Burmai – myanmari hirlevél 1.

„George Orwell és magyar diesel vonatok nyomában”. Ezt az alcímet viseli világjáró, és világlátott kollegánk dr. Pátkai István újabb hírlevele. Rendhagyó módon útjáról itthoni, piliscsabai barátjával történt levelezés kapcsán tudhatunk meg számos érdekes dolgot. Miért látogatott el Burmába, kiknek, miben segít ott, mit jelent a burmaiaknak Magyarország? Hírlevelét három részletben közöljük.

A Nargis ciklon pusztító csapása után több mint félévvel, 2008. novemberében érkeztem Rangoon új nevén Yangon-ba. A CBM képviseletében a myanmari Egészségügyi Minisztérium és a WHO által szervezett megbeszéléseken döntöttünk a pszichoszociális helyreállításban prioritást érdemlő feladatokról, a CBM által felajánlott segély felhasználásáról.


2008. májusában a katasztrófa után értesültem a várható szakértői feladatról és sok időm volt a felkészülésre. A korábbi utazásaimhoz hasonlóan olvastam az ország történelmi és földrajzi sajátosságairól. Kedvenc angol íróm George Orwell „Burmai napok” című könyve, a Burma – Tájföld határon játszódó, felejthetetlen „Híd a Kwai folyón” film emléke és nem utolsó sorban a távoli országhoz fűződő nemzetközi kapcsolataink, - a magyar diesel vonatok nemzetközi, közöttük burmai sikerei miatt is-, várakozással néztem újabb utam elé. A délkelet-ázsiai szakértői utazásaim különleges állomása volt a trópusi ciklon sújtotta Myanmar.

Eddigi hirleveleimtől eltérően a myanmari útról egy baráti levelezést idézve számolok be. Levelező partnerem, kedves barátom, piliscsabai szomszédom Somogyi Ferenc, nyugdíjas gépészmérnök, aki a hatvanas években, mint szakértő dolgozott Burmában, hogy a magyar Ganz gyártmányú diesel vonatok a trópusi országban is megfelelően üzemeljenek. Feri barátom, - személyes kapcsoltunkban Somi-, engedélyével adom közre Burmával – Myanmarral kapcsolatos levelezésünket.

 

 

Bevezetés

 

Manila, 2009. március

 

Kedves Somi!

 

Újabb írásomban, ha ehhez hozzájárulsz, barátságunk iránti tisztelettel idéznék kedves leveleidből és a képeket is szeretném bemutatni. Úgy gondolom, hogy a te szakértői utjaid a hatvanas években kezdődően és alig tíz évvel utánad a mi utazásaink hasonlóak. Mire mi elindultunk már mindent felfedeztek a híres és erős népek, nem kétséges, hogy kiváló magyar világjárók közreműködésével. Vándorlásaink nem hasonlíthatók a felfedezők útjaihoz, sem a nagy vadászok egzotikus kalandjaihoz. De volt valami sajátos a vállalásainkban. Jó lenne ebből valamit felvillantani a mai szédítően kiszélesedő népvándorlásban.

Mérnöki hozzáértést, orvosi szaktudást vittünk a tarsolyunkban és hittünk abban, hogy értékeket közvetítünk. Dolgozni mentünk a távoli országokba. A felügyeleted alatt beállított és karbantartott, akkor és ott korszerű diesel vonatokra, büszkék lehetünk. Amikor a burmai Egészségügyi Minisztériumban a hivatalos tárgyalásaink után említettem a magyar vonatokat burmai kollégám elismeréssel emlékezett. „Igen akkor álltunk át a lokomotívokról és ebben a magyarok sokat segítettek” – mondta.

 

Barátsággal:

István

 

Piliscsaba, 2009. március

 

Kedves István!

 

Örömmel olvastam soraidat. Az orvosi tudományok mellett a színes útleírásokban és idegenvezetésben is tapasztalatot szereztél. Ha végleg hazatérsz, meggondolandó, hogy nyugdíj kiegészítésként ezt a szakmát is tovább gyakorold.

 

Megtisztelsz azzal, hogy beszámolódba be akarsz vonni. Bátran idézhetsz tőlem, vagy ha az archívumomban fellelhető képre, adatra van szükséged, akkor küldöm. Szívesen átnézem az írásodat és elmondom a véleményemet, amit persze nem kell kötelezően figyelembe venni.

 

A beszámoló azonban a tiéd, amely tartalmazza friss élményeidet! Tapasztalatból tudom, hogy néhány év alatt mennyit változik a világ. Amikor hat év múlva visszamentem Burmába, egy másik országot találtam. Nem csak egy gazdaságilag összeomlott környezetet, hanem annyi változást, amelyek csak emlékeztettek a korábbi állapotokra. Én főleg Rangoon környékén jártam, mert – a gerillák vonatok ellen indított gyakori támadásai miatt- saját vonatainkon is csak úgy utazhattunk, ha írásban rögzítettük, hogy azt a saját felelősségünkre tesszük.

 

Útleírásodat azért is élvezettel olvasom, mert ilyenkor felelevenednek régi utazásaim emlékei. Tudod az öreg emberek, egyre többet nosztalgiáznak! Alig várom burmai beszámolódat!

 

Jó egészséget és további szép élményeket kívánunk!

Somi

 

 

A Nargis ciklon

 

Május 2-án kezdődött a cunámihoz mérhető katasztrófa. A Nargis ciklon 240 km-es sebességgel tört az Irrawady deltavidékre. 3,5 - 4 méteres hullámok áradata és a szél, csak május 4-én, vasárnap délben hagyott alább. A hivatalos jelentések szerint legalább 22 500, egyes becslések szerint százezeren haltak meg és közel egy millióan váltak hajléktalanná. A háztetőket és gyökerestül kitépett fákat repítette a ciklon, elszakította a távvezetékeket és az élelem, a víz és az energiaellátás megbénult.

A bambusztákolmányok, mint papírmasék repültek el az emberek feje fölül. A katonai vezetés sürgősségi állapotot hirdetett Yangon, Irrawady, Pegu, Karen és Mon térségében, és elismerte, hogy képtelen ekkora katasztrófával megküzdeni. Amikor a világméretű szolidaritás mozgásba lendült és adományokkal, valamint technikai együttműködést ajánlva, a világ népei a myanmari határhoz értek, akkor a felajánlott segély csak egy kis részét fogadták el. Nem könnyű a nemzetközi segítségét elfogadni, a politikai bizalmatlanság, a nyelv is akadály, kevesen beszélnek angolul, nincs tapasztalat a sürgősségi ellátásban, kommunikációs rendszerek nem működnek.

A fizikális és mentális traumák különösen a nőket, gyermekeket, fogyatékosokat érintették. Iskolák működése és az egészségügyi ellátás lehetetlenné vált, az emberek félnek, hogy újabb vihar zúdul rájuk. Imádkoznak, keresik a menedéket, rokonaikat, barátokat, vagy kolostorokban húzzák meg magukat. A szerzetesek próbálnak reményt adni, foglalkoznak a közvetlen szükségletek (víz, élelem, lakás, biztonság, iskola, egészségügyi ellátás) biztosításával, újra egyesítik a családokat és próbálnak hajlékot, biztonságot nyújtani.

 

Készülődés az útra

Manila, 2008. május
 

Kedves Somi!

 

Rengeteg diplomáciai munka folyik a háttérben. Tragikus, hogy az emberek közben százával, ezrével pusztulnak. Javasolják sokan, hogy a humanitárius szakértőket kísérjék a burmai katonák, de legalább vihessék a vizet, ételt, sátrakat, építhessék a latrniákat, stb...A sürgősségi feladatokkal párhuzamos a pszichoszociális poblémák kezelése, - a szükségletek felmérésével, az erőforrások feltérképezésével -, rengeteg koordinációs munkával. A jóakarat és a technikai tudás is rendelkezésre állnak, sokat tanultunk cunámi és más katasztrófák alatt és után, de a nagy politika korlátokat állít. A katonai apparátus mellett a buddhista szerzetesek is rendelkeznek azzal a hálózattal, amit fel lehetne használni a helyreállító munkában.

A tragédia északi térségében a CBM-nek van egy elismert szemészeti programja, legalább 12 helyen aktívak. A sikeres szemészeti program egy kapu a missziónk számára. A pszichiátriai segítésnek helye van az akut időszakban, de később még több a teendő. Az általános egészségügyben foglalkozó kollégákat taníthatjuk, a pszichés sérültek, epilepsziában, stroke-ban, és más sérülésben szenvedők ellátására. Használhatjuk a helyi és nemzetközi erőforrásokat az egészségügyi ellátás fejlesztésére. Arra is figyelünk, hogy amikor a segítő foglalkozásúak kiégnek a munkától - akkor nekik is gondozásra van szükségük.

 

Üdvözlettel:

István

 

 

Piliscsaba. 2008. május –

 Kedves István!

Myanmárban valóban nagy a baj! Sajnos a tábornokoknak biztosan van rejtegetni valójuk. De szerintem nem sokáig tudják visszatartani a segítő szándékú támogatást. Ha beengednek, akkor az anyagi támogatás mellett, elsősorban a szenvedők lelki egyensúlyának helyreállításával foglalkozzál, a latrinaásást pedig bízd a kísérő katonára. Ne aggódj azért, hogy a támogatással lekéstek. Van ott annyi feladat, hogy nektek is jut belőle! Szerintem is a buddhista szerzetesekben van segítőkészség, bár ők is a kéregetésből tartják fenn magukat. Sajnos a delta vidéken nekik sincs kitől kérni.

Ha eljutsz a Shwedagon pagodába, ahol le kell húzni a cipőt, csak a fehér márványlapokra lépj, mert a fekete lapok annyira felmelegednek, hogy megégetik a talpadat. Ha ott leszel, feltétlenül nézd meg a Strand Hotelt a Rangoon folyó partján. Érdekelne, hogy kitették e márványtáblát a falára, amelyen közlik, hogy itt tartózkodott Somi Papa 1961 és 1967-ben. Ha teheted, menj el Mandalay-be is, mert arra felé - az akkori körülmények miatt- nem volt lehetőségem elmenni. Azóta a tábornokok már biztosan rendet tettek és téged már nem fenyeget ilyen veszély. A TV-ben láttam, hogy a turisták részére hajókirándulásokat is rendeznek Mandalaybe. Vigyázzatok nagyon magatokra, mert várunk benneteket, hogy szóban is beszámoljatok élményeitekről!

Jó egészséget kívánok, nem csak a hazatérésig, hanem a még rád váró munkák érdekében is. Tanácsainkra mindig számíthatsz, mert azért az egyre gyengülő gazdasági helyzetünkben sem vagyunk annyira szegények, hogy tanácsot ne adjunk! Várjuk a hazaérkezésedet, amikor olyan kérdésekkel is ostromolhatunk, amelyek e-mail-be nehezen illeszthetők.

Baráti üdvözlettel:
Somi