ERÉNY, POLITIKA

Utópia, idea, hülyeség, álom? Jó vagy rossz vicc? Egymást kizáró fogalmak? Kérdezősködjünk csak! „A politika nem az erkölcsről szól” – nevetik ki ma az utcán lődörgő Szókratészeket. „Ócska utópikus frázis. Ne moralizáljunk! Plurális érdekek versenyeznek a szabad piacon, nem az erények” – visszahangzik Európában a liberális verdikt.

„Mindenki a saját érdekeit nézi. Közösségi érdek? Ugyan, naiv vagy fiacskám!” – mondják minálunk is az okosok. Pedig nem volt mindig így.

Platón utópiájában a kardinális erények formálják ideálisra a városállam társadalmát. E szerint a közösség csúcsán a törvényalkotó filozófuskirály áll, aki a bölcsesség erényével, a nép érdekei szerint igazgatja az állam ügyeit. Az őrök, azaz a külső és belső rendre és biztonságra ügyelő arisztokrácia a bátorság erejével száll szembe az ellenséggel. A démosz, a nép pedig mértékletesen végzi a dolgát és éli az életét. Azt az államot pedig, ahol az uralkodó bölcs, az előkelők bátrak és a nép mértékletes, nevezi az ókori bölcs igazságosnak, amely célja szerint a polgárok boldogságát hivatott előmozdítani. Bölcsesség, bátorság, mértékletesség, igazságosság, mint politikai fogalmak – utópia? Lehet, de egy idea nem azt jelenti, hogy mindjárt le is kellene róla mondanunk, hogy ne közelítsünk a tökéleteshez.

A Hitler által megszállt Ausztriá­ból menekülő zsidó filozófus, Karl Raimund Popper valahol Új-Zélandon írja meg A nyitott társadalom és ellenségei című tanulmányát, amelyben paranoid módon kutatja a múltban megírt vagy megszervezett zárt, azaz a liberális elvek ellen működő társadalmakat. Popper, aki nem mellékesen Soros György szellemi atyja és barátja volt (a mű címéből ered a Nyitott Társadalom Intézet név), Platón államutópiájában is a fasizmus jeleit véli felfedezni.

A valóban zárt és kasztrendszerszerű platóni Politeia lényegi mondanivalóját és a ma emberének szóló üzenetét azonban nem akarja észrevenni a liberális filozófus. Ez az állam ugyanis nem pénzen és vagyonon szerveződik és osztályozódik, mint a mai demokráciák (hiába kívánja a szabadság álarcával eltakarni ezt a liberalizmus), hanem az erényen. Az ideális államszervezet célja az erényes élet és a boldogság előmozdítása kell hogy legyen, nem pedig a pénz hatalma. (És itt lásd ismét Soros György „munkásságát”, ami kézen fogva jár a popperi liberális filozófiával!)

Arisztotelész szerint az ember zoon politikon, azaz társas lény. Vitatkozik Platónnal, de abban egyetért vele, hogy az állam célja a közösségben élő ember boldogságának megvalósítása. A boldogsághoz pedig az erényes élet, azaz a „középút” (a latin Horatiusnál Berzsenyi fordításában arany középszer) választása vezet.

A politika célja, hogy lehetőséget adjon az erényes életre és így végső soron a társas lények boldogságára. Az ógörögök a népgyűlésről hiányzó, a közügyekkel szemben közönyös embert idiotésznek nevezik, ami az erényes ember ellentéte. De az erényt és politikát egy elméletben említők ne­veit hosszan sorolhatnánk még, folytatva a keresztény filozófiában az elsők között utópikus államelméletet alkotó Szent Ágostonnal, aki szintén morális alapra helyezi a politikát az Isten városában, de ennyiből is láthatjuk, hogy nemcsak időben kerültünk messze az ókori filozófusok eszméjétől. A liberalizmus, a hazug szabadság eszméje ma az álca, amely eltakarja a politika valódi természetét, a szabad verseny valódi arcát: a pénz uralmát.

Nálunk az elmúlt nyolc évben minden eddigi határt átlépett az emberi, pontosabban politikusi önzőség és csalás mértéke. A túl sokáig kormányzó álszocialista-liberális politika igencsak távol került az erényes állam ideájától. Fejétől bűzlik a hal? Megérdemli a nép a politikusait?

Nem tudjuk egyértelműen megválaszolni. De egy biztos, ha a mostani kormány nem tud tiszta maradni, ha felüti a fejét a korrupció, ha a megismétli előde bűneit, akkor megírhatjuk a demokrácia sírkövét: Hermész volt Istene. Nem gyászolja senki. Élt 20 évet.

Nagy Ervin