál?

Nem bántam meg. Odaadással, lelkesen végeztem ezt a munkát is 15 éven keresztül. 2 rekonstrukció történt meg ezidő alatt. Az új évezredbe az én mb. vezetésem alatt lépett be a Vaszary Kolos Kórház. Azok a fejlesztések, melyek az elmúlt 15 év alatt megtörténtek, jórészt az én elképzeléseimet valósították meg. Igyekeztem egy olyan kórházat kialakítani, ahol a belülről jövő kezdeményezéseknek utat engednek, ahol családias a légkör. Nem bántam meg ezt a 15 évet, még akkor sem, ha az ezzel kapcsolatos energiáimmal, - ha ezt csak a szakmára fordítom - elérhettem volna tudományos fokozatokat. Büszke vagyok arra, hogy az esztergomi kórház vezetője lehettem!

Máskor is nyilatkoztál már erről, de most ide kívánkozik. Hogy megemlékezzünk arról az emberről, aki kórházvezetői pályádon elindított!

1993 végén keresett meg Szontagh Csaba főorvos úr, akivel Dorogon együtt dolgoztam, és felkért az orvosigazgatói feladatok elvállalására. Családom tiltakozása ellenére mondtam igent. Sok szép emlékem fűződik ehhez a döntésemhez. Szontagh Csaba érdekes, öntörvényű ember volt. Hatalmas szakmai tudással és műveltséggel. A vezetés mindennapi, gyakorlati részét általában rám hagyta. A fajsúlyos elméleti döntéseket együtt hoztuk meg. A rekonstrukciókon túl egy új főorvosi kar került ezen idő alatt kinevezésre. Ebben is sikerült mindig konszenzusos döntéseket hoznunk.

Az életpályád lényegében sikertörténetek sorozata. Volt egyáltalában kudarcélményed, vagy olyan, amit ma másként csinálnál?

Szakmailag nem hiszem, hogy másképp csinálnék bármit is. Amin utólag változtatnék, az a lemondásom körülményeire vonatkozik. Mint kórházvezető a város vezetőivel szorosabb kapcsolatot építenék ki. Látom a mostani vezetést, amely rendszeres konzultál. Ezt mi nem tettük meg. Talán azért, mert ismertük egymást például a bizottságokon keresztül is.

Esztergom vezetése írásban is kinyilvánította, hogy a bizalomvesztés nem Pák Gábor orvosigazgató személyével kapcsolatos.

Ez így van, ez jól is esett. A piacon mégis megkérdezték, hogy én még mindig a kórházban dolgozok. Ezzel kapcsolatosan szeretném eloszlatni a piaci szóbeszédet: nekem a városvezetéssel semmi konfliktusom nem volt, de a lemondásommal kapcsolatos körülményeket utólag másként alakítanám.

Legutóbbi beszélgetésünkkor szót ejtettünk a Pák dinasztiáról. Főleg a fiad, Péter pályaválasztásáról és az osztályodon történő munkájáról. Most egy kicsivel többet beszéljünk a dinasztiaalapítóról, édesapádról.

Ő 1937-ben végzett Pécsett, ahol én is. Egy rövid kórházi munka után, a Pénztár Dorogon körzeti orvosi körzetet alakított ki. Ehhez akkor lakás is járt, a rendelőz, a várót és a lakást, ahogy ez akkor szokás volt úgy építették ki, hogy kikérték a leendő doktor véleményét is. Dorogon akkor 3 körzeti orvos volt: Román Sándor, Katona Zsiga bácsi és édesapám, aki MÁV ellenőrző főorvos is volt, valamint sportorvosi feladatokat is ellátott. A mai fiatalok el sem tudják képzelni az akkori viszonyokat. Nem volt ügyeleti szolgálat, a város környékén kevés orvost lehetett elérni. Emlékszem többször megéltük, hogy Kesztölcről lovas kocsival jöttek érte.

Ajánlanád-e majd unokádnak is ezt a pályát?

Egy szakmát művelni „dinasztiában” nagyon jól lehet. Ezt a középkortól kezdve vissza lehet vezetni, és ez az állítás az orvoslásra is igaz. A körülményekhez persze időről-időre alkalmazkodni kell. Az orvosi diploma szerintem, ma is értékes diploma. Aki képes rá, szorgalmas, kitartó, céltudatos és humán beállítottságú, annak mindenképpen javaslom ma is ezt a pályát. Ha az unokám ilyen lesz, neki is! A pálya rengeteg buktatóval, izgalommal jár, de nagyon szép!!

Még 2-3 évig leszel a Vaszary Kolos Kórház II. Belgyógyászatának vezetője. Hogyan látod saját osztályod jövőjét?

Nagyon nehéz a jövőről bármit is mondani, de én 6-8 éve szisztematikusan a szakorvosaimat különböző irányokba tereltem ( nephrológia, diabetológia, onkológia ) Minden szakorvosunknak 1-2, sőt 3 szakvizsgája is van. A szervezeti struktúrát az élet hozza majd, de ilyen alapokra lehet építeni. Szerettem volna olyan főnök lenni, akitől távol áll a tekintélyalapú irányítás. 65 éves korom után a kórházi szabályzat szerint nem lehet senki osztályvezető. Nyugdíjasként nem kívánok majd az osztály szakmai munkájában részt venni.

Remélem addig még több olyan örvendetes esemény kapcsán tudunk majd beszélgetni, mint ez a mostani.

Osvai László dr.