Szabó Magda (1917—2007)

Mit köszönhetek Neki?

Alig hittem a szememnek, amikor tavaly november 19-én megláttam a neten böngészve, hogy meghalt Szabó Magda. Ő volt az első író, akit a kedvencemnek neveztem. Elment közülünk. Nem váratlanul, de mégis hirtelen.

Ez a rövid idézet sokat elárul őszinte, szerény jelleméről: "Én nem vagyok a világ közepe, én csak én vagyok. Az apám, mint Debrecen kultúrtanácsnoka mindenfajta akciójában segítette a hozzá fordulókat, minden anyagi kérést teljesített, majd amikor hazajött, azt mondta a feleségének: ne haragudjék, kedvesem, de nem maradt egy fillérünk sem. Anyám ilyenkor összeomlott, de három perc múlva magához tért, és azt mondta: ennek megfelelően fogunk étkezni, kedvesem. Ezt örököltem tőle, Lenkétől. (…) Ha az emberek ma elfogadnak olyannak, amilyen vagyok, mindenkivel boldogan beszélgetek. De az idegesít, ha azzal jönnek, hogy kegyed ilyen, kegyed olyan. Kegyem nem olyan. Én vagyok a világon a legegyszerűbb ember."

Még általános iskolás koromban láttam az Abigélt a tévében, és mindenáron szerettem volna elolvasni is, mert annyira tetszett, hogy még ma is az egyik kedvenc filmem. Nemsokára meg is kaptam a csodaszép, rózsaszín kötésű könyvet. A vastagsága sem rémisztett el, hiszen akkoriban már sokat olvastam, és pár nap leforgása alatt „ki is végeztem”. Ez indította el rajongásomat Szabó Magda iránt. (Az Abigél egyébként ma egy többcélú intézmény Debrecen környékén, ahol alapfokú művészetoktatás keretében 6-22 éves korig a tánc, zene, képző- és iparművészet, színjátszás-bábjáték területén kínálnak lehetőséget.)

A második óriási élményem és örök emlékem vele kapcsolatosan a Régimódi történethez fűződik. Kiskoromban (5-6. osztályban) testvéremmel az a hihetetlen szokás lett úrrá rajtunk majdnem egy éven keresztül, hogy Barbie babáinkkal játszottunk el különböző drámákat. Ilyen volt pl. Csehovtól a Sirály, a Cseresznyéskert, Csurka Istvántól a Nagytakarítás, megpróbálkoztunk pár Shakespeare-darabbal is (bár ezeknek a nyelvezete még szokatlan volt számunkra, szóval ezek nagy részét abbahagytuk az első felvonás közepén). Szabó Magdát ismerve nagy izgalommal kezdtünk a Régimódi történet „előadásához”. Ez úgy megtetszett nekünk, hogy egy év alatt kb. négy alkalommal „drámáztuk el” saját kis színházunkban. A legutolsó alkalommal már szinte kívülről tudtuk a szöveget, tudtuk, hogy milyen helyszín jön, milyen szereplőkkel, tudtuk, hogy milyen érzelmekre számíthatunk, és máig emlékszem az egész történetre. Pár évvel ezelőtt az volt a nagy álmom, hogy rendező leszek, és mondanom sem kell, hogy ez lett volna Zagyi Anikó első színházi rendezése. Ebben a műben az írónő a saját édesanyja (Jablonczay Lenke) életét írja le döbbenetesen izgalmas módon, de közvetlenül, egyszerű szavakkal. Azt hiszem, ez az a dráma, amelyet soha nem fogok elfelejteni, és a testvérem nevében is bátran állíthatom, hiszen ez az egyik legmeghatározóbb élmény mindkettőnk életében a gyermekkorunkból.

A harmadik – számomra — felejthetetlen alkotása Az ajtó. A 2005. évi Arany János Irodalmi Verseny kapcsán „kellett” elolvasnom. A legnagyobb ajándék a versenytől az az élmény, amit e könyv nyújtott. Maga a történet akár ma is játszódhatna, önéletrajzi ihletésű, az írónőről és bejárónőjéről, Emerencről szól. Középpontjában a bűntudat áll. „Az ajtó” szimbolikus cím, talán a bizalmat jelképezi. De ez teljesen szubjektív. Az a jó ebben a regényben, hogy az olvasóra bízza a véleménynyilvánítást. Mindenki másként értelmezi az ajtót (ami a regényben csak egyszer nyílik ki az írónő előtt), mindenkinek mást jelképez: szeretetet, önzést, színlelést, bizalmatlanságot, lelkifurdalást, befelé fordulást, erőszakot. Nem akarom lelőni a poént, ugyanis szívből ajánlom azoknak, akik (nem riadva vissza az olvasás gondolatától) szeretnének egy hatalmas élménnyel gazdagodni. Összegezve: Az ajtó rendkívül megrázó, elgondolkodtató mű. (Nem véletlenül ezzel aratta a legnagyobb külföldi sikereit Szabó Magda, gondoljunk Angliára, Franciaországra!)

Ha valaki jó író szeretne lenni, szerintem legyen feleannyira jó, mint Szabó Magda volt ,és már nem élt hiába. Neki ezrek köszönhetnek sokat, ezreknek adott életre szóló ajándékokat írásaival, és ezreket rázott meg a halála. Végül egy barátja feleségének halálára írott versét szeretném idézni, ami most már rá is vonatkozik: „… Most semmi sem fáj. Úszom hűs habok közt, víz sodra enyhít. Jó itt. Ne sirass! Fiaim, rátok nézek holdsugárból, s nevetek, ha köröz a réti sas. Amíg szerettek, akárhol kerestek, én ott leszek: megleltek, így ígérem, búvár vagyok, elbújtam bú elől, és nevetésem felcseng, mint egy érem. Amíg szerettek, ahányszor kerestek, szólítotok, annyiszor nézek vissza, felelek is az állatok szavával, míg érintésem könnyetek felissza…”
 

Zagyi Anikó az encsi Váci Mihály Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium tanulója