2025 MESSZE VAN?

Habzsolják az angolszász lapok olvasói a Kelet-Európából érkező híreket.

A The New York Times Oroszország második cárjának nevezett írófejedelem, Lev Tolsztoj rehabilitálásáról ír. Az orosz ortodox egyház ugyanis feketelistára tette az írót, mellesleg az orosz történelem egyik legkedveltebb, legolvasottabb személyiségét, mert a bolsevikokkal való összejátszással gyanúsították meg.

Más vélemények, és ezek kerültek most előtérbe, ennek az ellenkezőjét állítják, és elérkezettnek látják az időt a Háború és Béke szerzőjének rehabilitálására.

De hogy közelebb kerüljünk a jelenhez és főleg hazánkhoz, van bőven írás a régi/új magyar miniszterelnökről is.

A The Economist brit gazdasági lap az „év végi felhajtásukban” – írják, Fekete Doboz díjat ajándékozott Orbán Viktornak, a „magyarok kiszámíthatatlan és félelmetes miniszterelnökének”.

Természetesen ne vegyünk mindent komolyan, ami az újságokban van, és egy kicsit nézzünk mélyebben utána, hogy a magyar miniszterelnök és kormánya mitől is akarja megóvni nemzetét.

Néhány éve a Magyar Tudományos Akadémia vezetése megbízta a testület Jövőkutatási Bizottságát, hogy tudományos módszerekkel vizsgálják meg, milyen jövő vár a magyar társadalomra másfél-két évtized múlva.

Adta ezt a megbízást a Magyar Tudományos Akadémia azért, mert látta a társadalom jövőbe vetett bizalmának folyamatos romlását.

A szakértői vizsgálatok eredményéből könyv lett, amelyet a Gazdasági és Szociális Tanács támogatásával 2010-ben kiadtak.

A tudományos értekezés közgazdászok, jogászok, társadalomkutatók véleményére építve körvonalazza Magyarország lehetséges fejlődését.

Két markáns vélemény különül el.

Gazdasági téren jelentős szakértői félelem, hogy döntő változások hiányában Magyarország lecsúszik az Európai Unió legelmaradottabb országai közé.

Rugalmatlan, elavult, importnyersanyag-, energia- és alkatrészfüggő gazdasági szerkezet, tartós költségvetési és háztartási deficit, magas infláció és munkanélküliség fogja jellemezni e kis közép-európai országot, ha nem történnek érdemleges változások.

Ugyanakkor, egy másik alternatíva szerint átgondolt modernizációs stratégia mentén sikeres lehet az ország, de ehhez gazdasági, társadalmi és politikai szereplők együttműködésére van szükség.

A pozitív gazdasági változások pedig jó alapot jelenthetnek a társadalom komfortérzetének javításához. No, de ne szaladjunk előre.

Mit mond a több ezer középiskolás és egyetemista fiatal, akiket reprezentatív módszerekkel választottak ki?

Az egyetemisták 61 százaléka tervezi, hogy Magyarországon, a saját hazájában telepedik le.

A középiskolások életstratégiája, hazához kötődése még ennél is lehangolóbb.

A millenniumi nemzedék mindössze 39 százaléka telepedne le itthon, vállalna munkát, alapítana családot.

Ne kerteljünk, ez az eredménye a két évtizedes rendszerváltási folyamatnak.

A társadalom fiatal tagjai, akik már el tudnak menni, elfordulnak az országtól, máshol képzelik el a jövőjüket.

Az a piaci alapokra építő ország, amelynek társadalma romló életkilátásokkal rendelkezik, elkeseredett, és nyilvánvaló, hogy nem átfogóan sikeres a piaci rendszer gazdasági alapjainak építésében sem.

A 2025-re döntéshozói, termelői, alkotói pozícióba kerülő generáció kikerülhet Magyarország gazdasági és társadalmi vérkeringésből.

A következő nemzedék jelenét azonban részben mi alakítjuk most és a közeljövőben, ezért nagy a felelősségünk. Látható, hogy az 1980-as évek végétől felgyorsult piaci, demokratizálódási folyamatok hova vezettek.

Rendszerhibás a rendszerváltási modellünk.

Mi már túl vagyunk a saját Lev Tolsztojaink rehabilitálásán, túl vagyunk polgárháborús események, háborúk, függetlenségi harcok újraértékelésén.

A jelenünkkel, és főleg a jövőnkkel kell foglalkoznunk.

Az a gazdasági szerkezet, ami mára kialakult, nem jó.

Igazságtalan. Aránytalan. Elhibázott. Összességében fenntarthatatlan.

 Ezért kellenek a változások.

Természetesen száz százalékig nem állítható, hogy sikerre vezetnek a néhány hónapja megkezdett intézkedések, de az úton most már végig kell menni.

Ezért kell a költségvetést stabilizálni, és az arányos közteherviselést – húsz év totojázás után – bevezetni.

Ennek eredményeként a gazdasági stabilitásunk erősödhet, javulhat a lakosság életkilátása, és a társadalom tagjai a saját hazájukban képzelik el majd a jövőjüket.

Ha ez sikerül, a nyugati lapok talán erről is írnak…

Lentner Csaba