Advent első hete 2010.

A vallási mánia, a féloldalas túlbuzgóság kevés az életszentséghez. A szívet üresen kell hagyni annak, aki érkezik. A szívünk nem gyomor, hanem Istent váró, és őt befogadó szervünk.”

Az Advent (az Úr eljövetele) Szent András ünnepe körül - idén november 26-án - kezdődik. 4 adventi vasárnap van karácsonyig Advent eredete a 4. századig nyúlik vissza. Az adventi koszorúval is, – rajta három viola és egy rózsaszín gyertyával – a keresztény ember a karácsonyra készül.

 

El ne nehezedjék a szív részegeskedésben”

 

A „metá” ittasságot, részegséget, bódultságot, kábultságot jelent.

A kábultság az értelemre ködöt ereszt, az akaratot hálóba fogja, a lelkiismeret hullámhosszát átállítja.

Az alkohol, a kábítószerek durván, a test oldaláról kiindulva pillanatok alatt kábultságot okoznak, de a psziché és az értelem oldaláról is érkezhet bódítás, kábítás.

Ilyen az ideológiai, eszmei zűrzavar.

 

Ma megvalósul a Jelenések könyvében olvasható jövendölés: a sátán elkábít sokakat. Mennyi zavarosfejű, bódulteszű kereszténnyel lehet ma találkozni. A Szentháromságon és a Gondviselésen kívül még a horoszkópban is hisznek, az egyetlen megtestesülés mellett feltételeznek más és más megtestesülést, a lélekvándorlás tanából és „keleti” imamódokból kevert vallási moslékot isznak. Soha nem kellett még annyira a józan hitoktatás, igehirdetés, mint ma. A szektásodás, mint jelenség bomló társadalmat és bomló embert jelez: agyának, gondolkodásának a felbomlását. A józanság helyett sátáni bódulat után liheg a materializmusból kiábrándult Európa.

 

Az akarat hálóban vergődő madár lett. Hány akaratgyenge fiatal van, aki hisz, aki krisztusi akar lenni, de akarata el van érzéstelenítve. Szeméből látszik a kábaság. Keménység kell ide: kemény nevelés, a komfort elutasítása, napirend, fizikai munka, egyszerű ételek, igazodás egy objektív rendhez. Újra fel kell fedezni a szentek aszkézisét, amelyet a koca-pszichológusok kigúnyoltak, de semmire se mennek nélküle.

 

A lelkiismeretet is kábítja az ördög. Az újságok hasábjain hazugság, gyalázatos bűnökkel való dicsekvés és szándékos ideológiai félrevezetés olvasható. Annyi mérget szív magába a tévén-néző és újságot olvasó ember, hogy azt már lelki szervezete feldolgozni képtelen. Ha nem hallgatunk a lelkiismeretünkre, lassan elalszik. S ha a lelkiismeret alszik, nyugodtan dolgozhat lelkünkön a pusztítás démona.

 

 

Részlet:

Fr.Dr. Barsi Balázs O.F.M.

Úrjövet

 

 

Rónay György: Advent első vasárnapja

Amikor a fák gyümölcsöt teremnek,
tudhatjátok, hogy közel van a nyár.
Tűzre dobhatsz, Kertész, mert nem terem meg
korcs ágaimon más, mint a halál?
Amikor jelek lepik el a mennyet,
álmunkból kelni itt az óra már.
De ha hozzám jössz, pedig megüzented,
angyalod mégis álomban talál.
Meg akartál rajtam teremni, rossz fán;
Nem voltál rest naponta jönni hozzám.
Ajtóm bezártam. Ágam levetett.
Éjszakámból feléd fordítom orcám:
boríts be, Bőség! Irgalom, hajolj rám!
Szüless meg a szívemben, Szeretet!