BESZÉLGETÉS DR. KÉGEL ESZTER FŐORVOSNŐVEL!

Szeretettel köszöntöm 70. születésnapján, köszönöm, hogy vállalkozott erre a beszélgetésre. Sokan aggódva figyeltek azokra a hírekre, melyek betegségéről szóltak. Hogy érzi magát?

- Köszönöm szépen az érdeklődését, jelen pillanatban jól érzem magam, de további kezelések várnak még rám. Az utóbbi eredmények alapján bizakodva tekinthetek előre.

Másként él meg bármilyen betegséget egy orvos, mint egy laikus?

- Szerintem az orvos a betegségét laikusként is megéli. Aggodalmai, félelmei – kicsit többet értve a dolgokhoz - nagyobbak lehetnek.

Gyógyulást és az aggodalmak megszűnését kívánva beszélgessünk a múltról. Kezdjük az emlékezést Keszthellyel.

- Édesanyám keszthelyi lány volt, édesapám pedig mint mezőgazdász Somogyszobon dolgozott a gazdag német Hohenlohe herceg 2000 holdas birtokán. A keszthelyi Jobst szanatóriumban születtem 1940. augusztus 25-én. 1941-ben édesapám munkája megszűnt. Még ebben az évben a család Esztergomba költözött, mert a Hercegprímási Uradalomnál mint főintéző tudott elhelyezkedni. Állása 1945-ben a földreformmal kapcsolatosan megszűnt.

Köti-e még valami Keszthelyhez?

- Anyai nagyszüleim a keszthelyi öregtemetőben nyugszanak, évente ellátogatunk oda halottak napján.

Gyermekkora Esztergomhoz köti!

- Esztergomban a Tanítóképző elemijébe jártam az első négy évet, majd a József Attila Iskolában fejeztem be az általános iskolai tanulmányaimat. A Dobó Katalin Leánygimnáziumban érettségiztem 1958-ban, ahol kiváló tanárok tanítottak. Osztályfőnököm Dévényi Ivánné az irodalom szeretetére nevelt mindannyiunkat. Érettségi után a Pécsi Orvostudományi Egyetemre jelentkeztem, ahova felvételt nyertem.

Miért pont Pécsre pályázott?

- Ismerőseim jártak oda, pl. Süle Tamás dr., aki később a Hámori Klinikán belgyógyászként dolgozott. Barátnőm, Etter Magdolna jogásznak jelentkezett Pécsre. Ez indított arra, hogy én is oda pályázzak. A távolság azonban Esztergomtól – az akkori közlekedési viszonyokat is figyelembe véve – olyan nagynak bizonyult, hogy a második év után átjelentkeztem Budapestre, és a diplomát már itt szereztem meg.

Kikre emlékszik vissza a pécsi oktatói közül?

- Romhányi professzor sajnos már nem tanított ott, de hallgathattam Szentágotai Jánost, akinek minden előadása nagy élményt jelentett. Híres volt az élettan professzor úr, Lissák Kálmán, a biofizikus Ernszt Jenő, a Tigyi testvérek, és nagy tisztelettel emlékszem dr. Halász Béla professzor úrra, aki csoportvezetőm volt anatómián.

Ne hagyjuk ki a budapesti oktatóira való megemlékezést sem.

- Rubányi és Horn professzorokra emlékszem vissza jó szívvel és sokat tanultam belgyógyász csoportvezetőmtől Kammerel doktortól is. 1964-ben végeztem és ez év októberében kerültem központi gyakornokként a dorogi kórház belgyógyászatára. Itt Miskolci Zoltán volt az igazgató és a belgyógyász főorvos, és Zsembery Dezső volt az adjunktusa. Együtt dolgoztam még Kelemen Jánossal, Szontágh Csabával, Rásó Ilonával és Gyalog Máriával.

Tudomásom szerint nem sokáig dolgozott a dorogi kórházban.

- Valóban, 1965 májusában átkerültem az esztergomi gyermekosztályra, amelyet akkor Patonay János főorvos úr irányított. Adjunktusa Nádori Rezső volt, akitől minden újítás származott, hozzá fordulhattunk, ha problémánk támadt. Akkor még egy egységben működött a gyermekgyógyászat a fertőző osztállyal. Olyan munkatársakkal dolgozhattam, mint Seres Zsuzsa, Nemes Tamás, Magyar Baby, később jött Tholt Katalin, Bense Katalin, Csiszár Ildikó és Tamás Éva.

Milyen főnök volt Patonay János?

- Nagy fegyelmet és rendet tartott az osztályán. Az ügyeletesnek minden este pontosan 7 órakor fel kellett hívnia a lakásán, és ágyról ágyra minden betegről referálni.

Sok nagyon jól képzett gyermekgyógyász került ki az esztergomi osztályról, ezért is szomorú, hogy most ugyanazt a válságot éli meg gyermekgyógyászatunk, mint az ország valamennyi hasonló osztálya.

- Nagyon hiányzik a területen dolgozó házi gyermekorvosoknak egy jól felszerelt, akut ellátást nyújtó gyermekosztály. Remélem mielőbb megvalósul ez a közös álmunk.

Meddig dolgozott Esztergomban?

- 1970-ben szakvizsgáztam és 1972. január 1-jétől dr. Dávid Annával a két újonnan kialakított körzetben kezdtünk el dolgozni Dorogon.

Ez a két gyermekkörzet országos hírnévre is szert tett. Miért is?

- 1983-ban elkezdtük számítógép segítségével – akkor a számítógép még egy szobát foglalt el – felmérni a krónikus légúti betegeinket. Munkánk során ugyanis azt tapasztaltuk, hogy feltűnően sok légúti megbetegedés fordul elő Dorogon, akár akut, akár krónikus formában. A vizsgálatainkba később bekapcsolódott az Országos Közegészségtani Intézet is. Számos érdekes adathoz jutottunk, így a légszennyezettség mértéke és a betegségek előfordulási aránya közti összefüggés bizonyítható volt. Eredményeinkről több előadáson és közleményben beszámoltunk. Frank professzor úr az egyik gyermekgyógyász tudományos ülésen ránk hivatkozva többször elmondta: „úgy látszik, a „zöldek” betörtek a gyermekgyógyászat területére is„

Mi lett a felméréseik következménye?

- Amikor csak ketten voltunk Dorogon Dávid Annával, az egész gyermek populáció egészsége a mi kezünkben volt. Gyakorlatilag 1998-ig tudtuk követni betegeinket. Közben Dávid Anna rövid időre elment az OKI-ba, majd polgármesteri feladatot is vállalt. Szóval megszakadt a további közös munkálkodásunk.

Nem szeretett volna tudományos karriert befutni, esetleg osztályt vezetni?

- Nem tartottam magam annyira tehetségesnek, hogy ilyen ambícióim lehettek volna.

Környékünkön mindenki tudja, hogy férje, dr. Zsembery főorvos úr. Szeretném megkérdezni, ha nem titok, hogyan ismerkedtek össze, mennyire befolyásolták egymás orvosi pályáját?

- Ahogy említettem, 1964-ben kerültem Dorogra. Itt ismerkedtünk meg, és házasság lett belőle. 1966-ban esküdtünk meg, és egy év múlva megszületett fiunk Ákos, aki jelenleg a Semmelweis Egyetem Élettani Tanszékének adjunktusa, a felnövekvő orvos generáció oktatásában vesz részt.

Előnyt vagy hátrányt jelentett-e, hogy a férje is orvos?

- Előnyt és sok segítséget jelentett és jelent ma is számomra. Bizonyos döntésekben kikérhettem a tanácsait, sok mindenben segítségemre volt. Abban, hogy a férjem műgyűjtésre adta a fejét, nekem is volt egy kis szerepem, mert egy-két, a családomból származó festmény képezte a gyűjtemény alapját. Sőt fiatal lány korom óta volt olyan álmom, hogy képek vegyenek körül. Ezt is megadta nekem a sors.

70 év kerek szám, mi az, amit el kellett volna, vagy el kell még érnie az életben?

- Szeretem a munkámat és nagyon hiányzik, hogy hónapok óta nem foghatok kezemben csecsemőt. Soha nem voltam becsvágyó, szívesen végeztem az egyszerű hétköznapi körzeti munkát. Ha egészségem engedi, a jövőben még többet szeretnék foglalkozni három unokámmal.

Nagyszerű érzés lehet az, az utcán sok-sok felnőttel találkozni, akiket csecsemőkoruktól ismer.

- Több generáció nőtt fel a kezem alatt. Most a betegségem kapcsán nagyon sok szeretet kaptam. Hihetetlenül jól esett az az aggodalom, törődés és segítség, amivel felém fordultak gyermekek, szüleik, kollegáim és ismerőseim egyaránt. Nem tudtam volna ezelőtt elképzelni, hogy az emberek szeretete ilyen mértékű lehet.

Jól érzem, hogy Ön egy optimizmust sugárzó életpályát futott be?

- Igen, nagy sikerek elérését sohasem ambicionáltam, nem szerettem előtérbe kerülni, de főleg az utóbbi hónapok visszajelzéseit megkapva úgy érzem, elégedett lehetek. Dorog Város Képviselő-testülete emléklapot adományozott, a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma Díszoklevéllel ismerte el több évtizedes munkásságomat.

Ma mindenhol megkeseredett, fáradt embereket látni, számomra különleges élmény volt egy megelégedett kollegával beszélgetni. Jó egészséget és gyógyulást kívánva köszönöm meg ezt Önnek!

Osvai László dr.