MÍRŐL ÍRT A KÓR-LAP

2004-ben létszámleépítés volt kórházunkban! Ebbe a létszámleépítésbe került bele Szabó Gyula is. A Kór-Lap teret adott búcsúzójának, azért is, hogy megmutassa, milyen könnyen válunk meg a „fűnyíró elv” alapján dolgozóinktól, és hogy elgondolkozzunk, mennyire nem ismerjük egymást! Az internet segítségével ismét kapcsolatba kerültem Szabó Gyulával. A közeljövőben megtudhatjuk, hogyan alakult a sorsa, és folytatásokban írásait is megjelentetjük. Emlékeztetőül közöljük újra búcsúzó sorait!!

Szabó Gyula búcsúzik kórházunktól

Intézményünkben a központilag előirányzott munkaerő leépítés következtében jó néhány szakdolgozónktól kénytelen megválni a kórház. Az egyik érintett, a patológiai osztály szövettani laborjában dolgozó Szabó Gyula, aki 16 évet töltött a Vaszary Kolos kórházban. Közelgő távozása kapcsán ezúton szeretne a Kórlap oldalain keresztül elbúcsúzni munkahelyétől és kollégáitól.

Kissé váratlanul ért a hír, hogy a munkaerő leépítés kapcsán az egyik választás rám esett, de leginkább azért érintett felkészületlenül, mert a kórház vezetősége kitartóan cáfolta az év elején felreppenő híreket, miszerint jelentős létszámú szakdolgozót fognak az idén elküldeni. Magam is több fórumot láttam, illetve olvastam a témával kapcsolatban, ahol az illetékesek csak rémhírnek titulálták a dolgozók aggodalmát.

Minden előzmény nélkül az egyik nap hivatott Üvegesné Terike, intézetünk vezető főnővére, aki kész tényként tudatta velem, hogy április elsejei hatállyal a kórház nem tart igényt a továbbiakban a munkámra. Mikor ezt közölte, az előre elkészített felmondási okiratot is egyben a kezembe adta. Más választásom nem lévén, tudomásul vettem a tényeket. Bár kicsit fájt, hogy a munkahelyem könnyedén lemondott rólam, de nem maga a tény, hanem annak módja az, amiért keserűbb szájízzel fogok búcsút inteni.

Mindettől függetlenül úgy érzem, annyi a legkevesebb tőlem, hogy őszintén kinyilvánított köszönettel távozzak, és egyben egy rövid visszatekintést summázzak az itt eltöltött időszakomról, révén - mindent egybevetve - az életem több mint a felét a kórház alkalmazásában tevékenykedtem. Ezen felül pedig sokan megismerhetnek olyan oldalamról is, amelyről csak keveseknek volt tudomása, és ennek tükrében az emlékképekben nem csupán egy hosszú hajú fazon ugrik majd be, aki még a mínusz 20 fokos hidegben is egy szál rövid ujjú ingben közlekedik az udvaron.

Hivatalosan 1987. augusztus 25-től lettem a kórház dolgozója, de az ezt megelőző időszakban is kerültem már munkakapcsolatban az intézménnyel. Mint a Dobó Gimnázium eü. tagozatosa a helyi vöröskereszt tagjaként osztálytársaimmal 1984-től társadalmi munkában szombatonként bejártunk a kórházba dolgozni, segítve a nővérek munkáját. 1985-től pedig a kötelező szakmai gyakorlat kapcsán, valamennyi részlegen dolgoztam. Szintén társadalmi munkában vettem részt az új idegosztály átadása előtti nagytakarításban.

Már ebben az időszakban megismerhettem a kórház dolgozóit, valamint az iskolánkban oktató kiváló tanítómestereimet, akikkel később kollégák lettünk. A szülészet-nőgyógyászatot Kárpáthy főorvos úr, a gyermekgyógyászatot Rajk főorvos úr, a belgyógyászatot és gyógyszertant Osvai főorvos úr, a kisklinikumot Bense főorvos úr, a kórtant Nagy főorvos úr, a sebészetet pedig Ungár főorvos úr tartotta. Hamar sikerült döntenem, hogy milyen irányban folytassam tanulmányaimat az érettségi után. Ez pedig a laborszak lett.

Első részleg, ahol hivatalosan kezdtem a munkámat, a Mátyus főorvos úr vezette sebészeti osztály kislaborja volt. Legelőször az ált.labor szakot végeztem el Budapesten. A gyakorlati időszak alatt kerültem az idegosztály kislaborjában, ahol eldőlt, hogy a laboron belül milyen szakot válasszak. Leel-Őssy tanár úr inspirált a patológia irányában, akinek komoly tervei voltak velem. Mint neuropatológiai asszisztens lettem volna tudományos munkatársa. Ez nem csak hízelgő volt a számomra, de hatalmas perspektívát is kínált, hiszen a professzor úr lehetővé tette volna a külföldi ösztöndíjat is tanulmányaim hatékonysága érdekében, sőt az akkori menyasszonyomat is magammal vihettem volna.

A tervet a katonai szolgálatom keresztezte, és mire leszereltem a tanár úr állását megszüntették. Ettől függetlenül nem bántam meg, hogy a kórbonctant választottam, hiszen nagyon megszerettem a szövettant. Ráadásul, amikor 1990 nyarán a patológiára kerültem egy kiválónak tűnő közösség fogadott. Kerekes főorvos úr vezette az osztályt és a főnővérünk Lothkáné „Csucsu” volt.

Irányításukkal minden szempontból nagyszerűnek bizonyult az osztály. Kerekes főorvos úr nyugdíjba vonulását és főnővérünk kényszerű távozását követően egy teljesen más környezetben folytattam munkám, viszont Károlyi főorvos úrral jól kijöttünk. Maximálisan támogatta továbbtanulási szándékaimat, valamint az osztályon az új speciális diagnosztikai vizsgálatok bevezetését és az immunhisztokémiai részleg megteremtését, melyben nagyfokú önállóságot biztosított számomra.

Elvégeztem a hisztológiai asszisztensi szakot, majd az immunhisztokémiai szakot, melyre külön büszke vagyok, ugyanis az egész megyében mindössze ketten, egy tatabányai kolléganőmmel bírunk ilyen végzettséggel, de országos szinten sem vagyunk túl sokan. Annak idején még a Kórlap is beszámolt erről. Tanulmányaim során az ország legjelesebb patológusai oktattak úgy, mint Bajtai professzor úr, Tanka professzor úr, Szentirmay tanár úr, Péter Ilona főorvos asszony, Tímár professzor úr. Örülök, hogy az osztályunkon számos olyan vizsgálati módszert sikerült meghonosítani, amelyekből tevékenyek kivettem a részem.

A Helicobakter kimutatására például egy olyan metodikát hoztam, amely sok más laborétól eltérően összehasonlíthatatlanul költségkímélőbb, egyszerűbb, gyorsabb, ugyanakkor megbízható. Később ország szerte számos labor kérte tőlem a „receptet” és állt rá erre a metódusra. Ami pedig a szívem csücske volt, a Klüver-Barrera féle velőhüvely-festés bevezetése.

Sikerült az immunhisztokémiai reakciók közül jó néhányat gyakorlati kivitelezésben is megvalósítani. Sajnos az anyagi támogatás apadásával mostanra teljesen szünetel ez irányú törekvésem, mint ahogyan szintén pénzhiány következtében megszűnt az évekig sikeresen működő külső minőségbiztosítási rendszerben való részvételünk. A legtöbb magyar patológiai részleg hatásfokát mérte a legkiválóbb hazai és nemzetközi patológusokból álló bizottság.

Négy éven keresztül küldtem értékelésre az általuk meghatározott, itt helyben kivitelezett vizsgálati módszereket, amelyek igen jó kritikát kaptak, sőt előfordult, hogy a PAS – reakciónkat és a Mallory-féle tricrom eljárásunkat többször is a legjobbnak titulálták az országban. Részt vettem néhány tudományos munkában, de olykor kórházunk klinikusainak is segítettem egyes szakmai előadásuk gyakorlati patológiai részében. A minőségbiztosítási rendszer osztályunkra vonatkozó részéből a hisztológiát és az immunhisztokémiát is én dolgoztam fel.

Az évek alatt megismertem a patológia szakterületén dolgozók színe-javát és a szerzett kiváló kapcsolatok kamatoztatásával jelentős anyagi kiadásoktól sikerült megkímélni kórházunkat. Sokszor tudtam más intézményekből vegyszereket, reagenseket és a munkánkhoz fontos egyéb tényezőket beszerezni, természetesen térítésmentesen. Olykor pedig előfordult, hogy a saját vizsgálati anyagunkat magammal vittem más kórbonctani laborokban, és ott végeztem olyan vizsgálatokat, amelyekre megfelelő eszközök híján helyben nem volt lehetőség. Annak idején nem egyszer előfordult, hogy nehézségekbe ütközött laborunk rutinmunkájának a megoldása is a gyakori létszámhiány miatt, de mindig sikerült áthidalni a problémákat.

Bizony volt olyan időszak is, amikor egyedül láttam el a laborteendőket. Sok sikerélmény ért munkám során, és többször részesültem igazgatói és intézetvezető főnővéri dicséretben, jó néhányszor kaptam pénzjutalmat és soron kívüli béremelést. Ami számomra igen nagy megtiszteltetés volt pályafutásom alatt, hogy a Patológus Asszisztensek Magyarországi Egyesületének elnökségi tagjává választottak. Az én régiómhoz tartozott többek közt Tatabánya, Győr, Siófok patológiai laborjai.

Az évek során számos olyan jeles intézménytől kaptam állásajánlatot, mint az Országos Onkológiai Intézet, a BM. Kórház, az ORFI, vagy a SOTE I. számú patológiai intézete, de mégsem tudtam elhagyni a kórházunkat, igaz, az akkori vezetés kitartott mellettem és erősen marasztalt. A sors iróniája, hogy amikor néhány éve Tóthné Jutka néni visszavonult, a vezetőség édesanyámat kérte fel intézetvezető főnővérnek, de ő nem vállalta. Ha akkor mégis ő töltötte volna be ezt a vezető állást, talán másként alakult volna most az én sorsom.

Érdekességként megjegyzem, hogy menet közben elvégeztem egy alapfokú fizioterápiás tanfolyamot is, és másodállásban masszírozással is foglalkozom. Annak idején Pák főorvos úr és Dávid főorvos úr osztályán is dolgoztam masszőrként, de takarítást is vállaltam a patológián.

A kórházi munkakörömön kívül elsősorban a sport terén tevékenykedem. Voltam a Dorogi FC. elnökségi tagja, jelenleg pedig sportreferens és műsorközlő-stúdiós beosztásban vagyok. A Dorogi – Szénmedence Sportjáért Alapítvány Ellenőrző Bizottságába is beválasztottak. Hosszú évek óta foglalkozom sporttörténet kutatással és írással.

Immár hat könyvem jelent meg ebben a témában, amely nem csak országos szinten, de számos külföldi országban is ismertségre tett szert. A kiadványok mellett újságokban cikkezem, előadásokat tartok. Írásom jelent meg Angliában a West Ham United Premier League magazinban és a spanyol Chorintian-nál. Ezen felül létrehoztam és üzemeltetem a Dorogi Sportmúzeumot, ahol az eddigi négy éves fennállása óta rengetegen fordultak meg.

A számos látogató között volt német, amerikai, svájci és francia vendég is. Alkalmazásban vagyok a Dorogi Futball Clubnál és a Dorogi Polgármesteri Hivatalnál. A sporttörténet vonalán is képeztem magam, a SOTE TF. Karán Olimpiatörténeti szemináriumra jártam. Itt is a legkiválóbb tanítóim voltak, többek közt, dr. Aján Tamás, Kertész professzor, dr. Jakabházyné Mező Mária. A sport terén eltöltött eddigi pályafutásom csodálatos élményekkel telt.

Előadásaimat olyan illusztris személyek is hallották már, mint a legendás dr. Szepesi György, dr. Szili Katalin, a Parlament házasszonya, dr. Jánosi György Ifjúsági- és Sportminiszter, Berzi Sándor MLSZ-főtitkár, vagy Puskás Öcsitől Sándor „Csikaron” át Hidegkuti Nándorig, a magyar labdarúgás kiválóságai. Valamennyiüktől kiváló kritikát és nagyfokú elismerést kaptam. A honi és a nemzetközi sportolókkal és sportszakemberekkel kerültem személyes jó kapcsolatban. A Magyar Olimpiai Akadémia külső munkatársaként számítanak segítségemre a Bizottságnál. Az Olimpiai Vándorgyűlés Dorogon történő megszervezésében vezető szerepet kaptam. Sporttörténet-kutatóként és sportszakíróként széles ismeretséget és jó hírnevet sikerült szereznem, valamint kiváló hazai és külföldi kapcsolatokat kiépíteni.

Meghívást kaptam Nagyváradra, Londonba, Barcelonába, Montpellierbe és Floridába. Ezen kívül néhány helyre már sikerült is eljutnom. A közelmúltban jártam Olaszországban, ahol a Bologna – Juventus mérkőzést tekinthettem meg. Még ebben az évben utazom egy hónapra Argentínába, ahol a világhírű Buenos-Airesi Deportide Escuela del River Plata sporttagozatú iskolában fogok filmvetítéssel egybekötött előadást tartani, valamint az ottani kimagasló sportéletről riportfilmet forgatni.

Természetesen eltökélt tervem közt szerepel egy argentin kórházi látogatás is, valamint néhány más argentin városba történő utazás, mint Rosario, Mar del Plata, Mendoza, San Martin, La Plata. A Dél-amerikai túrában pedig szerepel Brazília, Chile és Uruguay megtekintése is, Sao Paulo, Santiago, Montevideo és Colonia del Sacramento érintésével. A sport mellett pedig a kultúra világa is nagy hatással van rám. Tagja vagyok a Dorogi Értékvédők Egyesületének. Évek óta tevékenyen részt vállalok a Dorogon tartandó városi- és nemzeti ünnepek szervezésében.

Kiváló kapcsolatban állok dr. Tittmann János polgármester úrral és országgyűlési képviselővel, de ugyan ez elmondható a teljes Dorogi Polgármesteri Hivatal alkalmazottairól is. A civil szervezetek felkérésére és jelölésében indultam a tavalyi önkormányzati választáson, és némi szerencsével be is kerülhettem volna a dorogi Képviselő Testületbe. A már említett kulturális vonzalmam egyik megnyilvánulása, hogy az Irott-kő nevű zenekar tagja vagyok, ahol gitározom és énekelek, illetve vokálozom.

A formációban olyan jeles művészek is vannak, mint Cselenyák Imre regényíró, Lattmann Béla Emerton-díjas basszusgitáros, vagy Laár András – közismertebb nevén: „Besenyő Pista bá” – a L’art pour L’art Társulat tagja. Végezetül egy saját költeménnyel szeretnék elbúcsúzni mindenkitől, amelyet dal formájában játszunk is a zenekarunkkal. Nagyon sok kollégát megszerettem, de kiemelten közvetlen munkatársaimtól, a szövettanos lányoktól (Böbe, Betyus, Juci és Zu), valamint kedvenc ebédlői asztaltársaságomtól megkülönböztetett tisztelettel és szeretettel.

A Vaszary kórháznak szívből kívánok minden jót, és hogy nálam csak jobb dolgozói legyenek. Stílszerűen egy argentin köszöntéssel zárom gondolataimat: HASTA SIEMPRE !

Szabó Gyula

Szabó Gyula: Lélekcsapda

A májusi napfény sok virágot szül,
Felkorbácsolt vágyakon ábránd feszül.
Varázsa métely, elillanó kétely,
Forrás tör égbe
Mélységben szunnyadó űr.

Érlelő hatása miden ható;
Az erős kőszikla kis gátnak se jó.
Szivárvány szárnyán, merész álmok vállán
Elrepít végleg, hol messzi partszélek közt
Hidak ívelnek át.

Éjszakák, jönnek egymás után,
Éjszakák, mámorként élve át.

Hirtelen tovább áll ez a világ,
Őszbefordult a kalendár.
Mint lélekölő ármány, hazug mosoly ajkán,
Kilőtte íját, fúrt léket az álmán,
Elsüllyedt hajója már.

A lángoló napsugár hamissá vált,
Józanság tükréből szórt valóság;
Elveszett végleg, mi meg sem született tán.