EGY ESZTERGOMI SZÜLETÉSŰ RÉGI GYERMEKORVOS

A pediátria, mint „kisszakma” pl. a szemészethez képest viszonylag későn önállósult. A gyermeket „miniatűr” felnőttként kezelték, az élettani kórtani sajátosságok figyelembe vétele nélkül. A magas számú halandóságot szinte természetes kiválasztódásnak vették, amit a nagy szaporulat pótolni tudott.

Az első magyar nyelvű munka, a Kis gyermekek isputálja a párciumi Nagykároly város nyomdájában jelent meg, az időpont 1771, a szerzője a debreceni Csapó József főorvos. Az önálló tanszék felállításához évszázadnak kellett eltelni, első tanára id. Bókai János, a híres Bókai-dinasztia megalapítója, osztálya pedig a Stefánia-kórház keretében látta el nem könnyű feladatát. Alig valamivel régebbi a bécsi katedra, amelynek élére a győri születésű W.L. Mauthner tanár került. A császárváros egyeteme az Osztrák-Magyar Monarchia kiválóságainak gyűjtőhelye volt, elég a prágai Skoda, a magyarországiak közül Mauthner után a bőrgyógyász Kaposi Mór és fülész Politzer Ádám személyére hivatkoznunk. Így szinte természetesnek tűnt, hogy egy érettségizett magyar diák a bécsi kart választotta.

Miként Faragó Gyula, aki 1861 december 5-én Esztergomban látta meg a napvilágot. Szülei Szinnyei szerint középmódú kereskedők voltak, középiskoláit szülővárosában végezte. A bécsi orvosi fakultás hírnevét még mindig Skoda-Rokitansky-Hebra-Oppolzer neve fémjelezte, nem csoda, ha a németül anyanyelvi szinten beszélő esztergomi fiatalember a Dunán felfelé hajózva a Habsburgok székvárosában kötött ki.

Életének java része a ferencjózsefi boldog békeidőkre esett. Nem nyomasztották 48-as emlékek, magyar-zsidónak lenni nem jelentett negatív megkülönböztetést. A nagyhírű Kaposi tanárhoz hasonlóan nyugodtan kötődhetett szülőhazájához, valamint Innsbruck és Lemberg között szabad volt a pálya. Miután 1885-ben lege artis orvosdoktorrá avatták, a vasútépítés fénykorában a Munkács-Strij hadivonal egészségügyi felügyelője lett. Ez nemcsak a töltésemelők és sínlefektetők teherbíró képességét tette próbára.

A 15 hónapos kemény munkával keresett annyi pénzt, hogy nyugodtan mehetett véle külföldi tanulmányútra. Ekkor határozta el, hogy életét a legvédtelenebbek gyógyításának fogja szentelni. Első útja az óriási tekintélyű berlini E. Henoch gyermekklinikájára vezetett, aki a purpura rhenumatica egyik névadója. Szinnyei tévesen Henschnek írja, de ilyet a pediátria története nem ismer. Kezdő dolgozata: „Az ujszülöttek orrhurutja” a Gyógyászat című hazai szaklap 1887. januári számában jelent meg. Szerény kis írás, nem tudományos, hanem tanácsadó jellegű: a légzőszervek legfelső szakaszának leggyakoribb bántalmairól. Az idültté válás egyik oka az elégtelen táplálkozás, gyakran társul hozzá az Eustach-kürt gyulladása. Konyhasó-oldatos tiszítást, ezüstnitrátos-tanninos ecsetelést javasolt.

Szövődményes középfülgyulladás esetén paracentesist, amelyet a berlini Hedwig-kórházban már sikerrel alkalmaztak. Következő tanulmánya: „Az ujszülött néhány reflexe” már az Epstein tanár vezette prágai lelencházból jelent meg. Megállapította, hogy közvetlenül szülés után a térdreflexek igen élénkek, szinte rángásos jellegűek, de később veszítenek intenzitásukból.

Koraszülötteknél ez fordított jellegű. Mindezekből igen szerényen és helyesen semmilyen „tudományos” következtetést nem vont le. Ugyanezen cikkek az Archiv für Kinderheilkunde hasábjain szintén közlésre kerültek. Tanulmányútja 1887 januárjától decemberig tartott, utána a virágzóan fejlődő Budapesten telepedett le, a Kecskeméti út (ma is az) 4. szám alatt nyitott rendelőt. Közben visszatért eredeti munkahelyére a Magyar Államvasutak Gyermekorvosi Tanácsadója minőségben.

Alkatának és képzettségének leginkább az egészségügyi népszerűsítő irodalom felelt meg, publikált a Magyar Hírlap, a Budapesti Hírlap, az Egyetértés, a Magyar Újság hasábjain, de közölte írásait a Fodor József szerkesztette Egészség is. A világ árvája című füzetét a prágai lelencházi emlékei alapján vetette papírra és 1888-ban jelent meg. Írásaival, előadásaival járult a hazai országos Lelencház-egyesület létrejöttéhez. Azt követte 1889-ben A beteg baba, Gondos anyák számára, majd ugyanazon esztendőben Az egészséges baba. Ifjú anyák számára. Az Országos Közegészségügyi Tanácsba is beválasztották.

Több művet fordított, illetve magyarított, mert a saját tapasztalataival és hazai vonatkozásaival mindig kiegészített. Ilyen pl. E.K.Bock lipcsei tanártól Az egészséges és beteg ember, amelyet „a magyar közönség számára átdolgozta.” A zsebkönyv méretű szecessziósan díszített kis kötetet a Légrádi Testvérek nyomdája jelentette meg 1890-ben. „Mi magyarok az egészség dolgában még eddig igen hanyagok és könnyelműek vagyunk. Ez az oka azoknak a szomorú jelenségeknek, hogy kisdedeink mértéken fölül pusztulnak és a felnőttek sem érik el azt a kort, ameddig a művelt Nyugaton lakó emberek élnek” – állapította meg rezignált hangú előszavában.

Összesen 204 oldalon, 24 fejezetben ismerteti az egészséges és a beteg test anatómiáját, élettanát, kórtanát és ápolását. Nagyon fontos az elsősegélynyújtás, sebesülés, ficamodás, csonttörés, égés, fagyás és mérgezések esetén. Az előoldalon Hygeia, hátoldalán Aszklepeiosz portréját látjuk, orvostörténeti nyomatékot adva a műfaj jogosságának. Nagyobb méretű a Miként óvjuk gyermekeink életét és egészségét című magyarítás, amelyet egyik legnevesebb és legkedveltebb bécsi tanára, a fiziológus E.W.Brücke nyomán készített. Érdekes, hogy ez a kitűnő kísérletező élettanász tanár mennyire szívén viselte gyakorlatban a gyermekek sorsát.

Már a Semmelweis-történetből ismerjük, hogy Bécs akkor a kaszárnyák, a prostituáltak, a leányanyák, következésképpen a lelenc-gyermekek birodalmi gyűjtőhelye is volt. Nem véletlenül írt hát az emberbarát professzor ilyen jellegű könyvet. Mindazonáltal minden anya használhatta. Érdekes javaslata, hogy célszerűbb a gyermeket nem ülő, hanem féloldalt fekvő helyzetben szoptatni. Nem ajánlotta a fájdalomcsillapítók, különösen az ópiumtartalmúak szedését, mert úgy mond, átmegy a tejbe.

A rachitis-es nála „angolbeteg” miként száz évvel később a nagysikerű filmben. A csecsemő sárgaságának fő oka a későn átvágott köldökzsinór, amelyet az idő nem igazolt. A dada kiválasztása nyilván nem a prostituáltaknak szólt. A dámák, karcsúságukat és melleik formáját óvandó, dajkákat fogadtak. Jókai regényeiben más okból elég példát találunk rá. Kiválasztásnál különösen a gümőkor és szifilisz veszélyeire hívta fel a figyelmet. Logikus észrevételek olvashatók a táplálkozási fejezetben. Ahol héjatlan csigák vannak, ott mészben szegény a víz, ezt mésztej hozzáadásával lehet javítani, hatására a csontok erősödnek.

A jó emésztés elegendő nyálképződéssel induljon, célszerű a kenyérhéj rágása. Igen ajánlja a parajfőzeléket (spenót), bár egyesek a széklet színéből ítélve nehezen emészthetőnek tartották. A vegetáriánusokkal szintén foglalkozik. A szülő lehet az, de gyermekét nem nevelheti állati fehérjék nélkül, legföljebb elegendő mennyiségű és minőségű tej adásával. Abszolút anyatej-párti, leginkább „saját” alapon. „Növényfogyasztó ősünket a húsevés tette emberré” – állította vulgárdarwinista merészséggel. A vörös-fehér hús vitában szerinte az utóbbi könnyebben emészthető, az előbbi viszont vastartalmú festéket tartalmaz, vérszegénységre hatásosabb. Érvelése ésszerű. Ami a nyers hús fogyasztását illeti, a sütés-főzés ronthat a fehérje minőségén, ám a parazitákat és mikróbákat biztosan elpusztítja, „ezért eszik meg különösebb baj nélkül a vándorcigányok a dögöket.”

A Liebig-féle leves és a húskivonat az északi-sarki osztrák expedíció idején kiállta a próbát. Ami az ivóvizet illeti, ha nem tiszta és átlátszó, kevés káliumhypermangán oldatot kell belecsöppenteni. Ha sok benne a szerves anyag, a sötétlila oldat az oxidáció révén hamar elveszti színét. A gyanús vizet célszerűbb főzve, vagy tea formájában fogyasztani.

Ma evindenciák ezek, de akkor hallatlanul nagy szolgálatot tettek. Brücke tanár szerint a levegőcsere mellett a vízcsere legalább olyan fontos. Bizarr viszont a haj ápolására vonatkozó javaslata: gyakrabban kell nyírni és ritkábban mosni. Csak akkor, ha koszos. Ma már természetesen másként látjuk. Nagy hangsúlyt helyezett a fogtisztításra. A kefét felső fogaknál lefelé, alsóknál felfelé kell húzni. Krém helyett akkor még kagylóhéjból őrölt fogport használtak. Szájöblítésre mirha-oldatot ajánlott.

Sokat lehetne még e remek munkából idézni.

Faragó Gyula 1886-99 között szerkesztette az Orvosi Zsebnaptárt. Későbbi irodalmi munkásságáról nem tudunk. A 20-as évek után az Orvosi Címtárban neve már nem olvasható, halála pontos dátumát sem ismerjük. Esztergomi kapcsolatai feltételesek, szüleit nyilván látogatta, helybéli leszármazottjairól nem tudunk. Talán egyszer a hiányzó adatokra is rábukkanunk.

Nevét érdemes megjegyezni, sokat tett a hazai gyermekápolásért.

Szállási Árpád dr.

2001.június