SZENT LÁSZLÓ SÍRJA NAGYVÁRADON

Árpád-házi szentjeink közül a legnagyobb tisztelet Szent László király alakját övezte. A néphagyományban mindmáig az ő alakja köré szerveződött mondai hagyomány él a legélénkebben. Tisztelete nemcsak a korabeli Magyarországon élt erősen, hanem egyes nyugat-európai területeken is ( Rajna-vidék ).

A XV. századi belga városi bíróságok egyházi hatásra gyakran ítéltek zarándoklatra bűnösöket. Az ítéletek kiszabásánál olyan kegyhely-listákat használtak, amelyeken a szent helyek távolságok szerint voltak osztályozva.

E listán mindössze három közép-európai kegyhely szerepel: a prágai Szent Vencel-templom, a bécsi Szent István-dóm, s a nagyváradi Szent Péter-templom.

László király, a kunok elleni csaták hőse, a magyar lovagkor példaképe 1095. július29-én hunyt el. A somogyvári apátság templomában temették el, s majd csak Kálmán király halála (1114) után II. István király vitette át Nagyváradra, a Szent László által alapított templomba. Temetési helyét illetően ugyanis vita támadt, és ószövetségi mintára istenítéletnek vetették alá magukat, hogy Lászlót Somogyváron, Székesfehérváron vagy – kívánságának megfelelően – Nagyváradon temessék el.

Koporsóját szekérre tették, s a lovak Nagyvárad felé robogtak el vele.

A népmonda szerint a Bihar megyei Nagykereki falu onnan kapta a nevét, hogy amikor Szent László koporsóját Nagyvárad felé szállították, az éjszakai pihenés után az itteni templomdombról a halottas szekér lovai maguktól megindultak Nagyvárad felé.

Már szentté avatása előtt számos csoda történt sírjánál, melyet legendája is felsorol. Vakok, süketek, sánták, némák „László érdeméből gyógyultak meg.”

E csodás gyógyulások, s a nagy király élő tisztelete, mely a sírjához való zarándoklatokban is megnyilvánult, vezetett oda, hogy III. Béla kérésére III. Celesztin pápa 1192-ben szentté avatta. A szertartás alatt a legenda szerint „fényes ragyogású csillag mutatott az égen a kolostor irányába, ahová a szent testét helyezték.”

1370-ben fejeződött be a nagyváradi székesegyház építése. Déli kapujára ekkor került Futaki Demeter püspök rendeletére a magyar Három-királyok: Szent István, Szent Imre és Szent László bronzszobra, 1390-ben pedig Zudar János püspök a főkapuval szemben felállíttatta Szent László király híres lovasszobrát. Mindegyik Kolozsvári Márton és György alkotása.

A szobrok köré legendák fonódtak: amíg a szobrok megvannak, addig ellenség nem foglalhatja el a várost.

1406-ban nagy tűzvész pusztított a templomban, ám Szent László ereklyéi sértetlenek maradtak. Ennek hírére még Zsigmond király is elzarándokolt Nagyváradra, ekkor határozta el, hogy ő is a szent király mellé temetkezik.

A székesegyház már a kezdetektől számos búcsúengedélyt kapott. 1453-ban V. László király is meglátogatta Szent László sírját. Szent László nagyváradi egyháza és sírja a középkori magyar állam egyik legfontosabb szakrális központjává lett. A XV. század Szent László nagyváradi tiszteletének fénypontja.

Az 1500-as évek azonban fokozatos megpróbáltatásokat hoznak. Részben a török háborgatja a környéket, a szent király tiszteletét pedig a hitújítás kezdi ki.

Nagyvárad 1660-ban török kézre került. Ezután a szobrok és a székesegyház egyaránt elpusztultak.

Szent László Győrben őrzött hermája középkori művészetünk kiemelkedő remekműve. A fej a XII. századból származik, vonásai a Sír elpusztult fekvőszobrát követik. A mellrész az Anjou-korból való. A hermát Naprágyi Dömötör gyulafehérvári püspök vitte Győrbe, ahol a székesegyháznak ajándékozta.

Bálint Sándor-Barna Gábor: Búcsújáró magyarok

Forrás:Kozma László: Örömhír-kalendárium