LEGSIKERESEBB ORVOSI KÖNYVÍRÓNK...

Amikor a Pázmány Péter alapította nagyszombati egyetem orvosi fakultással egészült ki 1769-ben, a sebészet és szülészet oktatására a címbéli személynél alkalmasabbat nemigen találhatott volna, a nagy szervező van Swieten. A kezdő egyetem és a kezdő professzor nagyon egymásra talált: Plenck szabad kezet kapott a tanításban és tankönyvírásban.

Itt készült a talán legismertebb műve, a Doctrina de morbis cutaneis, a legelső rendszerező dermatológia, amelynek beosztási modellje Linné botanikai szisztémája, 14 osztályba 120 betegséget sorolt be, ami azóta természetesen már módosult. Kezdeményező jelentősége azonban vitathatatlan. Több sebészeti könyvet szerzett, hol felváltva, hol párhuzamosan német és latin nyelven.

Számunkra legérdekesebb az Elemente chirurgiae… (1778, Wien), amelyet Nagyszombatban írt, Bécsben jelent meg, budai tanár korában. Paralel németül is, hogy ki-ki nyelvei ismerete szerint tanuljon belőle. Nem bírván nyelvünket, magyarul egy sort sem írt, de ezt a művét érdemesítette arra a nagyszerű Rácz Sámuel, hogy negyven esztendővel Miskolczy Ferenc főorvosnak a Chirurgiai Utitársa után, 1782-ben magyarul adja kezébe a sebészet iránt érdeklődőknek. Címe: A ’borbélyságnak eleji, melyet németül, ’és deákul kiadott Plenck József, a’ borbélyságnak tudósa, és Budán a ’borbélyoknak’ s bábáknak közönséges királyi tanítója.

Egyesek (pl. Győry) szerint a szerzőnek nem is volt orvosdoktori, csak sebész- és szülészmesteri oklevele, de a kérdés inkább érdekes, mint lényeges. A vele együtt kinevezett Prandt Ádám biztosan orvos volt, de írott életmű nem maradt utána, míg Plenck neve után félszáz szakkönyvet sorol fel a bibliográfia.

Visszatérve a Rácz Sámuel fordította műre, az mindössze 200 oldal de igyekezett belezsúfolni a részletes anatómiától a trepanációig, a golyvától a himlőoltásig minél többet. Kizáródott sérvnél, ha visszahelyezni nem sikerült, „sérés-metszéshez” (herniotomia) kell folyamodni, a módszert azonban nem ismerteti. Szakszerű viszont a tracheotomia leírása, melyet Richter-féle gégemetsző késsel végeznek és bele ezütkanült helyeznek, Ugyanígy ismerteti az anus praeternaturalis („mesterséges segg-tsinálás”) készítését, amikor „a’ felső bélnek elvágott végét az hasnak sebéhez kell forrasztani és arra sérvkötőt tenni, mely az emésztetet egyébbkor ki nem botsáttya.”

Egy 1783. évi II. József alatt hozott rendelet értelmében a Habsburg-birodalom összes egyetemén a bécsi tankönyveket kellett (volna) használni. Ebben az ügyben Störck protomedicus és a reformer uralkodó között nézetkülönbség támadt pont Plenck könyvei miatt. Ugyanis a magyarok ragaszkodtak a Budán tanító Plenck műveihez, amit a csak szakmai szempontokat néző és abszolút korrekt Störck tanár csak helyeselni tudott.

Az uralkodó, viszont amikor módjában volt, igyekezett a rebellis magyaroknak „mindig keresztbe tenni.” Ahhoz viszont elég okos volt, hogy Störck érvei előtt meghátráljon, ugyanakkor felfigyelt az ominózus szerzőre. Gondoskodott arról, hogy 1784-ben a császárvárosba helyezzék át, elvégre bécsi születésű és nem is tud magyarul. Tény, hogy a nálunk töltött 14 év alatt az adott körülmények közepette valóságos szakirodalmi csodát művelt, nagy része volt abban, hogy az egyetem Budáról az egyre emelkedő lélekszámú Pestre került át.

Bécsbe való helyezése ellen érthetően nem tiltakozott, végre haza és kedvezőbb körülmények közé ment. Az akkor alapított Josephinum (ma orvostörténeti múzeum) sebészeti, kémiai és botanikai tanára, majd a katonai gyógyszertárak igazgatója, a hadsereg fősebésze, királyi tanácsos és a saját intézeti akadémiájának a titkára lett.

Érdemi elismeréséül 1797-ben magyar nemességet kapott. Veza Gábor országos főorvos halála (1799) után pl. nagyszerű Winterl tanár azért nem pályázta meg a jobban fizetett protomedicusi hivatalt, mert híre jött, hogy Plenck készül visszajönni Pestre, mindnyájuk legnagyobb örömére. Ekkor már 60 éves volt. Nem lett volna célszerű elvállalni ezt a sok fáradtsággal járó hivatalt. Ne feledjük, egyszemélyes felelőse volt a közegészség- és járványügynek.

Így Bécsben valósággal ontotta a könyveket a legkülönbözőbb tárgykörökből. Írt a sebészet, szülészet és szemészet mellett farmakológiai, toxikológiai, botanikai, hicrológiai, kriminalisztikai és venerológiai műveket, ékes latin vagy gót betűs német nyelven. Bécs, Pest-Buda, Berlin, Velence különböző kiadói valósággal versenyeztek a megjelentetésükért, nem féltek, hogy raktáron fognak maradni. Szemészeti könyvét pl. japánra is „átrajzolták”, korának kevés közép-európai orvosa jutott ilyen Marco Polo-i egzotikus messzeségbe a könyvével.

Ő volt Rácz Sámuel példaképe, közvetlen hatása nélkül szinte elképzelhetetlen az első rendszeres magyar nyelvű tankönyvíró munkássága. Kiváló klinikai megfigyelő volt, kipróbálta az ópiumot a tetanuszos görcsök csillapítására, az ipecacuanha-gyökér főzetét terhességi toxikózisban, a chenopodium ambroisoides nevű növényt a vitustánc gyógyítására, a masszázs jó hatását a végtagbénaságra. Cikkei nagyrészt a bécsi Josephinum saját lapjában jelentek meg. Venerológiai receptjei (talán az egy Párizst kivéve) Európa-szerte használatosak voltak.

Megemlítendő, hogy neve Plenk változatban is előfordul. Bizarr kettősség, hogy amíg a Rácz-féle fordításon a Plenck, addig a Lehre von dem venerischen Krankheiten 1793-as bécsi kiadásán a Plenk variáns látható.

Szülővárosában hunyt el 1807-ben. Ha soha ne járt volna nálunk, akkor is tisztelegnünk illene az emléke előtt. Minden kisajátító szándék nélkül tartja őt a magyar medicina az egyik megalapító mesterének.

Szállási Árpád dr.
2003. február