KÖSZÖNTÉS SZÜLETÉSNAPON!

Dr. Kindler Miklós főorvos urat - bár kicsit megkésve – köszöntjük 70. születésnapja alkalmából. A főorvos úrral 7 éve beszélgettem, amikor még az Orvosi Kamara elnöke volt. Ma annak alelnöke, és nyugdíj mellett aktív dolgozó. Jó egészséget, kívánunk neki: Isten éltesse sokáig!

Tudomásom szerint Esztergomban kezdődött a pályafutásod?

- Röviden annyit mondanék az indulásomról, hogy Komárom megyei születésű vagyok. Tatán végeztem az általános és a középiskoláimat, és a Budapesti Orvostudományi Egyetemre nyertem felvételt. 1964-ben szereztem meg a diplomámat. Ezt követően kerültem Esztergomba, szeretett tanítómesterem Kerekes Károly mellé a patológiára. Itt csak 1 évet töltöttem, azért mert nem tudtak lakást biztosítani, pedig ekkor már nős voltam.

Miért a patológiát választottad?

- Akkoriban nem állt szándékomban, hogy patológus legyek, hanem valamilyen manuális szakterületet szerettem volna művelni. Tervem az volt, hogy a patológiai szakvizsga után a manuális szakmák felé indulok. Elsősorban szülész szerettem volna lenni.

Milyen képed maradt a 60-as évek végi Esztergomról?

- Nagyon szerettem a várost. Esténként nagy sétákat tettem. Kedvenc helyem volt a Sziget bejáratánál a Halászcsárda. Hétköznapokon egyedül éltem ott egy orvos szállón, a Kopasz Laciék családja mellett. Lacit nagyon kedveltem. Fölöttem végzett, így korábbról ismertem, csakúgy, mint Havasi Lacit is. Jó barátságba kerültem az ottani kollegákkal. Bárdy Károly szemész főorvos volt az igazgató, tőle kértem, hogy egy legalább egy mandzártot kapjak, de ezt nem sikerült elérnem.

Kerekes Karcsi bácsira hogyan emlékszel vissza?

- Karcsi bácsi számomra egy rendkívül tiszteletre méltó ember volt. A későbbi főnököm – Szabó főorvos – révén ismertem már. Ők együtt jöttek el Pécsről. Karcsi bácsi elsősorban az igazságügyi munkát szerette. Hozta magával a régi Entz-féle patológiai iskolát Pécsről. Sokat tanultam tőle, ő sajátíttatta el velem az alapfogalmakat. Hamar bedobott a mélyvízbe.

Elkerültél Esztergomból, de a megyében maradtál.

- A feleségem Tatabányán dolgozott a laboratóriumban. Itt azt ígérték, hogy lakást kapunk, ha átjövök. Kiderült, hogy ez csak úgy lehetséges, ha kimegyek körzetbe. Így lettem a 6. telep körzeti orvosa 1965-1968-ig. Ezután kerültem be a kórház patológiájára. Akkori főnököm, Szabó Zsolt főorvos egy buszmegállóban egyszerűen megszólított, mint körzeti orvost, és megkérdezte: nem volna-e kedvem vele dolgozni. Megbeszéltem a feleségemmel, és igent mondtam. Akkoriban a patológián jóval többen voltunk, Szabó Zsolt személyisége sok embert tudott idevonzani.

Valamit mesélj az akkori tatabányai kórházról is, hisz hamarosan eljutunk a mostanihoz. Össze lehet hasonlítani a kettőt?

- Nem lehet összehasonlítani. Más volt, sokkal családiasabb volt. A legtöbb ember ismerte egymást. A főorvosok között is nagy volt az összetartás. A magánéletben is rendszeresen összejártak, baráti társaságok alakultak ki. Például Ujvári Géza bácsi, aki nagy vadász volt, ragyogó vacsorákat rendezett a főorvosi kar részére. Ezeken emberileg is közelebb jutottak egymáshoz.

Hogyan sikerült a beilleszkedésed?

- 1971-ben szakvizsgáztam. Közben gyakorlatilag ketten maradtunk orvosok a főnökömmel. Jöttek mentek a fiatalok, de csak mi ketten maradtunk. 1973-ban Szabó Zsolt is távozott. Győrött lett osztályvezető. Egyedül vittem az osztályt megbízottként 1976-ig. Nem volt meg a 10 éves szakorvosi gyakorlatom. Ezért nem tudtam volna pályáznia vezetésre, illetve nem lehetett kinevezni.

Ekkorra már feladtad a nőgyógyászi terveidet?

- Teljesen. Volt ugyan egy döntési lehetőségem, amin időnként ma is elgondolkodom: helyesen határoztam-e? Tarnóczy Jóska bácsi a tatai szülész főorvos keresett meg – mivel volt egy állása – és felajánlotta, dolgozzak vele. Választanom kellett, és akkor én a patológia mellett döntöttem. 1976-ban aztán úgy adódott, hogy Juhász Jenő professzor ajánlásával, Széchy Miklós és Brenner Ferenc segítségével – akikkel jó kapcsolatban voltam, tiszteltem őket különleges tudásuk miatt – kiírták a pályázatot és megkaphattam az állást. Azóta töltöttem be ezt a posztot, - jól vagy rosszul, ezt másoknak kell elbírálni- 2001. szeptember 13-ig, illetve január 13-ig, amikor is felmentettek. Szeptember 13-án töltöttem be a 62. évemet. Ekkor már mindenkit nyugdíjazhatnak. A felmentési idő 8 hónap. Ebből igényt tartottak január 13-ig. Ekkor ért véget osztályvezetői tevékenységem.

Vezetésed alatt is jöttek mentek a fiatalok, vagy tudtál egy stabil gárdát kialakítani?

- 1-2 ember kivételével, aki most is itt van, stabil, állandó gárdát nem tudtam kialakítani. Lehet, hogy bennem volt a hiba. Mindig feltettem a kérdést a kollegáknak: Vállalják-e, hogy olyan orvosok lesznek, akiknek közvetlen kapcsolata sohasem lesz a beteggel és a gyógyítás klasszikus élményétől elesnek. A legtöbben nem vállalták. Meg kell azt is említeni, hogy rendkívül rosszul kerestünk. Fix fizetésből megélni, ez a fiataloknak nem jelentett perspektívát.

Esztergomban, a közelmúltban problémát jelentett, hogy a generáció váltás során a nagytapasztalatú régi vezetők nem mindig mentek el megelégedéssel a kórháztól. Szavaidból az tűnik ki, hogy te se vagy mentes a szkepticizmustól

- Dolgoztam volna még. A fiam V. éves és a végzését még szerettem volna megvárni. 65 éves koromtól tovább biztos nem dolgoztam volna. Ez nem adatott meg nekem. Keserűséggel jöttem el, ennyi idő után a kórházból. Nagyon örülök viszont az új helyemnek. A szakmát ugyanis nem adtam fel. Tisztességes emberek közé kerültem.

Folytatod tehát az aktív munkát?

- A Marczali Kórház patológiáján dolgozom vállalkozóként, heti 20 órát, hétfőtől szerdáig. Ebben az időben ott lakom, csinálom a szövettanokat, már boncolok is. Más emberek közé kerültem, és ez lelkileg is jó hatással van rám.

Mit jelentett az életedben a kamarai munka?

- Már a köztestületi kamara előtt megbíztak bennem a kollegák. Amikor a 28-as törvény megjelent 1994-ben, a megyei kamara elnökének választottak, és azóta is betöltöm ezt a posztot. Tudni kell, hogy a kamarai törvény csak 2 ciklust enged meg ebben a funkcióban, így nemsokára új elnököt kell választani. Mi kis megye vagyunk 800-900-as orvoslétszámmal, mégis 5 kamaránk van, melyek önálló jogi személyiségűek. / Tatabánya, Tata, Esztergom, Komárom. Kisbér-Oroszlány / Ezt azért hangsúlyozom ki, mert ez jó is meg rossz is. Más megyékben a megyei kamara az önálló jogi személyiség, és a többi szervezet nem. Máshol például a megye gyűjti be és ossza le a tagdíjakat, és gazdálkodik vele, illetve utalja vissza. Nálunk fordítva van. Sok egyéb vezetési probléma is adódik ebből a helyzetből. Mindenkinek ki kell kérni a véleményét, és ez adott esetben annyira eltérő lehet, hogy sokszor nem lehet egységes véleményt, állásfoglalást kialakítani.

Nem csak elnök vagy, hanem egyéb kamarai funkcióid is vannak.

- Országos küldött és a Képviselő-testület tagja is vagyok. A magam részéről ezúton is szeretném megköszönni az orvostársadalom bizalmát. A közeljövőt a megyében még én szervezem. Szeptember 30-ig helyi, októberben a megyénél, december 15-ig országosan lesznek új választások
……..

A tatabányai kórház 2 év alatt gazdasági-pénzügyi szempontból óriási eredményt ért el, azzal hogy adósságállományát felszámolta. Ez nyilván együtt járt konfliktusokkal. A kamara mennyire tudta ezeket a konfliktusokat tolerálni, kezelni, az orvosok és ezzel a betegek érdekeit is képviselni?

- Az orvosok nálunk megdöbbenve vették tudomásul a hatalmas adósságállományt, és természetesen érdekeltek voltak annak felszámolásában. Az ilyen adósság kihat a szakmai tevékenységre is. Tudomásul vettük, hogy rendbe kell tenni a kórház gazdálkodását, de a kamara azt is hangsúlyozta, hogy nem csak gazdasági és személyi problémák voltak a vezetésben, de az egészségügyből hosszú időn keresztül központilag vontak ki jelentős összegeket. A takarékosság úgy lett volna elfogadható, ha egyfajta beosztás szerint kitűznek egy feladatot, amit adott esetben a tatabányai kórháznak kell ellátni, és ehhez odateszik a pénzt. Ha egy ilyen akkreditív beosztás és rend lett volna Magyarországon, akkor senki sem szólt volna ellene. Tudtuk volna, hogy a kórházban ennyit láthatunk el, ezért az összegért, és a többi beteget küldjük tovább. Tehát rend lett volna. De nem volt, mert itt mindenki, mindent -jószándékkal telve - el akart látni. Mondok egy példát a saját területemről.
Bevezettük 1994-ben az immunhisztokémiai vizsgálatokat. Egy külön labort építettünk ki, az akkor kapott épületben. Asszisztenseket képeztünk ki. Biztonsággal végezzük az alapvizsgálatokat, sőt elindultunk bizonyos specializálódás felé az emlővizsgálatok kérdésében. Jól működött az egész. Ekkor jött a csődbiztos, és azt mondta: ezt itt nem szükséges csinálni. Én nem tudom megmagyarázni annak a nőbetegnek, akit itt komplett kezelésbe akarnak részesíteni, hogy ezt a vizsgálatot csináltassa máshol. Enélkül viszont nincs komplett kezelés. Többszörös beadványokkal próbáltuk felhívni erre a figyelmet és nagy nehezen ˝-1 év múlva kaptunk egy olyan kicsi keretet, amiből legalább folytatni tudtuk a munkát. Ez csak egy példa, és nem egyedi eset, mert érkeztek máshonnan is hasonló jelzések. Megértjük a szükséges intézkedéseket, örülünk a pénzügyi konszolidációnak, de annak nem, hogy közben olyan szakmai területek szorultak háttérbe, melyek korábban jól működtek. Aggodalmunk természetesen elsősorban a betegellátás jövőjének szól.

Az nem lehet, hogy csak azt a rendet próbálták megvalósítani helyileg, amiről az előbb szóltál?

- Az tény, hogy nem volt kidolgozva különböző szinteken a feladatfelosztás, de az előbbi példa szorosan kapcsolódik a terápiához, tehát nem öncélú tevékenység. Most mikor hivatalosan kijelölték az emlőszűrő állomásokat, erre csak ott kaptak lehetőséget, ahol teljes ellátást tudnak biztosítani. Én többször elmagyaráztam, leírtam és nem tartom szerencsésnek, hogy a szakmai érveket nem veszik kellőképpen figyelembe. Ez nem az önkormányzati biztos felelőssége, hanem a tulajdonos önkormányzaté. Ők felelősek azért, hogy milyen szintű ellátást biztosítanak a területükön élő lakosságnak.

Még a választások előtt beszélgetünk. Az egészségügynek mindkét oldal jelentős támogatásokat ígér. Hogyan látod a jövőt?

- Nem szeretnék a MOK nevében nyilatkozni. Az ígérethalmaz majdnem azonos. Úgy érzem, van bennük 50 % realitás, a többi hintázás, amit majd csűrni-csavarni fognak, hisz rafinált kampányfogások, de amennyiben a győztes betartják az ígéreteket a hétköznapi ember, jól jár mindkét esetben.
Én 63 éves vagyok. Az életem nagyrésze eltelt. Úgy érzem tiszták a gondolataim, feladataimat el tudom látni. De látok sok olyan 63 éves embert, aki lelassult, nem tud dönteni, nincs határozott véleménye, esetleg nem tartott szakmailag lépést a korral. Ezek az emberek ne akarjanak újra vezetői pozíciókba kerülni. Tessék ezt rábízni a 30 évesekre, a fiatalokra, akik mindezt fel tudják vállalni. Ezt a gyermekeim, az unokáim miatt is mondom. Ne kelljen megint 30-40 évig egy lassú evolúciót átélniük. A választásoknál ezeket az alapszempontokat kéne figyelembe venni, és nem nehéz kitalálni, hogy ezeknek ki felel meg.

Köszönöm a beszélgetést!

Osvai László dr.
2002.