"A legtöbb ember olyan, mint a hold: sötét oldalát nem mutatja."
Dürrenmatt
Öt seb! / részletek/
„A magyarság a történelem folyamán öt krisztusi sebet kapott: Muhi, Mohács, Kismajtény, Világos és Trianon.
Ez az öt seb nem a kiválasztottság isteni szimbóluma volt, hanem valóságos öt halálos szúrás mindenik elég arra, hogy egy faj elvérezzen bele, hacsak az életereje nem olyan roppant szívós, hogy kiheverje…
Trianon feldarabolván az osztrák-magyar monarchiát, nem respektálta a magyarság államalkotó munkáját, s nemzetiségek szerint boncolta szét a magyar szent korona ezeréves területét…
Az első négy esetben Magyarország - mely Európa centrumában fekszik, annak a mély őstengernek a fenekén, amit ma Nagy Magyar Alföldnek hívunk, s amely az Árpád honfoglalása óta a színmagyar faj lakhelye -. Voltaképp csak csatatér volt Európa két nagy felének összecsapásában.
Muhinál a napkeleti barbárság indult leszámolásra a nyugati kultúréletet élő népek ellen.
Mohácsnál a délkeleti, Világosnál az észak-keleti államóriás jelezte hatalmát Európa felé – míg Trianonban Nyugat könyörtelenül leszámolt ezeréves védőjével, ki fegyvertelenül állott bírói széke előtt…
A magyarság idegen erők játékának lett áldozatává s a maga erejéből heverte ki, amint békén hagyták ezek az idegen erők.
Egyetlen hibánk, hogy nincs alapgondolatunk egy valódi nemzeti életre.
Magyar ember nem tekinthet a világra hódító szándékkal, s nem tekinthet szolgai kishitűséggel.
A magyarságnak egy lehetősége van: birtokba venni ezt az országot s kitermelni belőle a legmagasabb értéket, amit lehet.
A magyar faj eddig a história folyamán öt krisztusi sebet kapott.
A Krisztus életét azonban a hatodik oltotta ki, a lándzsaszúrás a bordák közt, a szívbe.
Vigyázzon a magyarság, hogy ezt a hatodik szúrást meg ne érje.”
Móricz Zsigmond
1926
Reményik Sándor
Keserű szívvel
Keserű szívvel bizony mondom néktek,
Ti csonka-magyarok:
Az ország szíve, Magyarország szíve
Ma már a végeken dobog.
Hangos szóval hiába fogadkoztok:
Hogy „soha!” s „mindörökké!”
Az ország szíve, Magyarország szíve
Ott ver, hol Magyarország nincsen többé.
Bennünket összekalapált a bánat -,
Ti atomokra hulltok itten szét.
Egymást farkas-fogakkal tépitek,
Nektek nem volt a nagy lecke elég.
Amerre nézek: pártok, újra pártok,
És zászlók, amiket a szenvedély
Már előre a más vérébe mártott.
Keserű szívvel bizony mondom néktek,
Ti csonka magyarok:
Az ország szíve, Magyarország szíve
Nem bennetek dobog.
Nem halljátok, mit üzennek a Végek?
Pártatlanul, politikátlanul.
Reménytelenül is miénk a lélek!
Hangos szóval ne fogadkozzatok:
Nem „soha!” s „mindörökké!”
Szétporlanak az aranyszólamok
Iszapos durva röggé.
Térjetek magatokba.
És próbáljatok önnön-magatokhoz
És próbáljatok hozzánk méltók lenni…
Aztán jertek minket visszavenni!