BURMAI - MYANMARI HÍRLEVÉL 3.

„George Orwell és magyar diesel vonatok nyomában”. Ezt az alcímet viseli világjáró, és világlátott kollegánk dr. Pátkai István újabb hírlevele. Rendhagyó módon útjáról itthoni, piliscsabai barátjával történt levelezés kapcsán tudhatunk meg számos érdekes dolgot. Miért látogatott el Burmába, kiknek, miben segít ott, mit jelent a burmaiaknak Magyarország? Hírlevelét három részletben közöljük.

Szakmai jegyzetek

Myanmari tartózkodásom alatt tájékozódtam az egészségügy helyzetéről, különösen a szakmámba vágó pszihiátriai ellátásról. A tényleges állapotok megismerése mellett, az elfogadható betegellátáshoz szükséges szervezeti intézkedések és eszközök biztosítása, az oktatás és egyéb területen a segítési lehetőségek felmérése is cél volt. Ez a tevékenység nem korlátozódott csak a ciklon által okozott tragédiák felszámolására, hanem a jövő fejlődésének lehetőségét is vizsgáltuk.

Myanmárban jelenleg a költségvetés alig 2 % -a szolgál egészségügyi célokat, amelyből 1,3 % a pszchiátriai ellátást fedezi. A pszichiátriai költségvetés 87%-át a pszichiátriai kórházak fenntartására használják fel. Az 1995-ben módosított elmeegészségügyi irányelvekben szó van a nagy centralizált intézmények lebontásáról, a közösségi ellátás megszervezéséről és hangsúlyozzák a felhasználókkal való együttműködést, a pszchiátriai betegek jogait garantálva. Az ellátás pharmakoterápiára koncentrál, a járobetegrendeléseken nem végeznek pszichoterápiát. Az elsődleges ellátás szintjén az általános orvosok és néhány helyen a szakápolók is felírhatnak gyógyszereket. Alig hihető, hogy ebben a hatalmas országban csak 89 pszichiáter, 13 általános orvos, 127 szakápoló, 4 pszichológus, 1 foglalkozási terapeuta, 23 szociális munkás, 8 asszisztens, tanácsadó végez szorosabb értelemben vett pszichiátriai tevékenységet.

Szakmai megbeszéléseinken a myanmari Egészségügyi Minisztérium ötéves stratégiájába illeszkedve mérlegeltük az együttműködés területeit. A missziónk segítséget ajánlott a közegészségügyi szemléletű vezető szakemberek képzéséhez. A régióban aktív Melbourni Egyetem Ausztráliában és Indonéziában szervezett tanfolyamokon, támogatjuk a myanmari kollégák részvételét. Az általános kórházak pszichiátriai osztályainak kialakításában, epilepsziás betegek ellátásában és a katasztrófák utáni pszichoszociális feladatok ellátására felkészítő képzési programokban szintén részt vállaltunk.

A leprás betegek körülményei sok vonatkozásban hasonlíthatók az ugyancsak stigmatizált pszichés zavarokkal küszködők helyzetéhez. A lepramisszióval való együttműködés a közösségi pszichiátriai ellátás helyi, innovative gyakorlata lehet, amihez szintén támogatást javasoltunk.

A katasztrófaterületen myanmari civil szervezet által, önkéntesek bevonásával működtetett ingyenkonyhák személyzete, számos mentálhigiénés feladatot vállalt. Kézenfekvőnek látszik, hogy a katasztrófa utáni időszakban is együtt tartsuk az önkéntes segítőket és integráljuk munkájukat az egészségügyi és szociális ellátó rendszerekkel.

A megbeszélések szünetében felkerestem Somi barátom egykori szállodáját, a Strand Hotelt. Megnéztem a gyönyörű parkkal körülvett Shwedagon Pagoda kiemelkedő aranyfüst lemezekkel borított sztupáját, a buddhista komplexumokat és sétáltam a négymilliós nagyváros utcáin. A gondozott parkos városközpont túl, szegényes részek találhatók. Felhőkarcolók itt nem épültek. Még sok épület áll a gyarmati időszakból, vegyesen később készült két-három szintes épületekkel és a város peremén már lábakon álló bambuszfonatos, pálmatetős házak is találhatók.

Az infrastruktúra elmaradott. A tömegközlekedés buszokkal és teherautókkal történik. Évtizedekkel ezelőtti gépkocsik, - nagyobbrészt roncsokra emlékeztetve - bonyolítják a taxiforgalmat, általában gázüzemeltetéssel. A kormány csak néhány ezer új gépkocsi behozatalát engedélyezi évente és a világon itt a legdrágábbak az új kocsik. Kevés műholdas TV látható és állítólag itt legszigorúbb az internet ellenőrzés.

Az utcákon nagy a forgalom. A nők - és a férfiak többsége is - bokáig érő szoknyaszerű öltözetben londzsi-ban jár, amelyet a derekukon rögzítenek. Feltűnő, hogy a törékeny, vékony nők közül sokan, fehéres szantálfa porból készült krémmel védik az arcbőrüket. A reggeli órákban megjelennek a narancsszínű lepelben burkolt buddhista papok, akik cserépedénybe gyűjtik a napi élelmiszer adományaikat.

Itt is vannak bevásárlóközpontok, de a forgalom zömét kiskereskedők, piacok, utcai árusok bonyolítják. Az élet jelentős része az utcán zajlik. Európai szemnek szokatlan, hogy a kerítések és épületek előtt, sorban letelepülnek a különféle szolgáltatók: kézművesek, borbélyok, foghúzók, felcserek, írástudók, akik egyszerű felszerelésükkel, guggolva szolgálják ki a szintén guggoló ügyfeleiket.

Estefelé, amikor hűvösebb van, éled a város. A nappal is üzemelő utcai étkezdék és teázók köré összegyűlnek a vendégek és várják, hogy a lángoló tűzön elkészüljön a vacsora, melyet helyben elfogyasztanak. A szórakozást teázással és európai focimeccsek nézésével egészítik ki az emberek. A hangulatot fokozzák a környezet trópusi növényei, amelyek gyakran a falakra is felkúsznak, valamint a kókuszpálmák, amelyeken a lombok között egy időben láthatók a virágzó fürtök és a már érésben lévő termés.

Befejezés

Yangoon, 2008. November

Kedves Somi!

A piros téglás épületet nem találtam, de nem messze van egy postahivatal és az piros téglás, arról is küldök képeket.

Csak hevenyészett “emléktáblát” tudtam elhelyezni az idő rövidsége miatt és biztonsági okokból is. Volt ott egy kedves burmai asszony és őt kértem, hogy fogja az “emléktáblát”. Vele küldök egy kis burmai mosolyt is. Erre a mosolyra, a mindenek ellenére való reményre nagy szükség van Myanmarban. A ciklonra emlékeztetve, sokan hordják a “Nargis” felirattal ellátott ingeket. Mint mementót hordozzák a közeli katasztrófa emlékét. A szégénységet és elmaradottságot látva arra gondol az ember, hogy myanmari testvéreinknek a “Nargis” sebei mellett még elkedvetlenítő politikai múltjukat és jelenüket is sokáig kell hordozni.

Barátsággal,

István

Piliscsaba, 2008. november

Kedves István!

Érzékletesen szemlélteted a nagy katasztrófákat. Nem csupán az óriási anyagi veszteségek, hanem az embereket ért lelki traumák gyógyítása is óriási feladat. Meglepő, ahogyan az egyébként rideg világ, milyen összefogással és segítőkészséggel reagált ismét, ezúttal a burmai tragédiára. A sebek begyógyítása még hosszú és embert próbáló feladat lesz. Akinek a víz elvitte feje fölül egész élete munkájának eredményét és élete alkonyán már ideje sincs az új otthon teremtésére, az biztosan azokat az érzéseket éli át, mint amelyeket te tapasztaltál a távoli földrészeken. Ebben a munkában való részvételed nem könnyű, de reméljük, hogy sikerekkel gazdagodva térsz haza eredményes munka után.

Örömmel értesültem, hogy burmai utadat befejezve, egészségben visszaérkeztél Manilába. Meghatottan nézegettem a Burmából küldött képeket, amelyekkel régi emlékeket keltettél életre. A Strand Hotel egy kissé megváltozott, valószínűleg tatarozták is, de gondolom, hogy homlokzata most is a Rangoon (Irrawady) folyóra néz.

Örömmel szemléltem az "ideiglenes" emléktáblám leleplezését. A csinos burmai lánykát nézve, még a szemem is bepárásodott! Köszönöm a gyors intézkedésedet! Márványtáblára ezek után nem is tartok igényt, de ha mégis felállítják, nem tiltakozom ellene.

Tervezett további útjaidhoz sikereket kívánok!

Mindig haza várunk benneteket! Sajnos a kaput jelenleg nem tudjuk felvirágozni, mert erősen havazik!

További jó munkát és jó egészséget kívánunk!

Üdvözlettel:

Somi