KOSZTOLÁNYI, AZ ORVOSOK ÉS A BETEGSÉGE

125 éve született Kosztolányi Dezső!

„Kések között, a végzet a vállamon,

Téged dalollak, még nyomorékul is,

                       Száj nélkül is, szájamban sebekkel,

                       Emberi nagyság.”

Kosztolányi, akinél senkire nem illik jobban Buffon híres mondása, hogy „a stílus maga az ember”, könnyed eleganciával tudta elbűvölni kortársait. Olyan ellenpólusú lángelméket is, mint Babits Mihályt vagy József Attilát. Csak orvos barátai és felesége tudták, hogy a kedvesen kihívó póz mögött mekkora szorongás, milyen hipochondria rejtőzik. …

Míg a halálos kór hatalmába nem kerítette, két orvos állott igazán közel Kosztolányihoz. Az Egyik az unokaöccse, Csáth Géza volt, akivel összefűzte anyai ágon a Brenner-Decsy rokonság, s a narkománia iránti fogékonyság. A morfinista Csáth Géza tragédiája ismertes. …

A másik kivételes orvos barátja Ferenczi Sándor volt, aki rendkívül vonzódott a művészetekhez és a művészekhez. …

Az élet minden szépségét igazán élvezni tudó, atlétatermetű, másoktól a sikert sohasem irigylő sikerember valódi rablógazdálkodást folytatott kivételes tehetségével. Vers, novella, regény, tárca, kritika, műfordítás, nyelvművelés, irodalmunk képviselete külföld felé (PEN Club) szinte életeleme volt, miként a társaság, a társadalmi élet, amelynek varázslatos szereplője tudott lenni. Ehhez a felfokozott bioritmushoz szüksége volt vélt és valódi serkentőkre, így számolatlanul szívta a cigarettákat, vedelte a feketét, minél koncentráltabb koffeintartalommal, és (sajnos) korán megkóstolta a kokain mámorát. Hogyan is írta a játékos ’Csacsi rímek’ rendhagyó epigrammáiban?

„Csodálkozol a kokainistán,

s nem érted?

Gondolkozzál az okain is tán –

s megérted.”

Kevesen sejtették ennek önigazoló jellegét. …

Nem tudni pontosan, mikor kezdődött a betegsége (daganat esetében ez amúgy is mindig kérdéses), de 1933 nyarán vette észre, hogy a bal alsó ínyén, a két hiányzó foga helyén szilvamag nagyságú, bíborvörös és érzékeny folt keletkezett. Fóbiája rögtön telibe talált, „rákom van”, közölte feleségével, aki nem először hallott már hipochondiás öndiagnózisokat. …

Egyik orvos lápiszolást, a másik meleget ajánlott rá, a harmadik pdig a rágás irritálása elleni védekezést. …

Kezd rászokni a fájdalomcsillapítókra, majd felkereste a III. sz. Sebészeti Klinika igazgatóját, Ádám Lajos professzort, aki átmenetileg megnyugtatta a kétségbeesett költőt. …

A költő utoljára egy bőrgyógyász tanárhoz fordult. Török Lajos professzor volt, a kor egyik legtapasztaltabb dermatológusa. „Kérem, én itt nemcsak hámhiányt látok, hanem hámszaporulatot is. Török professzor próbakimetszést javasolt, Simon Béla elvégezte, még 1933 karácsonya előtt. A szövettani vizsgálat egyértelműen bizonyította a nyálkahártyák egyik legrosszabb indulatú alakját. A fedődiagnózis viszont epulis lett, amit már korábban kigondoltak megnyugtatására. 1934 vízkereszt napján január 6-án Ádám professzor elektrokauterrel kiégette a kóros szövetet, ami nem számított radikális megoldásnak. …

Semmi csodálnivaló azon, ha Ádám professzor, aki különben is rajongott Kosztolányiért, nem akarta metszésekkel „elcsúfítani” kedvenc költője arcát. Nem állt egyedül a sugárterápia túlbecsülésével, hogy sajnos annál fájóbb legyen a csalódás. A helyi érzéstelenítés olyan jól sikerült, hogy derűsen fogta fel az egészet. Dicsérte a tanár ügyességét és a műtősnő kecses bájait. Azzal búcsúzott, ha fáj, bevehet egy kevert port. „Levert volt, kapott egy kevert port” – írta később cédulára, amikor már szólni sem tudott, akár később óriási pályatársa: Babits Mihály. …

Sebe azonban nem gyógyult, hazajövetele után újabb műtét vált szükségessé. A részleges mandibula-rezekció április 17-én történt, az operáció mértéke és a daganat progresszója érthetővé teszi, hogy nem ment annyira fájdalommentesen. …

Tény, hogy 1934 júniusának közepén állapota kielégítő, az orvosok egyöntetű tanácsára kiutaztak Stockholmba, az áttétek besugárzására. A németül kitűnően beszélő Berven tanár csak Kosztolányiné kifejezett kíváncsiságára nem mondta meg magyar páciensének a valódi diagnózist, mert Svédországban „ez a szokás”. A sugárkezelés befejezése után a magabiztos skandináv tanár „gyógyultan” küldte haza távolról jött kliensét, hogy szeptember végén négy-öt napra újra megismételhesse a rádiumkúrát. …

Sorra jelennek meg remekművei (’Esti Kornél’, Lear király-fordítása, híres nagy versei közül a ’Marcus Aurelius’, ’Hajnali részegség’), majd a folyamat megnyugodni látszott. …

Rövidesen rosszul lett, a Herczog-klinikára szállították, szemmel láthatóan kezdtek nőni az áttétek következtében az áll alatti nyirokmirigyek. Az áldiagnózis: Pfeiffer-féle mirigykór, azt nézheti a lexikonokban, vagy a Larousse médicale lapjain. Elkezdődtek nyelési zavarai, röntgenkúra vált szükségessé. …

1936 vízkeresztjén orvoshoz fordultak, február 5-én ismét Stockholmba mentek. Március elején Berlinen keresztül jöttek haza. A március első hetében hazajött Kosztolányi mindössze fél napig bírta otthon, orvosi kezelés nélkül. Előbb a Városmajor utcai János Szanatóriumba, majd a Szent János B-pavilonjába vitték. Mindennapos látogatói: Karinthy, Babits, Márai Sándor és Ascher Oszkár. Március 28-án Márai ajánlására egy fiatal sebész, a Manninger-tanítvány Hauber László főorvos megpróbálta a lehetetlent: eltávolítani a nyirokmirigyeket. A műtétet három szakaszban végezte. Ezután biztató javulás következett. Haza is mehetett. A lábadozás nem sokáig tartott. …

Augusztus 9-én drámai fordulatként gégevizenyő lépett fel, az inspekciós orvos csak gyors légcsőmetszéssel tudta elhárítani a megfulladás veszélyét. Nyelni nem tudott, orrszondán keresztül táplálják. A tracheotómia után papírszeletkére írva érintkezik a külvilággal. „Tedd, hogy éljek” – könyörgött kétségbeesetten Hauber főorvosnak.

„Kések között, a végzet a vállamon,

téged dalollak, még nyomorékul is,

száj nélkül is, szájamban sebbel,

emberi nagyság.” …

Ascher Oszkár volt utolsó óráinak a tolmácsoló tanúja. Angyali kedélye még ebben a pokoli kínban sem hagyta el. „Mehr Luft” írta Goethe sokat idézett „Mehr Licht” kívánságára utalva, mert ő is tudott, „utolsó szavakat komponálni”. „Édes professzor meghalok, meghalok talán én is”, jegyezte vizit előtt egy cetlire. Az exitus november 3-án következett be, 11 óra 6 perckor. Ötvenegyedik évében. …

Az esztétizálás az irodalomtörténész tiszte. Ám szenvedéseiből kitetszik, hogy még a halálban is Babits Mihálynak volt méltó társa ez a hozzánk oly közel vibráló költői tünemény, akinek életműve nélkül szegényebb lenne irodalmunk. ….

A teljes írás olvasható:

Szállási Árpád:

Magyar írók orvosa és a magyar orvosírók c. könyvében