75 ÉVES DR. SERES ZSUZSANNA FŐORVOSNŐ!

Sok kollegával beszélgettem már. Vannak néhányan, akik még nem álltak kötélnek, pedig régóta szerettem volna már megszólaltatni őket. Ilyen volt dr. Seres Zsuzsanna főorvosnő. Nagy örömömre szolgált, hogy egy nyári napon otthonában fogadott.
Hosszasan beszélgettünk, számos történetet mesélt, azután előkerült a magnó is:

 

 

1959. október 19-én Szőke bácsi engedett be a portán. Eligazított, hová menjek. Az osztályon Nádori Rezső fogadott, nagyon kedvesen. Patonay főorvos a Zöldkeresztben rendelt és csak később érkezett meg. Amikor megjött, megtekerte az orrát és azt mondta: „Úristen még egy nő”!

 

 

Nádori Rezső – a főorvos helyettese – Dávid Panni és Király Ica dolgozott már itt, velem egyidős volt Molnár Miklós, ők alkották akkor a Gyermek Osztályt. Szóval én 2 nap múlva a Tüdőosztályon találtam magam. Akkoriban Szigethy főorvos, és Mohos Iván dolgozott a tüdőgyógyászaton. Az volt a szokás, hogy a fiatalok ott segítettek be. Előttem Reményi Antal, azelőtt pedig Naszlady Attila dolgozott a Tüdőosztályon. 2 hónapon keresztül felváltva ügyeltünk Ivánnal. Mondanom se kell, hogy nem sokat értettem a tüdőgyógyászathoz. Még szerencse, hogy ott volt Nándi nővér, aki mindig tudta mit kell tenni.

 

 

2 hónap múlva visszajöhettem, és akkor kerültem a Fertőző Osztályra. Ott is maradtam, de azt tudni kell, hogy akkor ez közös munkahelyet jelentett a gyermekosztállyal. Minden itteni viziten részt vettem, és ismernem kellett valamennyi beteget.

 

 

 

Patonay főorvos nyugdíjba vonulása után 1973-ban.

 

 

Nagyon jó. Annak ellenére, hogy nem túlságosan szerette a női kollegákat, engem nagyon megszeretett. Tőle tanultam azt, hogy a beteg az első. Imádta a gyermekeket, de a szülőkkel nem mindig tudott kijönni. Mi a beosztottjai is nagyon szerettük őt, sőt annak idején a gyermekosztály az egész kórházban egy irigyelt, megbecsült osztály volt.

 

 

 

Velem egyidőben érkezett a belgyógyászatra Holló János és Hidvéghy Margit. Ott akkor már Tábori Lajos és Naszlady Attila dolgozott, és később jött Boga Mariann. A szülészeten Nyíri Jancsi volt és Ágoston Miklós jött később. A sebészetet még Oravetz és Erdei irányította, de nem sokára Kocsis István vette át az osztályvezetést. Az ő helyettese volt Juhász Laci. Az urológián Marczell Pista bácsi, a röntgenben – mely még a sebészeten székelt - Ortay Gyula bácsi volt a vezető. A labor irányítója Gartner Náci bácsi, a szemészeté Bárdy Károly, a gégészeté Russay Gyuri bácsi volt. A bőrgyógyászat élén Markovics állt.

 

 

Eszembe sem jutott. Szegeden végeztem. Az álláselosztásoknál Esztergom Szegedhez tartozott. Mohos Iván és Tábori Lajos is Szegeden végzett. Egerben voltam szigorló, az is Szegedhez tartozott. Pályáztam a szegedi elmegyógyintézetbe, de rossz káder lévén ezt az állást nem kaptam meg. Kértem Esztergomban a gyermekgyógyászati állást, és mehettem volna még Békéscsabára vagy Zalaegerszegre. Végül is úgy döntöttünk, mivel testvéreim Pesten voltak, jöjjek közelebb a fővároshoz. Eszembe se jutott, hogy gyermekorvos legyek, az meg pláne nem, hogy infektológus, de végül nem bántam meg.

 

 

1935. augusztus 24-én születtem Hódmezővásárhelyen. Édesapám református lelkész volt szülővárosomban, így aztán nagyon rossz káder voltam. Apámat a „fegyház megyébe” száműzték. Ez akkor a Nyírség volt. Meglepő módon mégis a 4 gyermeke közül hármat felvettek az egyetemre. Bátyám Sopronba került erdőmérnöknek, a másik bátyám Pestre elméleti fizikusnak. Az én orvosválasztásom nem volt véletlen. Több orvos is volt a családban. Emlékszem, úgy döntöttem, ha nem humán, akkor állatorvos leszek.

 

 

Röviddel Esztergomba érkezésem után megismerkedtem vele. A házasságig még hosszú idő telt el. Azt szoktam mondani – persze ez nem igaz – hogy akkor lett házasság ismeretségünkből, amikor elvettem férjül. Nagyon vidám fiatal voltam. Jöttem, mentem, sürögtem, forogtam. Gyakorlatilag, ha nem voltam ügyeletes, akkor a társasággal együtt mentünk mindenhova. Örökké együtt volt ez a csapat.

 

 

 

Voltak kérőim, de lehet azt tudni, hogy mi a szerelem? Soha nem bántam meg. Azt hiszem nagyon jól választottam 1966-ban.

 

 

 

1963-ban Gyermekgyógyászatból, 1966-ban fertőző betegségekből tettek szakvizsgát.

1968-ban megszületett a fiam, elmentem 3 évre gyesre. Életem legboldogabb 3 éve volt. Egyben szakmai gyakorlatot is jelentett. Kiderült, milyen laikus tud lenni egy orvos, anyaszerepben. Úgy éreztem addig is szerettem a betegeimet, de egészen másként viszonyultam a gyerekekhez miután és is szültem. A gyes után visszamentem dolgozni és nem sokkal később Patonay főorvos nyugdíjba ment, és engem a Fertőző élére neveztek ki.

 

 

A hírek szerint azért, mert az OTKI-ban, már nem volt helye Nábrády doktornak. Az ő érkezésével felbomlott a régi kollektíva. Mindenki menekült. Nádori Rezső körzetbe ment, Tamási Éva átjött hozzám a fertőzőre…

 

 

 

Rezsőnél jobb kollegát elképzelni sem tudok. Amikor meghalt, elég szörnyű volt, hogy a kórház részéről senki se búcsúztatta. Én képtelen lettem volna. 1 hónap múlva az osztályon Rajk András szervezett egy összejövetelt. Akkor elmondtam: nem tudok felidézni egy pillanatot se az évek során, amikor szembe kerültem volna Rezsővel. Abszolút baráti hangulat volt közöttünk. Ritkaság milyen segítőkész kollega volt. Hol vannak ma már az ilyen orvosok?

 

 

 

Kudarcként, amiben biztos én is hibás vagyok, mert nem tudtam idegyűjteni embereket, de hát ez egy országos tendencia. A gyermekosztály, attól a perctől kezdve, hogy Nábrády doktor vette át az irányítását igen távoli dolognak tűnt számomra. Annyi sérelem ért, hogy azt mondtam: nem foglalkozom az egésszel. Amikor Rajk András idekerült, változott a helyzet. Vele már normális kapcsolatot lehetett kialakítani a 2 osztály között. Jó volt a hangulat, de nem állt vissza már a régi helyzet.

 

 

 

10 éve nyugdíjban vagyok. Semmi kapcsolatom nincs a kórházzal. Egyszer-kétszer szóltak, hogy menjek be a gyerekosztályra 1-1 referálóra, de én már kétlaki életet folytatok. Gyakran vagyok a fiamnál Budapesten. Meg kell, mondjam, nem hiányzik a kórház. Olyan iszonyatos érzés, ha találkozok emberekkel és panaszkodnak…

Nagyon örültem az új miniszternek. Őt, mint infektológust ismertem meg, nagyon régen a László kórházban. Agilis, értelmes, tettre kész ember. Az az érzésem helyre tudná rázni az egészségügyet, ha megfelelő anyagi támogatást kapna.

 

 

 

 

Dolgozom a telkemen. Tudja, mi felnőttünk egy világháború után a nyomorban, aztán megéltünk egy hazug világot, amiben az volt az elvem, becsületesen dolgozni kell, akkor békén hagynak. Mégis sokan akartak kinyírni. Az 50-es évek alatt például állami vezetés elleni izgatás miatt. Nem tudhatja mit jelentett ez a vád akkor. Vagy például Bárdy, aki az evangélikus egyház presbitere volt, ki akart nyírni engem, a pap lányát…

 

 

 

 

Hátrányt jelentett olyan szempontból, hogy én soha nem kaphattam jutalmat, azt mindig Zoli kapta. Ha komolyan akarok válaszolni a kérdésére, azt kell, mondjam szakmailag nagyon nagy előnyt jelentett. Azt hiszem, el lettem volna a magam kis tudományával, ha Zoli nem serkentett volna állandóan. Jó gyermekünk született, szóval emberileg is nagyon sokat jelentett nekem.

 

 

 

Biztos nagyon rossz főnök voltam. Egyszer azt mondták, hogy ki kéne szúrni a szemem, mert mindent meglátok. De én nagyon szerettem a munkatársaimat, és úgy gondolom nagyon jó kapcsolat volt közöttünk. Többször szememre hányták, hogy én nem dicsérem őket. Talán maximalista voltam, de nagyon kevés ember volt, akivel gondom lett volna, vagy, akivel nem tudtam volna kijönni. Azt gondolom, hogy a vezetésen kívül az egész kórházzal mindig jól megtaláltam a közös hangot.

 

 

Hol szerették azt, ha valaki kimondja, ami a szívén van. Ez egy utálatos dolog. Mindig is én voltam a legalacsonyabb fizetésű főorvos. Soha nem érdekelt, és nem is tettem egy lépést se ellene, de miután a dolgozóimnak 30 százalékkal volt kevesebb a fizetésük, mint ami járt volna, én bizony állandóan mentem és harcoltam értük. Ez nem tetszett! Járt a munkaidő kedvezmény, de nem adták meg. Vállaltam a konfrontálódást. A vezetésem alatt nem sok személyi változás volt az osztályon. Én nagyon sokat tanultam a nővérektől és hálás voltam nekik. Ebből nem is csináltam titkot.

 

 

Köszönöm a beszélgetést!