AZ ORVOSETIKAI KÉPZÉS JELENTŐSÉGE

A kommunista rendszerrel beköszöntő, és máig folytatódó korrupciós cunami, miután elérte tetőpontját a szoclib rendszerrel, várható, hogy lecsengésével házunk táján nekünk is rendet kell teremtenünk.

Igen, a belső rend igénye nem új, hiszen sajnos egyre csökkenő eredményességgel az orvosetikai kollégiumban évekig küzdöttünk a legkirívóbb etikai vétségek ellen. Majd a kamara politikai elgyengítése után ez formális lett. Most talán eljött az alapoktól való megreformálásnak az ideje nemcsak az orvosetikai rendnek, de talán az egész orvosképzésnek. Sőt, alapvető szemléletbeli reform szükséges. Hajdan az orvostól elvárták, hogy minden emberi bajban, legyen lázas betegség, vagy sebzés, hozzá lehessen fordulni.

Így dicséri Homérosz az Iliászban az orvost.

Ma biztos szaktudásra és emberségre van szükség.

A betegről átfogó képe inkább csak a belgyógyásznak van, minden más területének, az emberi bajoknak specialistái vannak. Ma, nagy szakmának a belgyógyászatot, sebészetet, neuropszichiátriát, a rohamosan felnövő genetikát, kardiológiát tartják. A kisebb szakmáknak a fülészetet, gégészetet, szemészetet, stomatológiát, szülészetet nevezzük. Azonban a helyes konzervatív nézet az. Hogy bármely területen végez gyógyító munkát egy orvos, hibázik, ha az általános orvosi áttekintést elhanyagolja, azaz alapvető orvosietikai képzettsége hiányos.

Cikkeztem orvosi folyóiratokban arról, mekkora baj az, ha az orvos nem részesült orvosetikai oktatásban az egyetemen. De még inkább azt hiányoltam, a felvételiken alkalmasságot alaposabban nem vizsgálták meg a jelentkezőknek. Megelégedtek az ötvenes években a jó káderrel, majd az egyszerűbb bejutáshoz eltörölték a latint. Vele az általános európai műveltséget. Amikor a szocialista és szabad demokrata elpuskázott iskolareformok következtek, a nevetségesen alacsony középiskolai eredmények elfogadása végzetesen aláásták a tudományosságot.

Akkor még nem sejtettük, hogy a hallgatók minőségi romlásánál akadni fog egy még fájóbb probléma, az oktatást is elérte a korrupció. Korrupció már ott kezdődik, amikor a hallgatók az előadásról tömegesen távol maradhatnak. Ez a jelenlét szigorúbb ellenőrzését kívánja meg. Különösen a gyakorlatokon.

A tananyag, bármit mondanak a magyarbálintos szamár nézetek, az alapozó tantárgyaktól tart a szakmai tudásig. Koherens egységet alkot, amelyet kell, hogy az új tudományos eredményekkel rendre kiegészítsenek. Szürkeállományunk ennek tízszeresét is befogadja. A rosszul képzett orvos, aki állandóan más szakmák segítségét kéri napi tömegrendelések könnyítése okán, drágítja meg a medicinát. Az oktalanok mindig a legdrágább vizsgálatokhoz nyúlnak. Tömegével és sikertelenül, mert a döntésekhez hiányos a tudásuk.

Most, amikor Dr. Mikola István kemény lépése riadót fújt az orvosi közállapotok tarthatatlan etikátlansága ellen, itt az idő nagytakarítást végezni belügyeinkben is.

Az egyetemeken a rendcsinálás állami feladat, csupán azokat a tanárokat kell kikeresni, akikre az új orvosi generáció rábízható.

A gazdasági vezetőket keményen elszámoltatni legalább annyira fontos, mind a gazdaság többi ágazatában. A tananyagba bele kell építeni több szemeszteren át az etikai oktatást, kezdve a közélet etikájával és a gyakorló orvos etikájával befejezve. A korrupt közéletiség a praxist tönkre teszi.

Amikor az általános orvosi diploma után, a fiatal orvos szakosítani kívánja magát, szinte biztos, hogy az évfolyamok gyengébben kvalifikált hallgatóinak többsége azokra a szakmákra igyekszik, amelyekről köztudott, jövedelmezők.

Mivel a nők „könnyebben kezelhetők”, a szülészet, nőgyógyászat a természetes célpont.

Ha a hálapénz nem hálapénz, hanem szemérmetlen sarcolás, büntetendő. A hálapénz magában vétek, véget vetni neki, mivel négyszemközt történik az átadása, nagyon nehéz. Megszüntetése egyik nagy győzelem lenne a korrupción.

Osztályvezetésem alatt sok fiatal orvos dolgozott a kezem alatt, alkalmam volt emberi-orvosi minőségüket megfigyelni.

Nagyobb részük, mint a hölgyek pályamódosításkor (férjhez menés) eltűntek, csak a televízióban láttam egyiket-másikat. A fiúk mára miniszterek, osztályvezetők, jobban szem előtt voltak, mint ahogy például néhány munkatársam, Mikola doktor, Szlávi doktor, Kamarás doktor.

Őket emberi-orvosi képességeik predesztinálták arra, hogy vezetők legyenek. Igen, az emberi-orvosi kvalitást a beteg is azonnal észleli még akkor is, ha egyszerű munkás és szókincse elégtelen, hogy leírja a vele foglalkozó orvos testi-lelki habitusát.

Hogy egy orvosnak a pálya végén érdemes-e harcolnia szeretett szakmája jövőjéért, nem tudom. De az jó lenne, ha az utolsó, fölém hajoló orvos arcán láthatnám a kollegális empátia jeleit, megnyugodva, útravalóul.

Dr. Sáry Gyula

Forrás:

Magyar Nemzet

2010. július 30.