AZ ESZTERGOMI KOLOS KÓRHÁZ ÉPÍTÉSTÖRTÉNETE 12.

A jelentésre az ellenzékiséggel nem vádolható Esztergom és Vidéke így reagált:
„A polgármester úr elkészítette jelentését a Közigazgatási Bizottsághoz, amelyben persze nem sikerült mulasztásait megokolni”… a több íves mosakodás a törvényhatóságot aligha fogja kielégíteni, a közönséget sem”.

A lap „szamaritánusa” hosszan fejtegeti a terveket és az új közkórházat 60-80 ággyal képzeli el.
Ha a nyitrai kórház 140 ággyal 160 000 forintért épült fel, az esztergomi 60 ággyal számolva nem fog többe kerülni, mint 75 000 forint. Ha az eddig befolyt összeget leszámítjuk, akkor az anyagi fedezethez már csak 40 000 forint szükségeltetik.
Egyértelműen hitet tesz a kórház Bisutti-féle telken való felépítése mellett.
Nem mindenki látta így a helyzetet, óriási viták zajlottak a témában.

Központi, állami segítségre sokan számítottak. De ezeket az álmokat az Esztergomi Lapok így jellemezte:
„Úgy látszik, úgy vagyunk ezekkel az anyagi támogatásokkal, kegyes adományokkal, mint az alföld szomjas vándora a délibábbal: árnyas ligeteket, csergedező patakokat, barátságos házikókat mutat neki messziről a délibáb, s midőn odaér, nem lát mást száradó fűzfánál meg egy kukoriczaszárakból összetákolt csőszkunyhónál. Ilyen nagy kujon ez a délbáb, s ilyen csúnya játékot űz a vérmes esztergomiakkal.”

Az elmebeteg osztály létesítésének ígéretét a belügyminisztériumból félreértésnek minősítették. Egyes számítások szerint saját erőből a város csak egy 50 ágyas kórházat tudna létrehozni 50-60 000 forint előteremtésével. Ilyen kicsiny kórházat a meglevő és a várható forgalomra való tekintettel nem szabad megépíteni.
A megfelelő tájékozottság hiányát jól példázza, hogy az Esztergomi Lapok július 25.-i számában még mindig a város 2 kórházának egyesítésének szükségességéről ír, holott a hercegprímás már májusban írásba adta elutasító véleményét.

Érvek és ellenérvek ide vagy oda, az élet azért ment tovább.
Az esztergomi születésű Erős Arnold tavasszal lett orvosdoktorrá avatva és ősszel már a komáromi helyőrség csapatorvosaként működött.

Új orvos érkezett Párkányba is, dr. Wilheim József személyében, aki eddig Bátorkesziben lakott és korábban 2 évig volt a Rókus kórházban segédorvos.
Horacsek Gyula doktor, - aki a kórház igazgatói állásra is pályázott és a város “aranyifjúságának közkedvelt” tagja volt, elvette Niedermann Nelli kisasszonyt. Az ifjú doktor egyébként főleg gyermekgyógyászattal foglalkozott. Nem csak ehhez értett azonban, hisz amikor Walter Gyula kanonok – akivel a kórházépítés során még találkozunk – testvére egy vaskapui kirándulás kapcsán karját ficamította ki, Horacsek doktor látta el szakszerűen a sérültet.

Az új igazgató főorvos is követte egykori “riválisát”, annyiban, hogy Gönczy Béla augusztus 18-án esküdött meg Prokopovich Tivadar földbirtokos lányával, Ilonával.
Erre az időszakra már világossá vált, hogy az állami segítséggel megvalósítandó idegbetegek elhelyezését szolgáló osztály nem épülhet meg. Pedig az elmebetegek elhelyezése és kezelése napi problémát jelentett a városban.

Májusban például rendőrségi megbízásból Áldory Mór kerületi orvos megvizsgálta Novakovszky Euzebius szenttamási szakácsmestert. Elmebajosnak találta, de szakvéleménye szerint szabadságát korlátozni nem szükséges.

Nem úgy, mint Valther János esetében, akinél „hangos elmezavar állapíttatott meg” és mivel zavarta a kórház többi betegét ideiglenesen a városházás helyezték el egy volt rendőrségi szobában. Az elmebetegeket vagy Győrbe, vagy a fővárosba szállították. Ez évtől kezdve a budapesti szállítás és elhelyezés lett a könnyebben kivitelezhető, mivel a belügyminiszter az esztergomi származású Niedermann Gyulát / 1839-1910 / a lipótmezei tébolyda igazgatójává és az elmegyógyászat országos felügyelőjévé nevezte ki.

Kevesen tudják, hogy 1896-ban, mikor az intézetet meglátogatta Erzsébet királyné ez az esztergomi születésű főorvosnak szóló elismerés is volt. Egyébként a látogatás alkalmából hársfát ültettek, mely ráccsal körülvéve ma is megtalálható a lipótmezei intézet parkjában.

1897 júliusában dr. Gönczy Béla benyújtotta a polgármesternek a kórházépítéssel kapcsolatos javaslatait. Az elképzelések gyakorlati megvalósításához szükséges tapasztalatok megszerzése érdekében Gönczy Béla, Áldory Mórral Érsekújvárra utaztak az ottani kórházépítés tanulmányozása céljából.

Októberben újra Bártfay Géza hallat magáról.
„Mi lesz” című cikkében emlékeztet arra, hogy a vármegye Közigazgatási Bizottsága Heya Tivadar indítványára 1896. október 22-én sürgető határozatot küldött a város vezetőjének. Azóta is számos leirat érkezett érdemleges eredmény nélkül. Az első Héya indítvány óta 1 év telt el. Meglehetősen keményen kéri számon a polgármestertől az eddigi tétovázását:
„Meddig él még vissza állásával, meddig folytatja még gonosz játékait?
Ön se nem polgár, se nem mester!…” – írja indulatosan.

Novemberben dr. Walter Gyula egyházmegyei főtanfelügyelő, prímási irodaigazgató lett. Neki a későbbiekben az új kórház építésében elévülhetetlen érdemeket tulajdoníthatunk.
Az év végén büszkeséggel töltötte el az esztergomiakat az a hír, miszerint dr. Rigler Gusztávot a kolozsvári egyetemen a közegészségügyi tanszék rendes tanárává nevezték ki.
Ugyanakkor nehezen volt elképzelhető 1897 végén, hogy a következő évben a kórházépítés eszméje a megvalósulás útjára tér.

Az Esztergomi Lapok egyenesen odáig ment, hogy november 14.-i száma a következő vezércikkel jelent meg: “Nem kell új kórház!”

Állítását a következőkkel indokolta:

“Évek előtt fölmerült az eszme: az ódondad kórház helyére újat kell építeni. Akkor még nem nyomta egy milliónyi adósság Esztergom vállait s nem volt kilátásban egy másik félmilliónyi adósság, úgy, mint most. Az esztergomiak átlátták, hogy bizony nem ártana egy új kórház, és szívesen magukévá tették az eszmét. De jött azután a kaszárnyaépítés, a Lőrincz utcza kisajátítása, amely kiadások csak egy millió forintos kölcsön felvételével voltak fedezhetők. S hogy teljesen beteljék az előre nem látott kiadások keserű pohara, valóra váltak a gimnázium épületéről szárnyra kelt rémhírek: a gimnázium roskadozik, újat kell helyébe építeni. Égetően szükségesnek bizonyult továbbá egy új vágóhíd építése is, nemkülönben a város csatornázása és világítása, a városház átépítése, reál és elemi iskola építése stb.

A kórház építés eszméje ennélfogva a létesítendő építmények khaoszába került, ahonnan azt kiragadni most nem volna észszerű dolog.
S nem volna észszerű azért, mert sokkal fontosabb sürgősebb adósság utján fedezendő kiadásokkal áll szemben Esztergom, mint az új kórház költségei:..”