AZ ORSZÁGOS ORVOS-SZÖVETSÉG ÉS LAPJA

h, 2011-08-01 09:54

 

Az a nyilvánvaló igény, hogy a hazai orvosoknak egy országos érdekképviseleti tömörülésre van szüksége, elég későn, a 19. század végén vetődött fel sürgetően. Helyi szövetségek addig is léteztek, pl. a Budapesti Orvosi Kör, mely 1874-től nyert a Belügyminisztériumban bejegyzést / 1, 1. ábra /, míg vidéken inkább az orvossal nem rendelkező közegészségügyi körökről történik említés./ 2/. A belügyminiszter jelentése szerint 1895-ben még 182 ilyen orvosi kör nem volt betöltve, egy újabb kolerajárvány előrevetülő árnyékában.
 
Működött még a Borsodi Orvos-gyógyszerész Egylet Miskolcon, a Barsmegyei gyógyászati Egylet Léván, a lista távolról sem teljes. A már említett Budapesti Orvosi Kör képviselői vetették fel az 1896-ben megtartott Millenniumi Közegészségügyi és Orvosügyi Kongresszus keretében az orvosi kamarák felállításának a szükségességét / 3./ A kamarapárti két előadó javaslata külön füzetben is megjelent / 4/. Előadói: Löw Sámuel gyakorló orvos és Farkas Jenő közegészségügyi felügyelő okosan érvelnek: létezik már ügyvédi, közjegyzői, kereskedelmi, ipar-, munkás- és földművelési kamara, amelyek már nem azonosak régi céhekkel.
 
Kívánatos - úgymond- a kötelező belépés, ellenkező esetben azok maradnának kívül, akikre leginkább rászorulna nem a külső védelem, hanem a belső fegyelmezés. Nem szólva az elburjánzó kuruzslásról, amely ellen még szervezetten is nehéz védekezni. Ausztriában 1891-től kötelező a kamarai tagság. Nem kisebb szaktekintély támogatta ezt, mint a nagy sebész Billroth, Németországban pedig az orvosok pápája: a konzervatívnak beállított, valójában szabadelvű Virchow. A javaslatot vitára, majd szavazásra bocsátották, de nem annyira a számbeli, mint inkább a minősített többség elvetette.
 
A mellette szavazók élén Kovács József sebészprofesszort találjuk, aki annyiszor ment szembe a karral, utólag sem nehéz felismerni a személyeskedő motívációkat. Őt ugyan támogatta Schwartzer Ottó, Chyzer Kornél, Schachter Miksa, Makara Lajos és néhány nevesebb vidéki, de az ellenzők táborának már a névsora mindent eldöntött. A következők: a belgyógyász Jendrassik Ernő, Korányi Frigyes és Kétli/ akkor még y nélkül/ Károly, a szemész Grósz Emil, a sebész: Réczey Imre, Navratil Imre és Janny Gyula, a nőgyógyász óriás Tauffer Vilmos, az elméleti intézetek vezetői közül: Fodor József, Hőgyes Endre, Rigler Gusztáv és Csatáry/ Grósz/ Lajos. A 289 szavazó közül csak 23 személy döntött a tagadók javára, valójában a két tábor nem tartozott azonos súlycsoportba.
 
A háttérben egyértelműen az Orvosi Hetilap és a Gyógyászat szerkesztő / Hőgyes Endre kontra Kovács József/ szerző és olvasó gárdájának a rivalizálása rajzolódik ki. A súlyos beteg Kovács Józsefnek már csak a Schachter Miksa által képviselt szellemi hagyatéka. Mindkét szervezetnél az volt a főtörekvés, hogy ne kívülről kényszerítsék az orvosokra. Történetesen a belügyről, mert önálló egészségügyi minisztérium még sokáig nem létezett. Pontatlan tehát azon állítás, mintha Fodor József „az orvosi kamarák kérdése körül támadt nagy zajlásban szívesen vett részt, és meggyőződése szerint a kamara-ellenes táborban küzdött az Orvosszövetség fennmaradása mellett”/4/.
 
Egyrészt a kamara-vita után alakult meg az Orvosszövetség, tehát a megalakulása és nem a megmaradása mellett foglalt állást, másrészt ott küzdelemről szó sem volt, ez csak „osztályharcos” terminológia. Az sem derül, milyen fontos szerepet játszott a munkásbalesetek biztosításában.
 
A szavazás nyomán az elnöklő Kétli Károly professzor felvetette az „országos orvosi szövetkezett” megalapításának szükségességét és azt a közgyűlés elfogadta. A szervező bizottság álljon 10 fővárosi és 20 vidéki tagból. Az előzők közt találjuk Korányi Frigyes, Kétli Károly Fodor József és Hőgyes Endre tanszékvezetők nevét. A kolozsvári egyetemet csak Szabó Dénes szülésztanár képviselte. A többiek, pl. a győri Petz Lajos, a nyíregyházi Jósa András vagy a nagyváradi Konrád Márk különben tisztes személye sem tehette kétségessé a főváros egyre növekvő „túlsúlyát. Az Orvosi Kamara később nem a legszerencsésebb történelmi körülmények között, csak 1938-ban alakult, akkor már aligha a régi német mintára és rövid életűnek is bizonyult.
 
Az Országos Orvos-Szövetség igazgató tanácsa 1898. január 30-án tartott ülést. Meglepő, hogy abban az időben, olyan közlekedési viszonyok közepette is a történelmi Magyarország peremvidéke is képviseltette magát. Pl. Nuszer Lajos / Munkács/, Révfy Jenő / Szabadka/, Konrád Márk / Nagyvárad/, Löcherer L. / Sátorlaljaújhely/ és kevésbé ismert helyek.
A szövetség választott „vezérkara”, az elnök: Kétli Károly, a főtitkár: Jendrassik Ernő, titkárok: Grósz Emil és Dieballa Géza, a pénztáros: Árkövy József.
Aradmegyétől Zombor sz.kir. városig eddig 25 fiókszövetkezet alakult meg. A fővárosban Müller Kálmán tanár lett az elnök, a titkár Temesváry Rezső, a másodtitkár a „szike Paganiniének” titulált Hültl Hümér, a választmányban olyan nevek olvashatók, mint Fodor József, Flesch Nándor s Gerlóczy Zsigmond. A tagok létszáma már 529. Tehát minden harmadik személy a fővárosban lakott. Mindezekről az Orvosi Hetilap 1898.évfolyama / 5/. is beszámolt.
 
Alapvető szükséglet volt egy önálló fórum létesítése, az Országos Orvos-Szövetség című lap, amelynek első száma 1898. március 15-én jelent meg / 6., 2.ábra/. Felelős szerkesztője Jendrassik Ernő professzor. Ahogy az első lap alján olvasható: „Ezen havonta megjelenő folyóirat jelen évfolyama minden hazai orvosnak ingyen jár.” Más kérdés, hogy ahhoz képest az utókor számára elég kevés maradt meg belőlük.
 
Az első körből még olyan városok hiányoznak, mint Debrecen, Miskolc, Kassa, Hódmezővásárhely, Kecskemét, Nyíregyháza és a Királyhágón túl Kolozsvár kivételével mindegyik .A fővárosban 100 ezer főre 206, Nagyváradon ugyanennyire 110, Árva megyében pedig 12 orvos jutott. Az aránytalanság, ha nem is ilyen mértékben, de máig kísért.
Májusra Szabolcs megye is feliratkozott a szövetségi listára. Természetesen az örök mindenes Jósa András jóvoltából. A megye orvosainak száma ekkor 44.
 
Debrecen csak a következő évben / 7./ , itt természetesen Kenézy Gyula volt a kezdeményező. A nehézségek közvetett bizonyítéka, hogy taglétszámot egyedül a civisváros nem tudott közölni. Még 1900-ban sem, mert egy névtelen levélíró így panaszkodik. A parasztember aligha köt biztosítást, a papnak és a jegyzőnek megvan a maga nyugdíjintézete, „a nyugalomdíj-tervezetet nagyjövedelmű egyetemi tanárok és fővárosi orvosok készítették, a kik el sem tudják képzelni milyen lehet az 1000-1200 forint évi jövedelemből élni, lakást fizetni, ruházkodni, egy-két gyermeket a városban iskoláztatni: ily kevés jövedelemből élni még csak 100 forintot sem lehet évente a nyugdíjra megtakarítani.”/ 8/
 
Míg a jegyző és a pap kap „szolgálati lakást”, addig az orvos nem. Jobb módú parasztemberek már csak büszkeségből sem adjuk ki a házukat, a szegényeké pedig rendelőnek alkalmatlanok.. A jegyzőnek hat szobás, minden mellékhelyiséggel ellátott lakást épített a község.” A jövedelmem meg éppen annyi, mint a kéményseprőé,” panaszkodik Dr. Civis néven, feltehetőleg Hajdúságból az orvosunk. A vidéki kollégák legalább nyilvánosan kiönthették a lelküket. Válasz már 1898-ban megjött a belügyminiszterhez címzett beadványukra. A konzervatív Perczel Dezső önhatalmúlag még nem intézkedett, de támogatásáról már biztosította a szövetséget.

 

A választmány megalakulás utáni legfontosabb teendők: , az orvosi nyugdíj-és segélyügy tanulmányozása, a betegsegélyző egyletek és pénztárak ügyében tett javaslatok kidolgozása, az Orvosi Rendtartás elkészítése, végül az ingyenes orvosi rendelések ügyének tanulmányozása. Mindezekkel a megalakuló szövetség már 1897 őszén is foglalkozott. Figyelemre méltó Jendrassik elnök úr indítványa: „Az O.O.Sz. az alapító tagsági díjakból , adományokból, befizetett tagsági díj-feleslegekből s egyéb jövedelmekből tőkét gyűjt, amelynek kamatai az évenként kifizetésre előirányzott nyugalomdíjhoz csatoltatnak s a Nyugalomdíj-szabászatban megállapítandó kulcs szerint felosztatnak .Ugyanezen alap kamatainak egy része a segélyezés céljaira fordítandó. A segélyezés kérdésének megoldására is ugyanazon bizottság tegyen egyidejűleg javaslatot. /7.27. old../
 
A nyugdíj 35 év óta állandó ügyrendi kérdés. Először a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók 1863.évi Pesten tartott IX. vándorgyűlésén terjesztette be saját indítványát Poór Imre tanár / 4 /.Ez a rendezvény 1847-1963. között politikai okokból szünetelt. Az 1871.évi aradi vándorgyűlésen Flór Ferenc tanár özvegye nagy összegű adománnyal járult a nyugdíj-alaphoz, a következő évi összejövetelen már 600 önkéntes tag lépett/ volna/ be, közben létezett az Orvosi Kör Országos Segélyegylete, de a nyugdíjügy „álomba merült”. Csak 1892-ben ébredt fel, de Müller Kálmán tanár lemondása miatt várni kellett még az Országos Orvos-Szövetség megalakításáig. Tisztában voltak vele, hogy a nyugdíj olyan zsák, amelyből annyit lehet kivenni, amennyit beleraktak, ezért mindent matematikai alapra helyeztek.
 
Ami az orvosi rendtartást illeti, főbb cikkelyei:1. az orvos magatartása általában,2. az orvos magatartása a kollégáival szemben. A 20 mellék cikkely szinte mindenre kiterjed. Külön fejezet szól a helyettesítésről és az orvosi tanácskozásról. Ez utóbbi alatt a konziliumok értendők. Közben tükörképet kaptak a külföldi mozgalmakról. Főleg a környező országok kamaráinak / Ausztria, Csehország, Poroszország / munkásságáról, sine ira et studio.
Franciaországban kamara helyett szövetség / Assotiation/, Angliában a General Medical Council vállaira nehezednek a gondok.
 
Nagyon fontos volt a naprakész nemzetközi tájékozottságuk. Ezt nyilván nem az istenhátamögött élő orvosok igényelték elsősorban. A versenytárs Gyógyászat többször adott hírt a külföldön sikeresen működő orvosi kamarákról /9/ de még a közvetett bírálattól is tartózkodott..
 
A tanári kar szinte presztizskérdést csinált az Országos Orvos-Szövetség sikeréből , ezért a segélyalap javára Korányi Frigyes, Hőgyes Endre, Laufenauer Károly, Bókay János és Nékám Lajos igyekezett mindig nagy összegű „felülfizetéseket” támogatni. A néhány lapos havi folyóirat valósággal vonzotta a reklámokat. Szezonálisan közölték az orvos bálok programját, hangulatát, bevételét, és az orvosfeleségek gáláns adományait. Korányi Frigyesné 1900-ban ezer aranykoronával járult az alaphoz. Az Országos Orvos-Szövetség című lap a szakmai közélet fóruma lett. Jendrassik professzor segédszerkesztője 1900-tól Győry Tibor
A medicinális kóklerség pregnáns példája Debrecenből származik. Szó szerint ez olvasható:
 
„ Tápai Mihály u.n. csodadoktor, lakik: Pacsirta-utcza 11.sz. alatt saját házában Debrecen.
Gyógyít: gyógyíthatatlannak állított régi betegségeket ,mindenféle nemében és alakjában, a legtermészetesebb felfogás és új módszer szerint: jelesen pedig :nyavalyatörést/ epileptika/, torok-és méh-rákokat és komplikált gyulladásokat, bujakóros és görvélyes sebeket, régi és új szifilis bajokat, csúzos, rheumás bántalmakat, ideg betegségeket, szélütéseket, segít elmebetegségekben, sőt többféle fázisaikban végleges gyógyulást képes eszközölni, természetes okszerű kezelés alapján , gyógyít továbbá bujakórt, régi és kezdetleges bőrbetegségeket, aranyeret, gyomor-rákokat és fájdalmakat felelősség mellett, régi szem és fülbajokat, a diphteritist / toroklob /, teljes biztonsággal a legfényesebb sikerek elérésével, mint a mely betegségek ellenszereinek egyedüli feltalálója és gyógyítója. Levélbeli megkeresésekre és kérdésekre válasz adatik és a betegség leírásánál a gyógyszer megküldetik.
Debrecen. Nyomtatott a város könyvnyomdájában.1899 – 228.” / 10/
 
A fenti akár egy Karinthy-paródia lehetne, de sajnos nem az. Tápai úrnak akadtak kései utánzói, akár doktori címmel is. Az orvos-és gyógyszerész reklámok elleni sajtóhadjárat folytatódott.

 

Az első vidéki kongresszust 1900. szeptember 2-án tartották Esztergomban. Egyrészt itt alakult meg Mátray Ferenc főorvos ügybuzgalmából az első vidéki fiókegyesület, másrészt közel esik a fővároshoz és Vaszary Kolos hercegprímás meleg szavakkal üdvözölte a kongresszust. Közben memorandum ment a belügyminiszterhez az 1876.évi XIV. törvénycikk korszerűsítéséért.. Majd 1883-tól megváltozott a tisztiorvosi szolgálat szerepe, bővült a feladatkör minden téren, de a díjazás mértéke maradt. A betegsegélyző pénztárakról a kereskedelemügyi miniszter kapott tájékoztatást. A körorvosi intézmény akkor szándékoztak az állami szerephez igazítani.
 
Új feladatkör lett az iparegészségügy, az urbanizációval járó rendészeti, nyomozói és egyéb orvosi munka, amely külön szakértelmet követelt. Majd 1900 őszén Jendrassik Ernőt Flesch Nándor, Győry Tibort Walkó Rezső váltotta fel a szerkesztői székben. Közlik a belügyminiszter által megszabott új orvosi „díjszabás „az egyszerű foghúzástól a legbonyolultabb műtétekig. Leghosszabb természetesen a sebészeti beavatkozásoké. Walkó mindössze egy évig segítette Flesch Nándort / 1861-1934/, aki 1901-től már egyedül szerkesztette és kiadója volt. Tegyük hozzá, hogy 1914-ig az Orvosi Heti Szemlével párhuzamosan. A háborús számok tájékoztatása bámulatos. Nincs feltűntetve, mekkora apparátussal dolgozhatott, de a szaklapoknál / Orvosi Hetilap, Gyógyászat/ mégis a szerzők juttatták el tanulmányaikat a szerkesztőségbe, a tudomány „múzsája” fegyverek közt sem hallgatott. Flesch lapjának viszont be kellett szerezni névtelenek közvetítésével a legújabb és legmegbízhatóbb tudósításokat, az elzárt falvaktól a nyílt frontvonalakig. Aztán eljuttatni az olvasókhoz a háborús egészségügy adminisztrációs tükörképét, a hiányok találékony pótszereit, a veszteségek tapintatos közlését. A teljesítményt utólag csak csodálni lehet. A szerkesztést 1924-ben adta át Tanárky Árpádnak.
 
Az Országos Orvos-Szövetség , 1936-tól Orvos-Szövetség ismertetése szűkszavú és hiányos/11/. Maga a szervezet és azonos című lapja viszont betöltötte feladatát.
Az önálló orvosi érdekvédő szervezet, lett légyen az kamara vagy szövetség, ma sem veszítette el időszerűségét.
 
 
Szállási Árpád dr.
/Irodalomjegyzék a szerkesztőségben /