HIPPOKRATÉSZ MAGYARORSZÁGON

Egy közép-európai kis ország fejlődése a medicinában is más volt, mint a nyugat-
európai. Igaz, Magyarország az Újkor legelején, a Hunyadiak idején még nagyhatalomnak számított, de ennek pont akkor vetett véget a mohácsi katasztrófa, amikor Bázel főterén az orvostudomány nagy reformátora, Paracelsus máglyára vetette a csalhatatlannak tartott addigi klasszikusokat / Galenosz, Avicenna, Szoranosz /. 

Mindenképp jellemző, hogy Hippokratész műveit nem szánta tűzhalálra. Másik érdekes egybeesés, hogy Kopernikusz és Vesalius korfordító művének évében /1543/ szűnt meg a Nagy Lajos király alapította pécsi egyetem, valamint került lófarkas lobogó az esztergomi várdomb kiemelkedő pontjaira.

Vagyis az orvostudomány megújulásakor Magyarországon már nem létezett egyetemi oktatás. Vándordiákjaink nyugat-Európa egyetemein tanultak, a pápisták a latin világban (Itália, Franciaország), illetve Krakkóban, míg a lutheránusok főleg Szászországban, a kálvinisták pedig Hollandiában, Svájcban és Angliában. Medikusaink az orvostudomány atyjának nevével tehát külföldön találkoztak először, de korántsem annyiszor, mint a Galenoszéval.

Érthető, hiszen a kor szemüvegén keresztül nézve ez utóbbi életműve sokkal nagyobbnak tűnt. A bölcs Marcus Aurelius kedvelt orvosának volt önálló anatómiája, amely főleg állatboncoláson alapult, majd tévedéseit Vesalius oly látványosan cáfolta meg. Létezett kísérleti élettana. Ő mutatta ki először az uréterek lekötésével, hogy a vizelet nem a hólyagban, hanem a vesékben képződik, sok mindent tudott az emberi szervezet működéséről. Nagy elméleti felkészültségéből kitűnő klinikum következett, terápiában pedig a galenikumok ma is őrzik a nevét. De elmondhatjuk, szinte csak azok őrzik. Galenosz ékes hellén nyelven írt, amelyet könnyű volt latinra fordítani, míg a nagy Kos-i Mester műve, a Corpus Hippocraticum bizonyíthatóan csak a tanítványai vetették pergamen lapokra. Egyébként mind Galenosz, mind a pergamen a kisázsiai Pergamosz városában született.

Visszatérve a periklészi aranykor orvos óriásához, nevét elsősorban a híres esküszöveg, az aforizmái, illetve néhány klinikai fogalom / succusio hippocratica, mitra hippocratica, facies hippocratica / őrzi. Az első magyar orvos, akinek egyik művében a Kos-i Mesterrel találkozunk: Joannes Sambucus, azaz Zsámboki János. Híres, hosszú című könyve a Veterum aliquot ac recentum medicoru, philosophorumque Icones, röviden csak Icones, először 1574-ben jelent meg az antverpeni Plantin nyomdában. Sikerét bizonyítja, hogy 1603-ban újra kiadták, s ennek reprint változata 1985-ben nálunk is napok alatt elfogyott. Az ókori és középkori medicina klasszikusainak képeit tartalmazza. Oly közismert, hogy szinte a világ minden orvostörténeti műve ebből kölcsönzi portrés illusztrációit. A kép-skála Hippokratesztől Vesaliusig terjed. Az előbbinek külön érdekessége, hogy egyéb ábrázolástól eltérően szakáll nélkül, protestáns papi ornátusban látható. A szakértők szerint ez már a reneszánsz, illetve a reformáció ikonográfiai hatását mutatja.

A hazai, magyar nyelvű kéziratos könyvekben a klasszikus szerzők nevével alig találkozunk. Az első önálló, nyomtatott orvosi munka a Pápai Páriz Ferencé először 1690-ben hagyta el a kolozsvári nyomdát. A pax Corporis első edicióját még újabb 10 követte. Népszerűsége példátlan az orvos-történetünkben. Apafi Mihály fejedelem udvari orvosa, a nagyegyedi Kollégium híres professzora Galenosz megállapításaira többször hivatkozik, de Hippokratész nevét hiába keressük.  

A helyzet a 19. században változott meg, a Kos szigeti Mester javára. A soproni orvosi lapszerkesztő Wachtel Dávid 1843-ban adta ki Hippokratész híres aforizmáit, amelyet Töpler Károly 1847-ben megismételt. Az is érdekes, hogy a soproni orvos fordítása Temesvárott jelent meg, míg a Töpler Károlyé Sopronban. Nehogy elfogultságról essék szó. Harmadik kiadása 1881-ben név nélkül került a köztudatba. Galenosz-fordítást a Győri-féle bibliográfia nem ismer. Tihanyi Mór doktor könyve, az „Orvosi tudomány és orvosi rend története Hippokratész előtt” 1897-ben, a „Hippokratész élete és működése” 1898-ban jelent Budapesten.  

Akkori kollégáink természetesen görögöt is tanultak, így nem szorultak közvetítő nyelvre. Egy másik orvos-történész, az élete utolsó éveit Párkányban töltő Wertner Mór főorvos mint genealógus, összeállította az Asclepiádok családfáját, melybe a Hippokratész többgenerációs familiájának leghíresebb tagja is tartozik.

Mégis igen érdekes, hogy a legteljesebb és legjelesebb könyvet róla nem orvos, hanem egy görög szakos bölcsész professzor írta. A neve Hornyánszky Gyula, a mű címe: A görög felvilágosodás tudománya. Hippokratész. Budapesten hagyta el a nyomdát 1910-ben. Terjedelme és tartalma imponáló. Összesen 500 oldal, sajnos illusztrációk nélkül. A kitűnő monográfiát nehéz pár mondatban értékelni. Természetesen a három híres iskola: Kos, Knidos és Kroton szerepe kellőkép kihangsúlyozott. Görög műveltségű orvos-történészeink / Magyary Kossa,  Mayer Ferenc Kolos, Hints Elek / szívesen hivatkoznak rá.

Hippokratész műveiből az utolsó összefoglaló 1991-ben jelent meg, az előzőekhez hasonló sikerrel. Nemcsak a híres esküszöveg miatt. A hellén Mester nevét több változatban írják. Latinosan Hippocrates, görögösen Hippokratesz, de akadnak “öszvér” megoldások is.      

Az orvosokat Hippokratész papjainak is szokás nevezni, ennél nagyobb elismerést sem az elnevezőről, sem az elnevezettekről nem lehet mondani.

Zsámboki Jánosnak, Miksa és II. Rudolf osztrák császár egykori udvari orvosának, történészének, könyvkiadójának és műfordítójának ikonográfiai munkája napjaink magyar művészeit is megihlette. Elég a kitűnő grafikus Kass János 12 gyönyörű metszetére utalnunk, amely Hippokratésszel kezdődik és Semmelweis Ignáccal végződik. A rézmetszetes mappából bélyegsor lett, a filatelisták nagy örömére. Kutas László szobrász pedig egy szép bronzérmet készített a szókratészi szép szakállas fejről.  

Ez év szept. 2-8. között tartották szülőhelyén, a kisázsiai partok közelében fekvő Kos szigetén a 35. nemzetközi orvostörténeti kongresszust. A házigazdák, élén Marketosz professzorral ugyancsak meglepődtek a magyarországi Hippokratész-kultuszon. Legalább annyira, mint mi, akik leülhettünk a Mester állítólagos egykori fája alá, sétálhattunk az aszklepeion romjai között, ahol egykor közel kettő és félezer esztendővel ezelőtt a gyógyítás művészetét tanította. Azt hittük, a Hippokratész-mítosz talán külföldön erősebb.  

Vagyis a mai görögöktől nemcsak a turisztikai művészetét lehetne elsajátítani. A európai kultúrában és tudományokban szinte minden a hellénekkel kezdődik, mégis mindenki a „ helyén van” a köztudatban. Kos szigete a mi Mekkánk, ahova illő egyszer elzarándokolni. Nemcsak az orvos-történet iránt érdeklődőknek. Repülőtere szinte világvárosi forgalmat bonyolít le. Arról nem beszélve, hogy szinte karnyújtásnyira van Rhodos szigete és a kisázsiai Ephesosz. Ahova sajnos, időhiány miatt nem jutottam el. A közhelyet újra tapasztalhattam: a személyes élményt sem az olvasmány, sem a film nem pótolja. Híres aforizmája ott a helyszínen igazán hiteles: „az élet rövid, a művészet örök, az idő múlékony, a tapasztalat csalóka, az ítélet nehéz”.

Kívánom minden kollégának, legalább egyszer részesüljön ebben a felejthetetlen élményben.
 

1996. június