A TELEVÍZIÓ HATALMA A TÁRSADALOM FELETT

A Magyar Nemzet március 25-i számának első oldalai, ahogy már hetek óta tele voltak azokkal a hírekkel, melyekből megtudhattuk, hogy a hatalmon levők, az országot 8 éve irányítók, mennyit loptak, milyen korrupciós bűntények derültek ki legújabban. Napi hír lett a rablás, erkölcstelen vezetők mutatnak példát a vezetetteknek. A 10. oldalig már nem jut el az átlag újságolvasó, pedig itt egy döbbenetes írás volt olvasható!

A média hatalom. De hogy ennyire? A francia televízióban öt ember közül négy hajlandó volt ölni a parancsára. A személyiségünk felett uralkodik, hiszen „józanul” bizonyára nagyon kevesen hajtották volna végre ezt a tettet. Ideje lenne komolyan elgondolkodni erről.

Meddig megy el a média? Előbb a különböző játékok szereplőinek büntetésként fizikai erőszakot kell elszenvedniük, majd jön a keményebb fenyítés, esetleg a halál? A média alakítói e felvetésre azt válaszolják, hogy ők csak a társadalomban felmerülő igényeket elégítik ki. De valóban így van-e ez? Nem maga a média hozza létre azt a helyzetet, hogy a közönség kegyeiért vívott könyörtelen harcban, ami jórészt megjátszott, minél távolabbra tolja ki a határokat?

A francia köztelevízió egyik csatornájának minapi adása megdöbbentő erejű műsorral példázta a médiának a közönségre gyakorolt hatalmát. A France 2 állami tévé tűzte műsorára a Haláljáték című dokumentumfilmet és az ezt követő stúdióbeszélgetést. A jelentkezők közül nyolcvan olyan játékost válogattak ki a La Zone Xtreme, A végső zóna című televíziós vetélkedő próbafelvételére, akik soha hasonlón nem vettek részt.

A memóriára épülő vetélkedőben az egyik játékosnak egy kapszulába zárva, elektromos székbe kötözve kellett válaszolnia a jelenlevők kérdéseire. Itt jön a megtévesztés: ez egy beavatott személy, színész volt. A játékosok a válaszadót nem láthatták, viszont hangját, reakcióját hallhatták. Ha hibázott, akkor a résztvevők egy előttük elhelyezett karral – fokozatosan nagyobb – áramütést mértek rá, hogy „felfrissítsék emlékezetét”. Nyolcvan voltnál kezdték, és 460-nál volt a vége. Természetesen az áramütés is megjátszott volt, ám a játékosok erről nem tudtak. Sőt, a bezárt helyről hallhatták a válaszadó szenvedését. Előbb csak jajgatott, majd könyörögve kérte a játékosokat, hogy hagyják abba, végül üvöltözött „a kínzástól”, majd 360 volt felett bekövetkezett a csend.

A játékosok 81 százaléka – a közönség biztatására és a játékvezető azon állítására, hogy mindenért a csatorna viseli a felelősséget – hajlandó volt megadni a végzetes áramütést is. Kezdetben mind a nyolcvan játékos elfogadta az áramütéssel való kínzást, a „játékból” 180 voltnál kilencen, 320-360 volt között pedig heten szálltak ki.

Ez annak az amerikai kísérletnek a felfrissített változata, amelyet Stanley Milgram pszichológus 1963-ban a Yale egyetemen végzett el. Az elvek ott is hasonlók voltak, az amerikai egyetemisták közül a végsőkig tartó emberkínzásban – mindenféle felelősség nélkül – 62 százalék volt hajlandó részt venni. A mostani francia kísérlet majd egyötödével meghaladta az akkori amerikai eredményt.

Az elmúlt csaknem ötven évben ennyit változott a világ? Ennyire érzéketlenek lettünk a másik ember fájdalmával szemben? Rejtett szadizmusunk ilyen könnyen előhozható, és egy láthatatlan erő által manipulálható? Ennyire irányítható eszközzé minősülünk a média kezében, hogy öt ember közül négy hajlandó lenne, ha erre biztatják? Miért válunk egy nagyközönségnek szánt műsorban hóhérokká?

Ha ez a bűntett valóban megtörtént volna, miért bíznak ennyire az emberek a médiában – „a tévében mondták” elv alapján - , hogy a kizárólagos felelősséget csak a műsor készítői viselik? Ilyen kérdésekre próbáltak meg válaszolni meghívott szakértők és a kiválasztott játékosok többsége a film utáni beszélgetésen. A kínzást megtagadók majd a fele elutasította a részvételt az adás második részében.

….

„Ennek a kísérletnek az eredménye azért borzalmas – fejtette ki Jean-Léon Beauvois pszichológus-professzor, aki a műsor felkérésére követte az eseményeket -, mert rávilágít arra, hogy a televízió a legnagyobb hatalommal bír felettünk.” Beauvois a L’Express hetilapnak nyilatkozva kifejtette látomását: „A tévé kész arra, hogy a jövőben befogadjon egy olyan játékot, amelyben embert ölnek.” A többéves előkészületek után megvalósult dokumentumfilm atyja, Christophe Nick összegzésként elmondta: „A mi játékosaink nem hitványabbak és nem erőszakra szomjazóbbak másoknál. Egyszerűen az emberek ilyen nagy százaléka kész arra, hogy alkalmi kínzóvá váljon. Ez tanúsítja azt az őrületes hatalmat, amelyet ma a televízió élvez.”

Pósa Tibor

Ne álltassuk magunkat. Magyarországon sem jobb a helyzet. Nem biztos, hogy az a megoldás, amit az egyik politikai párt röviden úgy hirdetett meg,: be kell tiltani néhány TV csatornát, de, hogy tenni kell végre valamit, az biztos. Mindenkinek meg van a saját felelőssége! Az értelmiségünk vezetést kiszolgáló tagjai az elmúlt 8 évben soha nem látott árulást követettek el. Talán rövidesen elkezdhetnék az „igazságbeszéd” magyarázata helyett az igazságot keresni!