CSOÓRI SÁNDOR: VÉDŐOLTÁS

A Nap Kiadó rendszeresen jelenteti meg Csoóri Sándor műveit. Ezúttal Védőoltás címmel, „A magyar irodalomról az Ómagyar Mária-siralomtól napjainkig” alcímmel jelentetett meg egy esszékötetet. A karácsonyi ünnepek alatt lapozgassunk bele!

Hol vagy, Sütő András?

„Egyetlen járható útként a járhatatlan maradt.”

Ha éjjel álmomból azzal zavarnának föl, hogy vajon ki írta, vagy mondta ezt a mondatot, innék egy korty vizet és vakon rávágnám, hogy Sütő András.

Évekkel ezelőtt – ha nem csalódom, a soproni Sütő-est után – vitába keveredett András egy lázas tekintetű, fiatal tanárral, aki azt hajtogatta, hogy a kisebbségi magyarok mindenütt elgyávultak. Bezzeg a spanyolországi katalánok forrón eszik a rántott levest is!

András mosolyogva fogta meg a fiatalember jobb karját:

- Maga csak ne veresse ki a szemét, az az én szabadalmam! – mondta a tiszta lelkű, de tájékozatlan ifjú tanárnak.

Milyenek vagyunk, mi, magyarok?

- Az eső elől a tóba menekülünk – írta le Sütő András

Hajtsuk le gyorsan a fejünket!

Sütő azok közé a magyar írók közé tartozik, akik a nyelv lángelméi és utcaseprői voltak egy személyben. Kosztolányi Dezső, Németh László, Cs. Szabó László, Illyés Gyula, Tamási Áron, Nagy László, Juhász Ferenc, Nemes Nagy Ágnes, Pilinszky János és még jó lélekkel szaporíthatnám a névsort. Lapról lapra ilyen mondatokat olvashatunk minden művében: „Tengerek nélkül is hajótöröttek vagyunk.” Vagy: „ A feléje hajított kések megpördülnek a levegőben és elkezdenek énekelni.”

Ha Sütő-drámákat látok vagy hallgatok, legtöbbször Károli Gáspár nyelvére gondolok, s bűntudattal érzem, hogy ez a nyelv nem igazán bibliai, hanem 16. századi magyar nyelv, amelyen Jób, Ezékiel, Jeremiás mégis mindent el tudott mondani.

Az anyanyelv Sütő András írásaiban nem csupán eszköz, hanem regényhős is. Viselkedik, szunyókál, mosolyog, és ha észreveszi a csodaszarvast, rögtön el kezdi űzni.

Halott a koporsóban. Megtiltani neki már semmit se lehet. Azon a nyelven hallgat, amelyiken akar.

Mi ez, ha nem a keserűség monológja? Ezen a nyelven azt hiszem, hogy csak Tamási Áron beszélt Sütő előtt.

A 20. század egyik legszörnyűbb jelenetéről is, a legrészletesebben, András tudósított bennünket.

Hosszú időkön át suttogva beszéltek a szárazajtai rémtörténetről. A fejszével lenyakazott két székely fiúról és tizenhét odavalósi, agyonlőtt emberről. A háború óta senki se merte a kegyetlen tömeggyilkosságot megemlíteni. Pedig egy megőrült lány harmincöt éven át a dicsőszentmártoni elmekórházban figyelmeztető kísértet volt. A tizennégy éves kislánynak végig kellett néznie két bátya szörnyű lefejezését, tuskón, fejszével. Végignézte, és többé nem látott mást.

András – a Heródes napjai című kötetében – elmondja, hogy drámát akart írni a kegyetlen történetről, de ki adott volna neki makulátlan dokumentumokat, hogy egyetlen sorába se lehessen belekötni. Mert ha csak egy félmondatával is költőiesíti a megtörténteket, a többségi nép elengedi a kiéhezett oroszlánjait.

Sajnos ezt senki más nem tudja megírni, egyedül Sütő András tudta volna.

2010.