A VISSZATÉRT ERDÉLY, 1940-1944

Belekezdve Ablonczy Balázs könyvébe - melyet a Jaffa Kiadó jelentetett meg -, nem tudtam azt letenni. Bár nem vagyok történész, de úgy éreztem, hogy a korról egy jelentős feldolgozást olvastam végig. Nem sokkal később került kezembe a BBC History – történelmi magazin – mely figyelemfelkeltő írást közölt a műről. Mind a könyvet, mind a magazint jó szívvel ajánlom olvasóink figyelmébe.

Jelentős könyv kezdi meg e napokban megjárni a maga útját. Hosszú útra számíthat. Ugyanis szerzője a mai történelmi ismereteinket és a mai jellemző történelem-felfogásokat tekintve egyedülálló, konkurencia nélküli művet alkotott. És mértéket teremtett. Két vonatkozásban is: tárgyszerűségben és a feldolgozott forrásanyagot tekintve. Nem a jóstehetség, hanem a realitások fölmérése mondatja: valószínűtlen, hogy belátható időn belül a legújabb kori magyar történelem egyik legneuralgikusabb témájának, a második világháború négy évében újra Magyarország részévé lett Erdély történetének magas színvonalú földolgozására bárki is vállalkozna.

Szerzőnk már harmincas éveinek legelején is az egyik legígéretesebb történészként robbant be a szakmába – Teleki-monográfiája már nemcsak ismertté, hanem elismertté tette a nevét -, s most alig 37 évesen búcsúznia kell az ifjoncokat megillető vállveregető jelzőtől: Ablonczy Balázs ezzel a művével jelentős történészeink közé lépett.

Ha a könyveknek megvan a maguk sorsuk –amelyre e méltatás első sora utal -, akkor A visszatért Erdélynek hányatott sorsa lesz. Akármennyire kiváló is a sebész, ha egy sokszor megműtött, változatlanul lüktető sebet tár föl és tisztít meg, teljes gyógyulást nem érhet el.

Nos, Trianon a társadalom jelentős részének nem egyszerűen a nemzeti múlt egyik fájdalmas aktusa, hanem ma is akut, gyulladt szövete, s ezért nagyon sokan gyógymódra egyedül a maguk terápiáját tartják üdvözítőnek – s ők a történésztől is saját kialakult nézetük megerősítését várják.

Ablonczy Balázs a föllelhető források alapján föltárta, hogy a második bécsi döntés nyomán miként került újra magyar fennhatóság alá Észak-Erdély, a magyar politika miként próbálta magyar nemzeti térré változtatni a megszerzett területet, és természetesen bemutatja, hogy Magyarország számára miként veszett el újra.

A recenzens számára imponáló az az őszinteség, amellyel a szerző rögtön a nagyszabású mű elején megvallja érzelmi hozzáállását a témához – és ahogy kertelés nélkül vállalja a könyv címét.

„A visszatért jelző – írja – nyilvánvalóan nem fedi a történelmi valóságot, ahogy nem fedi a döntés, a döntőbíráskodás, a diktátum, a visszacsatolás és a területrablás sem.

Magyarország lakosságának többsége azonban vélhetően úgy gondolta, hogy nem a nagyhatalmi kényszer, az európai politika alakulása hozta vissza az elvesztett területek egy részét, hanem valamiféle felsőbb akarat: a második bécsi döntéssel csak a természet rendje állt vissza. Nem lehet elvitatni tőlük – köztük családtagjaimtól – ezt az érzést, ezért döntöttem e cím mellett.”

Ablonczy Balázs, a konzervatív elkötelezettségű közíró és közszereplő lefegyverző tisztességével vállalja kötődését, majd visszavonul, és a következő majd háromszáz oldalt átadja Ablonczy Balázs történésznek, aki – véleményem szerint – egészen ritka példáját adja annak a tudományos alázatnak, amely a nemzet, a társadalom java részében meg nem emésztett, a mindennapokban is tovább éltetett kérdésben a lehetséges határig szorítja vissza a kutató szubjektumát.