75 ÉVES DR. MAGYARSÓKI FERENC FŐORVOS ÚR!

10 évvel ezelőtt, nyugdíjba vonulása alkalmával készítettem vele egy interjút. Ezt olvashatják most, mikor az azóta is aktív, közéleti szereplést is vállaló főorvost köszöntjük 75. születésnapján. Isten éltesse sokáig!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

- Igen. Az akkori urológia a sebészeti épület földszintjén működött, szervezetileg önálló egységként, de meglehetősen rossz körülmények között. A jelenlegi „volt” urológiát valóban én hoztam tető alá. 1973-ban azt a feladatot kaptam a megye vezetőitől, hogy szervezzem meg Komárom-Esztergom megye urológiai betegeinek a megyén belüli ellátását. Az Esztergomban addig működött urológia bizonyos konzervatív sebészi szemléletet tükrözött és néhány műtéti megoldás teljesen hiányzott a repertoárból. Nem csoda, hiszen az akkori technikai felszereltség ezt tette csak lehetővé. Így a betegek egy jelentős része Budapestre vagy Győrbe került ellátásra. Lendületesen kezdtük el a munkát és 2 év alatt a műtétek száma meg ötszöröződött, a műtéti repertoár kibővült, prosztata, hólyag, veseplastica, endoscopos műtétekkel. Kiderült ugyanakkor az is, hogy a 24 ágyon nem lehet ezt a megnövekedett beteglétszámot ellátni.

 

 

- A megye vezetőihez fordultam, hogy, ha az új Szülészeti Osztály átadásra kerül, kapjam meg a régi szülészet épületét. Azt mondták, ezt megkaphatom, de pénzre csak a 8. ötéves tervben számítsak. Ekkor szisztematikusan bejártam a megyét egészen Bábolnáig minden TSZ-t, állami gazdaságot, nyereségesen működő vállalatot felkerestem. Különböző ellenszolgáltatások fejében – ez általában valamilyen szűrést jelentett – támogatásukat kértem.

Induláskor 260 000 forint „kommunista szombatból” származó összeg állott a rendelkezésünkre, a többi ígéret volt. A tervezés sem volt könnyű, hisz a megyében már akkor is élt a Tatabánya centrikusság szemlélete. Ma is meglevő barátaim, Puchner Ferenc, Puchner Alajos és Schneider Ferenc vállalták a tervezést és az elkészítést. Végül is a Minisztérium építési osztály a 3. menetben jóváhagyta a terveket és a szülészet átadása után, újabb felvonulás nélkül – ez jelentős költségmegtakarítást jelentett – a Dorogi Szénbányák építővállalata elkezdte az Urológiai Osztály építését.

 

 

- Nem új beruházásként, hanem fejlesztés, bővítés címén futott az építkezés. A ház alapjait megtartottuk, megerősítettük, belül pedig teljesen új alaprajz készült. Emelet került az épületre. Az akkori idők mintaosztályát sikerült kialakítanunk más hasonló épületek építési költségének töredékéért Az átadás után először a miniszterhelyettes, majd a miniszter is ellátogatott hozzánk, de a Parlament is tartott itt kihelyezett Egészségügyi Bizottsági ülést. Ez volt az első szponzorok által épített magyar egészségügyi intézmény. Persze később 1 évtizeden keresztül én és a munkatársaim dolgoztuk le a támogatásra adott pénz értékét. Szűrtünk Komáromtól Bábolnáig mindenhol. Ez természetesen jó volt a betegeknek, hisz korai stádiumban levő elváltozásokra derült fény, és jó volt a Kórháznak is, mert állandó betegáramlást jelentett.

 

 

 

- Magam jöttem. Ideérkezésemkor megmutatták a Duna parton, hogy hol lesz a lakásom. A lakásokat építő cég azonban csődbe ment és 3 éven keresztül ingáztam Budapest és Esztergom között. Minden szerdán és minden második hétvégén tudtam hazamenni. Amikor megérkeztem itt találtam Vidra Gábor kollega hűlt helyét, mivel katonának ment és dr. Havasi László adjunctus urat, akiben kellemes munkatársa találtam Sajnos nem tudta azt a tempót felvenni, amit a többszörösére nőtt járóbeteg és műtéti szám megkívánt, és 2 év után elvállalta a rendelőintézeti vezetői állást. A barátság köztünk azóta is meg van., nem haraggal váltunk el. Ezt követően 2 évig a budapesti, a pécsi és a debreceni egyetemekről kaptam gyakorlatokra munkatársakat. Végül a meghirdetett állásokra jelentkezett egy olyan kollega, akire ma is szeretettel gondolok vissza Wirth Kálmán. Nagy elánnal, lelkesedéssel, jókedvvel, hatalmas munkabírással felvette az én ritmusomat. 1980-ig dolgoztunk együtt a legjobb viszonyban. Ő most a Belügyminisztérium kórházának főorvosa. Jöttek a fiatalok is Horváth Gyuszi és Hegedűs Gyuszi. Szakvizsgát is tettek, de nem maradtak a pályán. Hegedűs Gyula családorvos, Horváth Gyula pedig a Kaposvári Kórház radiológus főorvosa. Kicsit később érkezett az osztályra Varga Győző és Nagy Ferenc. Szerették a szakmát, jó manualitással bírtak és jól tanítható tanítványokká váltak.

 

 

- Mátyus Lajos az aorto-bifemorális bypassoktól kezdve a carotis szűkületek műtéti megoldásán át a legradikálisabb bélműtétekig mindent operált, szenvedéllyel és kiváló eredményekkel. Lell-Őssy Lóránt professzor, aki a neuropathogiának már akkor elismert nemzetközi tekintélye volt. Mohos Zoli nevét már megemlítettem. Vele évtizedeken keresztül baráti viszonyban dolgoztunk. Őt, mint az immunológia specialistáját nemzetközi és hazai szinten is jegyezték. Halmai Ottó a műlencsebeültetés egyik úttörője volt. Ambrus Ilona a fül-orr-gégészet széles területén mind a radicalis gégeműtétek, mind a hallásjavító fülműtétek területén otthon volt. A nagyszerű jellemű vezetőre a bőrgyógyász Kiss Gyulára mindig szívesen emlékezem. Ez olyan megtisztelő társaság volt, akik mellett érdemes volt osztályt építeni, akik mellett érdemes volt az embernek az életéből, a szabad idejéből áldozni. Jó érzés volt akkor Esztergomban főorvosnak lenni. Ezt az érzést szerettem volna örökül hagyni, átörökíteni a munkatársaimra, bár az utóbbi évek fejleményei ezt megakadályozni látszanak.

 

 

 

- Részben igen, részben nem. 1986-ig láttuk el az egész megye urológiai betegeit. Ekkorra sikerült Tatabányán 3. áttervezés után a manuális pavilonban egy urológiai osztályt létrehozni. Velük egy jó szakmai, mondhatnám baráti kapcsolatot alakítottunk ki. Ez békés egymás mellett élést is jelentett. Ez az állapot a mai napig fennállhatna. 1991-ben a kórház akkori vezetése és a tiszti főorvos megkerestek azzal az, hogy a tatabányai urológia esetleg megszüntetésre kerülne és az ideg és a mellkassebészet foglalná el a helyét. Mint megyei szakfelügyelő ez ellen tiltakozásomat jelentettem be, hiszen elképzelhetetlennek tartottam, hogy a megnövekedett utazási költségek mellett ismét a megye egyik pólusában elhelyezett urológiai osztály lássa el az egész megyét. Ezt a lehetőséget még 2x felvetették. Az ágyak limitálásával végül az lett a megoldás, hogy a két, egyenként 40 ágyas urológia 25-25 ágyra redukálódott.

 

 

- Igen. Az 1993-as éveket követően, amikor elkezdődött a kórház negatív szárnyalása, akkor az urológiai osztályrészben a pontatlan, rossz adminisztráció, részben a rossz számítások miatt kezdetben veszteséges lett. 2 év múlva, ha nem is jelentősen, de javultak a mutatók, ez évi 4-6 millió nyereséget hozott. Ezzel együtt a megye vezetőiben megfogalmazódott, - és sajnos a kórház akkori vezetése is partner volt ehhez – a gondolat, hogy az ágyszámcsökkentéssel a költségek is csökkenthetők. A mai napig nem értem a dolgot, hisz egy nyereséges osztályt áldoztak fel és a megyében elsőként sikerült egy u.n. matrix osztályt létrehozni, melynek a működési feltételei a mai napig tisztázatlanok.

 

 

 

- Meggyőződésem szerint nem. Ezzel az orvos létszámmal biztosan nem. Magyarországon az urológia osztályok, az Országos Urológiai Intézet jelentése szerint 82 százalékban veszteségesek. Mi ehhez képest egy szolid nyereséget termeltünk. A jelenlegi körülmények között a korábbi betegellátás nehezen lesz tartható. Korábbi 4 vizsgálónk helyett másfél helyiség áll rendelkezésre. 25 ágy helyett 15, 5 orvos helyett kettő – a feladat pedig változatlan – a megye felének ellátására.

 

 

- Valószínűleg tragikusan élem meg, mert mélységesen sértőnek, és megalázónak tartom, hogy egy ilyen döntés előtt akár a gondolati megfogalmazásához is előzetesen a szakma véleményét nem kérik ki. Hiába tiltakoztak a megyei egészségügyi bizottság tagjai, akikkel helyszíni bejárásra is sor került – a regionális szakfelügyelő főorvos, az Országos Urológiai Intézet igazgatója. Mindenki protestált az önálló urológia működése mellett. A matrix elgondolását a mi esetünkben hibás koncepciónak tartották, melyhez utólag gyártottak gazdaságossági érveket. Ezek az érvek azonban téves adatokon alapultak.

1975-ben elsők között 1 épületben tudtuk megvalósítani a fekvő és a járóbeteg rendelés poliklinikai rendszerét. Az országban 3.-ként kezdtünk percutan veseműtéteket végezni. 20 éve jól működő tumor és kőbeteg gondozást folytattunk. 1997-ben 18 587 beteget kezeltünk járóbetegként, ez a szám a műtői tevékenység erőszakolt áttelepítése, a betegek utaztatása, a betegellátás körülményeinek romlása miatt azóta folyamatosan csökken.

 

 

- Ez egy teljesen téves felfogás. A világon mindenütt az a tendencia, hogy a szeptikus és az aszeptikus betegeket már osztályos szinten szétválasszák. Az aszeptikus és a szeptikus műtőket még szintben is célszerű szétválasztani. Jelen állapotban viszont egy műtőbe kerülhetnek a vese, a bél, és netán ha a gégészet is beköltözik, az arcüreg műtétek. Ez közegészségügyi, higénés szempontból megengedhetetlen, korszerűtlen és hosszútávon járhatatlan út. Nem vagyunk rákényszerülve olyan szakmai kompromisszumokra, amit ez a megoldás jelent, hisz nincsenek háborús viszonyok.

 

 

- Még túl rövid az idő, hogy el tudjam magam képzelni nyugdíjasként. Még felébredek hajnalban, ugyanúgy vannak az osztállyal kapcsolatos gondolataim, mint sok éven keresztül. Sok aorta plackom származik abból, hogy próbáltam teljes értékű munkát végezni, több mint negyedszázadon keresztül. Próbáltam egy rendszert felépíteni, ami meggyőződésem szerint sikerült és elfogadhatóan funkcionál. Ebből most nem tudok egyszerűen kilépni. Nem tudom szó nélkül hagyni, ha méltánytalanságok érik az utódaimat. Nem szeretném, ha az amit negyedszázadon keresztül felépítettem, az rövid idő alatt összedőlne. Az én szemléletem nem az utánam a vízözön filozófiája. Szerettem volna az utódomnak kifestve, kimázolva, felműszerezve átadni az osztályt. Ez sajnos nem valósulhatott meg.

 

 

- Úgy vélem, hogy hosszú vergődés és vajúdás után talán elindul a kórház a konszolidáció irányába. Az 1994-es jegyzőkönyvekből visszakereshető: amikor az akkori igazgató és az akkori polgármester bejelentette a megyéhez való csatlakozásunkat, akkor egyedüli főorvos voltam, aki tiltakozott, és azt mondtam, a kórház érdekében az ördöggel is szabad cimborálni, de a megyével nem. Akkor már én évek óta ismertem a tatabányai törekvéseket. Lehetett tudni, hogy a kórház megyei intézményként való működtetése egy negatív helyzet kialakulásához fog vezetni. Ez a véleményem be is igazolódott. Alapvetőnek tartom a kórház visszatérését a városhoz. Természetesen, ha a kórház csak állami eszközökkel történő konszolidációja megtörténik, és a város visszaszerzi a kórházát, mint kistérségi központ az egyes környékbeli településektől is nagyobb támogatást várhat el. Ez már egy 1996-ban megfogalmazott gondolat. Talán a kivezető út első lépését jelentheti.

 

 

 

- Nagyon izgalmas, érdekes időszaka volt az életemnek Ekkor történt meg a háziorvosi, a gyermekorvosi, az iskolaorvosi és fogászati, valamint az üzemegészségügyi ellátás átszervezése. Ebben az időszakban indult a kórház rekonstrukciója is, amelyhez az önkormányzati hozzájárulást biztosítani kellett.

 

 

- Miskolcon születtem. Ott végeztem a középiskolát a korábbi minorita Fráter György, majd Földes Ferencről elnevezett gimnáziumban. Érettségi után kerültem a Semmelweis Orvostudományi egyetemre. 1956-ban sok orvos disszidált és nekem sikerült egy olyan medikusállást találnom, ami később orvosi állást is jelentett az OTKI Szülészeti Osztályán. 1959-ig hetente 2-3 alkalommal bejártam oda. Végzéskor 1959-ben Győri professzor kikért és ezt az állást elnyertem. Az akkor szokás szerint azonban az orvoshiánnyal küszködő megyékbe a fővárosi intézetekből ½ évre kiküldtek úgymond patronálásra kollegákat. Így kerülte, a Borsod-Abaúj-Zemplén megye mellkas sebészeti osztályára, mely akkor indult dr. Marton György főorvos vezetésével. Lelkesen dolgoztam és élveztem a munkát, mígnem a tüdő-belgyógyászaton 2 kollega is miliáris tbc-t kapott. Mindenkit leszűrtek és kiderült, hogy Mantoux negatív vagyok, tehát a primer infectión sem estem át, ugyanakkor naponta több cavernás beteggel kerültem kapcsolatba. Ekkor áthelyeztek a szülészeti osztályra. Mivel, a minisztériumban zároltak 5 megyét, így 4 évig Miskolcon ragadtam. Itt tettem le a nőgyógyászati szakvizsgát. A megyei terhespatológia osztályon dolgoztam. Mi láttuk el Észak-Magyarország ezirányú betegeit. Számos eclampsiás beteg császármetszésében volt szerepem és jó érzéssel mondhatom nem eredmény nélkül.

 

 

- 1963-ban feloldották a zárlatot és visszamehettem az OTKI-ba, ahol megmaradt az állásom. Átmentem az urológiára urológiai-nőgyógyászatot tanulni és beleszerettem ebbe a szakba. Lényegesen nagyobb, nyíltabb itt a műtéti repertoár, mint a nőgyógyászaton. Akkoriban kezdődtek a vesetranszplantációk, plasztikák a dialízisek. Szélesebb lehetőségeket láttam magam előtt, annak ellenére, hogy a szülőszoba illatát soha nem lehet elfeledni.

 

 

- A tanítás és a tanulás a mai napig elkísér. 1967-75-ig az OTKI tanfolyamainak vezetője, szervezője voltam. Az urogynecologia területén magam is rendszeresen előadtam. Szerettem ezt a munkát is, mert egy állandó felkészültséget jelentett, napra készen kellett tartani a tudásomat. Amikor Esztergomba kerültem egy nagyon izgalmas kérdésről szóló kandidatúrát hagytam félbe, melynek kérdése a mai napig nincs lezárva. Nevezetesen a gestagének és a benignus prostata tumorok kérdésköre. A határok megnyílása után Esztergomból is több világkongresszuson sikerült részt vennem, eljutottam a Tengeren-túlra is.1999-ben Rómában az európai rezidensek számára rendezett kongresszus volt, mely egy vizsgával zárult, amit sikeresen letettem.

 

 

- Igazán bensőséges jó barátom 1-2 van. Sajnos a többiek meghaltak. Kétségtelen sok emberrel volt és van kapcsolatom. Köszönhető ez főleg az OTKI-ban eltöltött több mint 15 évemnek.

 

 

- Boldog vagyok, hogy azokkal a főorvosokkal dolgozhattam együtt, akikről beszéltem. Büszke vagyok, hogy néhány embert sikerült elindítanom a pályáján. Büszkeséggel tölt el, hogy volt egy küzdelmes ¼ század az életemben, amikor a betegek szeretetét élveztem, és azt a bizalmat, ami mindnyájunk életében manapság hiánycikk. Amitől boldogtalan vagyok: ez a mai - nem a nyugdíjas- állapot. Mostanában csak rosszkedvű, elszomorodott és keserű emberekkel találkozom

Bízom benne, hogy a nehézségeket utódaim le fogják győzni. Nekik kívánom, hogy másképp induljanak a pihenés időszakának.