100 ÉVE SZÜLETETT D. P. BURKITT

p, 2011-04-29 12:16

 

20 évvel ezelőtti Kór-Lapokat lapozgatva került kezembe néhai főnököm Szontagh Csaba írása D.P. Burkittről. Addig egy lymphóma típus leírójaként élt az emlékezetemben. Szontagh Csabának meghatározó élménye volt Burkittel való találkozása. A születésnap kapcsán így nem csak a nagy tudósra, hanem egykori kollegánkra, igazgatónkra is emlékezhetünk.

 

D. P. BURKITT /1911 – 1993/

 
 
 
1993. március 23-án meghalt Denis Burkitt, aki egyszerre volt nagyszerű tudós és ember.
Mérnökhallgatóként iratkozott be 1929-ben a Trinity College-ba, Dublinban. Egyik tanára Burkitt édesapjához írt levelében kétségét fejezte ki az ott tanuló fia várható eredményességét illetően.
Életében fordulópontot jelentett a keresztény hittel való találkozása, kurzust váltott, ettől kezdve orvostudományt hallgatott, majd tanulmányait befejezve a sebészetben szerzett speciális ismereteket.
Az angol koronagyarmatok egyikén Nyugat-Afrikában szeretett volna dolgozni, de visszautasították. Az elutasítás alapja gyermekkorban elszenvedett baleset következménye – fél-szeműsége – volt. Évek múlva ismét pályázott és ekkor kísérlete sikeres volt, Kelet-Afrikába, Ugandába került.
Később így emlékezett erről: „Amikor végül Afrikába kerültem Isten kegyelme képessé tett arra, hogy egy szemmel olyan dolgokat lássak meg, melyeket az előttem ittjárók két szemmel elmulasztottak.”
1946-tól 1966-ig Ugandában élt és dolgozott. Előbb sebész és epidemiológusként, majd az ugandai Orvostudományi Kutatócsoport tagjaként.
Mai tudásunk szerint két egymással semmi összefüggést nem mutató területen alapvető felismerésekkel gazdagította az orvostudományt.
1957-ben főnöke egy 5 éves kisfiút mutatott neki, akinek hatalmas torzító féloldali arcduzzanata volt, és az általános állapota igen súlyosnak bizonyult. Ezzel az esettel vette kezdetét az a munka, mely megfigyelések, szívós, következetes tevékenység után eredményre vezetett a lymphoma felismeréséhez.
Teljesen szokatlan módon, a megbetegedést még Burkitt életében róla nevezték el.
Az akkor vele együtt dolgozó munkatársai később áhítattal határos tisztelettel beszéltek Burkitt szerénységéről, emberségéről, és arról az alázatról, ahogyan a munkáját végezte, ahogyan a tényeket megközelítette.
A Middlesex kórházban tartott előadását a kitűnő virológus Antony Epstein hallotta és felfigyelt rá. Később Epstein vizsgálatai megerősítették Burkitt feltételezését az „infectív agens”-ről.
Tudománytörténeti esemény volt ez, mert ez tekinthető az első bizonyítéknak a vírus és a malignus szövetváltozás összefüggésére vonatkozólag.
Ettől az időponttól kezdve az egész daganatkutatás irányt változtatott.
Burkitt saját szerepét e hatalmas felismerés sorozatban csak katalizátornak tekintette.
Angliába való visszatérése után az orvostudomány egy teljesen más területén végzett fontos megfigyeléséről számolt be. Az un. nyugati típusú étkezés alacsony rosttartalma és bizonyos betegségek előfordulásának gyakorisága közötti összefüggésre hívta fel a figyelmet.
Ezek a betegségek az un. civilizációs betegségek: coronaria eredetű szívbetegség, vastagbél daganatok és diverticulum epekövesség, aranyérbetegség.
Ezeket a betegségeket 20 éves ugandai tartózkodása alatt szinte alig látta, de ezzel egy időben megfigyelte az ottani emberek étkezésének igen magas rosttartalmát.
A magas rosttartalom nagymértékben növelte az ürített széklet mennyiségét, és erről fényképeket készített. Véleményét tömören így fogalmazta meg: „Egy adott népesség széklettének mennyisége fordítottan arányos a kórházi kezelések számával.”
Akkor már a neves tudóst az ételek rosttartalmának hangoztatása miatt túlzással vádolták, és gúnynévvel illették „the bran man”-nak korpaembernek nevezték.
Az azóta eltelt évek Burkitt megfigyelését fényesen igazolták, a rost dús táplálkozás előnye számtalan bizonyítékot nyert.
A jelenség magyarázata azonban még várat magára, további szívós megfigyelést és kutatómunkát igényel.
Tudományos tevékenységét magas kitüntetések jelezték. 1972-ben a Royal Society tagja lett, amire nagyon büszke volt. Néhány kitüntetését dolgozószobája falán helyezte el, de ugyanott kiemelkedő helyen volt olvasható: ”Mid van, amit nem kaptál? Ha pedig kaptad miért dicsekszel, mintha nem kaptad volna?” /Pál A Korintusiaknak írt I.levél 4.7./
Burkitt kitűnő oktató volt, hallgatói alig akarták elhinni, hogy ez a kiemelkedő tudós mennyire földön járó ember. Amikor könyvének ajánlására kérték a következőket írta be:
 
„Attitudes are more important than abilities.
Motives are more important than methods.
Character is more important than cleverness.
Perseverance is more important than power.
And the heart takes precedence over the head.”
 
/A magatartás sokkal fontosabb, mint a képesség.
Az indíték sokkal fontosabb a módszernél.
A jellem sokkal lényegesebb az okosságnál.
Az állhatatosság mindig több mint az erő.
A szív fontosságában megelőzi a fejet./
 
Az utolsó sort kicsit szabadon úgy fordítanám, hogy csak a szív hangjait nem unja meg az értelem.
A nagy tudós elment. Életében, mint egy halász a végtelenből, a mérhetetlenből végest, és mérhetőt merített, gazdagítva az orvostudományt.
Szerényen, szinte bocsánatkérően tette, valóban vallásos alázattal közelítve az ismeretlent. Rohanó életünkben álljunk meg egy pillanatra főhajtással tisztelegve emlékének. /B.M.J. megemlékezése Burkitt munkatársainak személyes közlése és néhány írása alapján./
 
Szontagh Csaba dr.