APOKALIPSZIS MOST?

Az apokalipszis a keresztény kultúrában a végítélet szinonimája, pedig eredeti görög jelentése ennél sokkal szelídebb, egyszerűen annyit tesz: a lepel lehullása. A választásokon végleg megsemmisülő MDF–SZDSZ és a most kezdődött agóniája után rövidesen szintén erre a sorsra jutó MSZP számára az apokalipszis tehát csupán a „lepel lehullása”.

Talán nem érdektelen elgondolkodni azon, miről is hullik le most a lepel. Az a tény, hogy a négy „nagypárt”, vagyis az MDF, az SZDSZ, az MSZP és a Fidesz legjobb és legrosszabb választási szereplései között óriási (5-10-szeres!) a különbség, egyértelműen jelzi, hogy a rendszerváltás politikai rendszere elképesztő és folyamatosan növekvő instabilitást mutat. Az instabilitás fő oka, hogy a magyar társadalom nagy többsége az átalakulási folyamatok kezdetétől, lényegében a hetvenes évek közepétől be van zárva egy hamis értelmezési „ketrecbe”. E ketrec fő célja, hogy szabadságként, felemelkedésként, demokráciaként, jólétként mutassa be azt, ami valójában az elmúlt ezer év történetének egyik legveszélyesebb lepusztulási lejtője: Magyarország felszámolása. Ezért aztán, amikor „a nép” időnként rájön arra, hogy ismét rászedték, amorf dühének büntető ereje nem ismer határokat.

A ketrec megértéséhez először is azt kell rögzíteni, hogy e négy párt egyike, az SZDSZ valójában nem párt a szó szokványos értelmében. Pontosabban, ha a „párt” egyes társadalmi csoportok politikai érdekeinek képviseletére szerveződik, az SZDSZ „célcsoportja” nem a magyar társadalomban van. Az SZDSZ ugyanis genezisének pillanatától fogva a globális birodalmi érdekek hazai kihordószerkezete, ezért nincs és nem is lehet egyetlen olyan magyar társadalmi csoport sem, amelyet valóban képviselhetett volna. Mindig kettős szerepet játszott. Fő feladata az volt, hogy létrehozza és a közbeszédben rögzítse azokat a hamis elbeszélési módokat, amelyek végzetes tévhitekben „tárolták” a magyar társadalom többségét.

A sokszor idézett kuruc nóta híres sorai („Vezettessed magadat, szembekötve vakon, elfajult testvéridtől csinált ál-utakon”) arról tanúskodnak, hogy már háromszáz évvel ezelőtt élt elődeink is felismerték az „elfajult testvérek” jelenlétét és az általuk „csinált” hamis utak mérhetetlen veszélyeit. Ám ezek a történelmi tapasztalatok, úgy látszik, megint elégtelennek bizonyultak ahhoz, hogy már létrejötte pillanatában felismerjük e pusztító „világerőt”. A többi három pártot az SZDSZ-parazita kezdettől fogva gazdaállatként tételezte. Bennük felépülve próbálta továbbélésének feltételeit biztosítani akkorra is, amikorra közvetlen jelenléte már nem lesz kívánatos és – felszámoltatik. Ezek az idők jöttek el most.

Az első áldozat az MDF volt. Az 1990-es „paktum” már jelezte, hogy fokozatos és sokáig rejtett, majd egyre nyíltabb „eszdéeszesítése” befejeződött. Az MDF-en és kormányán belül egyre nagyobb teret nyertek azok a törekvések, amelyek a globalokollaboráns stratégiák megvalósítását tekintették az egyetlen célnak. A liberális megszorítások pedig már akkor is közel olyan brutálisak voltak, mint a későbbi Bokros-csomag. Máig sem illik róla beszélni, de az MDF 1994-es bukását és egyharmadra csökkenését éppen a benne felépülő SZDSZ-es „belső pártnak” köszönheti. Sőt, ez a pusztító erő a maradék MDF-et is tovább darabolta két hullámban, először 1996-ban, majd 2004-ben, egészen a mostani ámokfutással befejeződő teljes öngyilkosságig. Tegyük hozzá, mindezt azért vihette végig, mert a mindenkori MDF-et – 1989-től máig – olyan oligarchikus csoportok tartják befolyásuk alatt, amelyek képtelenek felfogni, hogy valójában milyen erők eszközei, és/vagy a saját ambícióik kiélését sokkal fontosabbnak tartják e pusztító erő elleni összefogásnál.

A második áldozat az MSZP, amelyet az akkor már a belsejében uralkodó SZDSZ 1994-ben egyszerűen „csalinak” használt, hogy segítségével a félrevezetett többség kifosztását minden szinten túl fokozza a Bokros-csomaggal. Az egyre leépültebb és manipuláltabb magyar választó azonban öngyilkos módon nemcsak 2002-ben hozta vissza a belső SZDSZ uralta MSZP-t, de ezt a perverz döntését 2006-ban megismételte. Ráadásul e döntésével ő maga provokálta ki annak a rablóhordaként működő struktúrának a hihetetlen megerősödését, amely kezdettől fogva egyszerűen zsákmányszerző gépezetként használta a kormányzati uralmi pozíciókat. És amikor 2006 őszétől a magyar választóra halmazati büntetésként szakadt rá saját félrevezetettségének felismerése, ennek nyomán ugyanazzal az amorf indulattal semmisítette meg 2010-ben az MSZP-t, mint 1994-ben az MDF-et. Spontán ösztönösséggel persze valójában a bennük uralkodó SZDSZ-t számolta fel, végre a még SZDSZ nevet viselő, visszataszító törmelékkupaccal együtt.

A „lokális” SZDSZ tehát nincs többé, de aligha lehet kétséges, hogy a „globalo-SZDSZ” most a Fideszt próbálja majd ugyanúgy gazdaállatként használni, mint ahogy annak idején az MDF-et és az MSZP-t. Nem árt tehát tudatosítanunk, hogy a kifosztott magyar társadalom iszonyú dühe az SZDSZ és az általa uralt, gyűlölt rendszer megdöntésére irányult. A választás „vértelen forradalmával” a magyar nép most elsöpörte ezt a rendszert. Akárcsak 1848-ban és 1956-ban tette.

Csak remélni merem, hogy tudtunk eleget tanulni. Negyvennyolcból is, ötvenhatból is.

Bogár László

Forrás:

MOK