IN MEMORIAM: TASNÁDI SÁNDOR (1915-2009)

Sanyi bácsi hozzá tartozik a Vaszary Kolos Kórház történetéhez, hisz évtizedekig itt dolgozott. Minden beteghez volt jó szava. Ha megjelent a kórtermekben mosoly költözött a betegek arcára. Mindenki szerette. Néhány éve már nem jött, betegeskedett, és most már soha többé nem jelenik meg közöttünk. Egy korszak záródott le a halálával. Ő volt a kórház borbélya! 7 évvel ezelőtt még volt alkalmam beszélgetni vele. Ezzel emlékezünk rá! Nyugodjék békében!

Beszélgetés Tasnádi Sándorral

- Tizenhat éves koromban jelentkeztem Jakobek Jenő borbély és hölgy fodrásznál egy hétfő reggelen, a Széchenyi téren. Megkérdeztem a mestert, hogy nem kell-e egy tanuló. Azt mondta nincs, akadálya, gyere el fiam csütörtök reggel és megbeszéljük. El is mentem és 1931. március 01-én szerződést kötöttünk.

Mekkora volt a bére?

- Nem fizettek semmit, a szerződésért is édesapám fizetett.
Jakobek Jenő a polgármesteri hivataltól kapott 200 pengőt azért, hogy a kórházban a borbély munkákat elvégezze. A betegeknek ugyan is ezért nem kellett fizetniük. Az öreg tanuló hozott be engem, a fiatal inast a kórházba, ahová keddi és pénteki napokon jártunk. Az öreg inas az első nap megmutatott egy súlyos beteget és azt mondta: szappanozzam be. Megcsináltam, ő pedig megborotválta. Az első nap, amikor végeztünk, az öreg inas azt mondta: ide figyelj, te úgy látszik bírod ezt a kórházi légkört, te itt meg fogsz maradni. Így is történt. Hat hónap múlva önállóan átvettem a kórházi betegek ellátását.

A mester nem is járt be a kórházba?

- Nem, ő tudta, hogy így van ez jól elrendezve. Telt, múlt az idő, 1934. márciusában szabadultam. El kellett mennem egy üzletbe. Kiss Gábor műhelyét választottam, mely ott volt, ahol ma a Sörakadémia áll.

A kórházban azért tovább dolgozott?

- A kórház megmaradt azóta is. Jelesre tettem le a vizsgáimat, erről van papírom is, az öreg Hermann bácsi aláírásával, aki ipartestületi elnök volt.

Sanyi bácsi találkozott Gönczy Bélával is?

- Vele először, még, mint kisfiú találkoztam, megcsípett egy bogár és begennyesedett a lábam. Amikor bejöttem a kórházban Gönczy főorvos úrral futottam össze. Mondta, hogy elég csúnyán néz ki, de végül nem ő kezelte a lábam, hanem egy fiatal, szőke doktor, akinek a nevére sajnos már nem emlékszem.

Eggenhofer Béla, Gönczy Béla utóda volt, hogyan emlékszik vissza rá?

- Eggenhofer Bélával 1932-ben ismerkedtem meg, ő operálta a vakbelemet. Emlékszem egy nap mentem fel Szentgyörgymezőre, és a Képző előtt rosszul lettem. Visszajöttem a kórházba, jelentkeztem Eggenhofer Bélánál. Kérdezte: „mi van kis figaró”? Megvizsgált és gennyes vakbélgyulladást állapított meg. Három hétig feküdtem a kórházban.

Hogyan folytatódott pályafutása?

- 1937-ig dolgoztam a szakmámban, majd megkaptam a behívót. 1939-ben szereltem le, és visszakerültem a céghez. A 40-es években, mint segédnek nagyon kevés volt a fizetésem, és apám tanácsára megpróbálkoztam a postával. Elmentem Pestre és jelentkeztem munkára. Azt mondták, hogy majd küldenek papírt, ha szükség lesz rám. Egy hét múlva be is hívtak, így kerültem a postára, először a fővárosba, majd Esztergomba. A borbélykodásban utódom a kórházban Vágner Nándi lett, akit nem sokkal ezután kineveztek főnővérnek. Ő egyébként ápoló volt, csak mellékesen borbélykodott. Amikor kinevezték, szólt nekem, hogy ha már itt vagyok Esztergomban nem vállalnám-e el a posta mellett újra a kórházi borbélykodást. Így kerültem vissza a Kolos kórházba borbélyként és csinálom most már 71 éve.

Igazgatók, orvosok, betegek jöttek és mentek, csak Sanyi bácsi maradt fix pontként a kórházban!

- Igazgatóktól kezdve, főorvosokon át nagyon sok páciensem volt, sok ismeretlen köszön rám most is. Hatvan éves bácsik emlékeznek rá, hogy a gyerekosztályra én vittem nekik a Dörmögő Dömötört, mert akkoriban újságokkal is foglalkoztam.
Igazgatók, főorvosok jöttek, mentek, de a kórházi borbély maradt.

Ki volt a kedvence az orvosok közül?

- Mindenkit szeretem. Emlékszem arra, amikor Tóth főorvos még cselédkönyves volt, szívesen gondolok vissza Mohos Zoltánra, Tábori Lajosra vagy Naszlady doktorra. Rajner János 30 évig volt vendégem. Tiszteltem, szerettem Őket!

Ennyi munkában töltött év után, hogy érzi magát?

- Egyre nehezebb már dolgoznom a Szent János kórházban megoperáltak, jobboldali csípőprotézist kaptam. A tanár úr azt mondta, Sanyi bácsi a hajvágást abba kell hagyni. Valóban hajvágást már nem csinálok, de a borotválást még elvégzem.

Kívánunk nagyon jó egészséget, és azt, hogy még sokáig maradjon közöttünk, kórházunk történetének egyik legrégebbi tanúja: Tasnádi Sándor!

2002. március

Osvai László dr.