„A kíváncsi ember”

Határok válnak átjárhatóvá a világban, és mi nem tudjuk mi történik a szomszédságunkban! Ez jutott eszembe, amikor 2 hónapos késéssel értesültem arról, hogy dr. Till József Dorog Város Pro Urbe díját kapta kiemelkedő orvosi, képzőművészeti és halbiológusi tevékenységének elismeréseként.” Kicsit szégyenkezve, de utólag szívből gratulálunk!
Az alábbiakban részletet olvashatnak az „Igazságot kereső” önéletrajzból.

Már gyermekkoromban fantázia-képeket láttam a suhanó felhőkben, a „hullócsillagokat” valódi csillagoknak hittem és szentül meg voltam győződve, hogy az Élet egy csodás valami.

Iskolai, egyetemi éveim alatt fordultam az Univerzum felé, közelebbről megismerni az Embert és az általa felderített természeti törvényeket. Igyekeztem a legjobbak közé kerülni és mivel több akartam lenni az Átlagnál (ezzel nem legyőzni akartam Őket, hanem még jobban segítségükre lenni!), belekóstoltam a klasszikus értelembe vett „7 tudományba”. Memória-fejlesztésem: ragyogóan sikerült (ehhez szilárd akarat is kellett), hisz minden szakvizsgám (még a marxista Esti Egyetem is) kitűnő-jelesre sikerült.

1946-ban úgy gondoltam, hogy szobrász leszek, majd a színes Rtg-kép létrehozása érdekelt, de figyelemmel kísértem Bay Zoltán radar kísérleteit is (Föld-Hold között) és az irodalom sem hagyott érintetlenül.

A rajzolással már feltűntem az anatómiai ábrázolás terén, de mélységesen elbűvölt a csillagos ég és az akkor még „gyermekcipőben” járó molekuláris biológia. Izgatott a kis és nagy Fermat-sejtés, a tökéletes számok „rejtélye”, az általános és speciális relativitás, a Schwarzschildegyenlet, a kavantummechanika törvények, és az Idő-Tér-Anyag-Energia összefüggései is.

Az 1940-es évek elején, éppen itt Dorogon, Forró és Barnóthy professzorok a bánya legmélyebb pontján már mérték a világűrből jövő kaszkád záporból eredő „pí” és „mű” mezonokat.

A Természettel, a vízzel, a fákkal és az élőlényekkel meghitt barátságban voltam: nem öltem meg egyetlen bogarat vagy rovart szándékosan, nem téptem le virágokat és szakítottam le ágakat – hanem csodáltam őket.
35 éves koromban fogott meg az a tény, hogy a zenéről és a halakról fogalmam sincs, sohasem táncoltam, (ebben ne kövessetek!) viszont szteppelni elég jól tudtam (fejlett ritmusérzék). Kénytelen voltam bebiflázni a Keszler-féle összhangzattant (főiskolai anyag!), melynek eredményeképpen már nem vagyok zenei antitalentum és a horgászat révén megismertem a halak világát.

Azután, mint a szülész-nőgyógyász: megtanultam tisztelni és szolgálni az Anyákat, a Nőket, akik nélkül nem lenne semmiféle ember e földön (Férfi meg pláne nem!!!)
A magzatvíz dolga valahogy mindig motoszkált bennem és maga az Agy, melynek állományában ugyancsak kevés a kristályosítható elem, előbbiben lubickol a genetikai törzsfejlődést végigjáró ember embrió, (éppúgy, mint az ős-óceánból keletkező Élet) az utóbbiban pedig a legcsodálatosabb élő komputer dolgozik szakadatlanul munkában egy „koponya” nevű csontokkal körülvett „uszodában”.

40 évesen már erősen „belemásztam” az ún. Kíváncsi Emberek társaságába. Komolyan kezdtem foglalkozni a csillagászattal, az elméleti fizikával, a molekuláris biológiával, a genetikával, az élő természet produktumaival, így a halakkal, lepkékkel, madarakkal. Mindezek mellett nem hanyagolhattam el a képzőművészetet, az irodalmat és a zenét.
Úgy érzem, valamit azért „leraktam” a tudomány asztalára, hisz „biológiai szenzációnak” számított nem egy dolgozatom, és maga a „halas-könyv” is.

Sikerült 40 évi munkával létrehoznom a Magyarország halai című színes atlaszt, képzőművészeti kiállításaim őszinte sikert arattak és aratnak, verseim „itt-ott” megjelentek, maga a verskötetem is – illusztrációkkal együtt: nyomdára kész, ugyanúgy, mint a „halak” II. kötete…

2008. június 30-án kaptam meg Dorog Város Pro Urbe díját (előzőleg a Dorogiak Dorogért kitüntetést), a következő szövegezésű oklevéllel: „Kiemelkedő orvosi, képzőművészeti és halbiológusai tevékenységének elismeréseként.”
Megjegyzésül: a „Horgászsportért” kitüntetést – úgy tudom – az országban egyedül én kaptam meg háromszor!)
Még vannak terveim és akaratom is hozzá. A 81 év nem akadály (szellemi éhségem a 81 fordítottja, 18!).

Nektek sem kell mást tennetek, Kedves Olvasóim, csak akarni kell, tanulni, tanulni és megérteni a „földi és égi dolgokat”…
Legvégül köszönetet kell mondanom: dr. Dinnyés József kardiológus-belgyógyász osztályvezető főorvosnak és osztályának, dr. Gréger Otília nyugdíjas belgyógyász és röntgen. főorvosnőnek, és dr. Erős Miklós fogorvos főorvosnak, hogy 81 évesen még Önök között élhetek és dolgozhatok.

Dorog, 2008. július 1.

dr. Till József