DR. BERBIK ISTVÁN FŐORVOS ÚR 65 ÉVES!

Dr. Berbik István, kórházunk szülészet-nőgyógyászati osztályának vezetője a napokban ünnepli 65. születésnapját. Az intézmény vezetése, és valamennyi dolgozója köszönti őt, jó egészséget, és még hosszú, tartalmas munkában töltött éveket kívánunk neki. Isten éltesse sokáig!

Emlékszel az első napra, amikor beléptél a kórház kapuján?

- Élénken emlékszem és sokszor eszembe jut ma is. Egy pénteki nap volt, február 1-jén lettem kinevezve Sinka Gábor igazgató úr által. Eléggé viharos körülmények után, ami elsősorban nem az én személyemnek, hanem a máshonnan jött idegen, nem ismert embert mindig is kíséri.

Ebben az időben volt a „rendszerváltás”, polgármesterválasztás, kórház igazgatók leváltása, így a pályáztatási időszakom meglehetősen elhúzódott. Másfél évig volt Zámbori János a megbízott osztályvezető, aki tökéletesen vitte az osztályt és a későbbiekben is kiválóan együtt tudtam vele működni.

Honnan vezetett az utad Esztergomba?

- Debreceni vagyok, ott születtem. Édesanyám családja Erdély keleti részéből származott, apámék családfája sváb eredetű volt. Magyar paraszti családokkal keveredtek és így alakult ki a mi sokgyermekes nagyszülői családunk.

Ezek szerint nem volt orvos a családodban?

- Nem! Édesapám az egészségügyhöz fogtechnikusként kapcsolódott Debrecenben.

Sok fogorvos küldte hozzá a „munkákat”.

Miért az orvosit választottad, és hol szereztél diplomát?

- Elsőre felvételt nyertem az egyetemre, annak ellenére, hogy édesapám maszek fogtechnikus volt. Valójában a szervetlen kémia érdekelt, de azért választottam az orvosit, mert matematikából nem voltam kellőképpen felvértezve. Az orvosin matematikából nem kellett felvételizni és kémiát is tanulhattam.

Hogyan emlékszel vissza egyetemi éveidre?

- Nemrégiben volt a 40. éves végzettségi évfordulónk, 150 fős évfolyamból 100-an megjelentünk. Meghatódva emlékeztünk vissza oktatóinkra. Mindegyikük mellszobra ki van állítva a campus főutcáján. Endes Pongrác patológus, Krompecher István anatómus, Petrányi Gyula belgyógyász, Kettessy Aladár szemész, Tankó Béla biokémikus, Went István élettan professzor, Jeney Endre kórélettan professzor, mindenki Jeney Apukája és még sorolhatnám. Ők Debrecenben óriási nevek voltak, de a nemzetközileg is elismert magyar professzorok között szerepeltek.

A diploma megszerzése után hogyan alakult a pályád?

- Végzés után 3 évet dolgoztam a Debreceni Női Klinikán, majd a fővárosba kerültem az I. Klinikára, de valahol ma is debreceninek érzem magam, nem tudtam megszokni Budapestet, nem az én világom.

Esztergom viszont csendes kisváros!

- Esztergomhoz családi kötődésem nincs, csak gyermekkori élmények kötnek a városhoz. Úttörőként sokat táboroztam itt a volt rögbipálya területén. Mindig megragadott a Bazilika látványa, a Sziget romantikája.

Budapestről mégsem Debrecenbe mentél vissza, hanem Szent István városát választottad!

- Amikor a 90-es évek elején az I. Női Klinikán Csömör professzor úr nyugdíjba ment, kétszeri nekifutásra 6 „táltos” szülész-nőgyógyász pályázott a helyére, akik közül Papp professzor nyerte el a tanszéket. Nem voltam vele jó viszonyban, annak ellenére, hogy ő is Debrecenben végzett, és úgy éreztem nekem el kell onnan jönnöm. Egyébként is, ha valaki 40 éves korára nem tudja eldönteni, hogy önálló gondolkodásra, vezetésre alkalmas-e, az szekundáns marad.

Ekkor került látóterembe Esztergom. Egy volt évfolyamtársammal – Csécsey Károllyal – és Zámbori Jánossal pályáztuk meg az itteni osztályvezetői állást.

Sokan úgy érezték, hogy feszültséggel teli időszak következik az esztergomi nőgyógyászat életében kinevezésed után. Mégis úgy emlékezünk vissza erre az időszakra, hogy zökkenőmentesen folytatódott a munka az osztályon.

- A beilleszkedésemet az itteni kollegáknak és a szülésznőknek köszönhetem, mert egy egységes, jó szakmai színvonalon dolgozó munkatársi gárdát találtam itt. Volt olyan, amiben én tanultam tőlük, és volt amiben én hoztam új dolgokat az osztályra. Itt nem voltak klikkek, mindenki egyfelé húzott és elfogadtak vezetőnek.

Időközben lassan egyedül maradtál a régi gárdából!

- Ezt előre ki lehetett kalkulálni, valóban mára alig maradtak a régi gárdából. 2 évvel ezelőtt volt egy olyan kritikus időszak, amikor nagyon sok ügyeletet kellett az „öregeknek” vállalni. Mára javult a helyzet. Valami csoda folytán 4 fiatal kollega került hozzánk, akkor, amikor Magyarországon a fiatal orvosok inkább elhagyják az országot. Boldog vagyok, hogy 4 fiatal praxisát tudom egyengetni és remélem, egyszer majd úgy emlékeznek rám, mint aki elindította őket a pályájukon.

Volt idő, amikor elérhetetlen csúcs volt egy szülész-nőgyógyászati osztályvezetés, ma pedig az ellenkezője igaz, alig találni kollegát, aki elvállalna egy ilyen pozíciót.

- Nekem most is rangot jelent ez a pozíció. Az általad említett jelenség országos probléma, így volt ez Miskolcon, Kecskeméten és Tatabányán is. Tavaly Esztergomba se pályázott senki így maradhattam kórházi érdekből a helyemen. Ennek én örülök, mert egyrészt anyagi biztonságot jelent a mai svájci frankos kölcsönök világában, másrészt szeretem csinálni, amit csinálok, és kissé megroggyant egészséggel, de viszem tovább az osztályt.

Meg lehet számolni, így a 65.-ik születésnapodon, hogy hány gyermeket segítettél a világra, hány műtétet végeztél el?

- Ezen elgondolkodtam. Sajnos a sikerekre való emlékezést megzavarja, hogy manapság egyre többször méltatlanul kell szembesülnünk panasztevőkkel, feljelentgetőkkel, akik mentális problémáik vagy kimondottan anyagi előnyszerzés miatt citálnak minket a hivatalos szervek elé. Meggyőződésem, hogy az egyetlen esetben sem indokoltan.

Ha végiggondolom, hogy esztergomi pályám során 20 ezer körüli lehet a sikeres szülések, műtétek száma, amihez közöm volt, mégis ezek beárnyékolják napjainkat.

Voltak emlékezetes eseteid? Mi a kórházban tudunk olyanról, amikor mentőautóban végeztél császármetszést.

- Sajnos az általad említett eset nem végződött jól. Tüdőembóliával hozta a mentő a kismamát és a kocsiban a klinikai halál állapotában kellett császármetszést végeznem.

A zseniális az akkori kórházi főműtősnő volt, aki „véletlenül” a kórházudvaron volt a mentő közelében és amikor az újraélesztés közben azt kérdeztem, kinél van egy szike? Ő egy frappáns mozdulattal előhúzott a zsebéből és kezembe adott egy egyszer használatos steril szikét.

Ha összegezni kellene, mit hozott számodra az elmúlt 20 év Esztergomban?

- Itt önálló döntéshozó lehettem. A kórház közössége befogadott. Nem csak szakmámban, hanem a közéletben is szerepet vállaltam. 1994-1998 között önkormányzati képviselő voltam. A Pénzügyi Bizottságot vezettem, ami nagy megtiszteltetés volt számomra, és mind a mai napig büszke vagyok rá, hogy rosszakaróim nem tudtak fogást találni rajtam. Nekem Esztergom nyitotta ki a világot. Az osztály szakorvosképzési akkreditációjának megújítása kapcsán előbányásztam az elmúlt 10 év publikációit, melyeket az osztályról indítottunk. Magam is meglepődtem micsoda lista kerekedett ki belőle.

Az osztályotok nem csak hazai, de nemzetközi szinten is jegyzett!

- Az elmúlt 20 évben nem csak hazai, hanem az európai közösségi kapcsolatrendszerem is jól alakult. Az európai közösség 4.5. és 6. tudományos keretprogramjában sikerült társpályázókkal pályázatokat nyernünk, melyeknek témája a szülészeti statisztika, szülészeti epidemiológia. Jelenleg is azon dolgozunk, hogy az EU-ban egységes szülészeti statisztikai adatfeldolgozás történjen. Magyarországon ezt a Vaszary Kolos Kórház, illetve az osztályunk koordinálja.

Kevesen tudnak róla!

- Igen. Ez egy speciális téma, és szűk körű a tudományos környezete. Szeretettel dolgozok a témán, melynek következtében a kórházunk neve tudományos világlapokban jelenik meg.

Jelenleg te vagy a legmagasabb tudományos fokozattal bíró orvosa kórházunknak!

-A kandidátusi fokozatot még 1988-ban szereztem meg. 2000-ben a Szegedi Egyetemen habilitálhattam, tehát előadói jogosítvánnyal is rendelkezek.

Emlékszem országos rendezvényetekre is!

- Egy évvel ideérkezésem után, amikor még a minisztériumba is visszajártam, mint tudományos főtanácsadó, ottani főnökeim tanácstalanul kerestek valakit, aki abortusz konferenciát tudna rendezni, mivel új magzatvédelmi törvényt szerettek volna megalkotni. Elvállaltam a szervezést itt Esztergomban. Két hónap alatt sikerült a legnevesebb egészségpolitikusokat, egyházi embereket, jogászokat, bioetikusokat, szakorvosokat Esztergomba hozni. A konferencia anyagából készült el a törvény szakmai háttere, ami nem lett szívem szerinti, mert mind a mai napig liberálisan engedélyezett a terhességmegszakítás, bár azóta mégiscsak felére csökkent az abortuszok száma, az évente 90 ezerből, 40 ezer lett. Ez még mindig sok. A törvény egyébként bebetonozódott, néhány mellékmondatot leszámítva azóta sem kívánta módosítani egyetlen kormányzat sem.

Hosszú évek óta büszkén viseljük a Baba-barát Kórház címet. Mi ennek a története?

- A 90-es évek elejére nyúlik vissza a történet, amikor a minisztériumban is dolgoztam. Előkerült egy gyönyörű formátumban megírt levél, melyet a WHO főigazgatója és az UNICEF akkori elnöke írt alá. A világ valamennyi elnökéhez, királyához, kormányfőjéhez szólt és az anyatejes táplálás, a szoptatás jelentőségére hívta fel a figyelmet (Baby-Friendly Hospital Iniciative). Antall József miniszterelnök úrnak volt címezve. Fél évig keringett a minisztériumok között, míg elért hozzám. Egyetlen szülész voltam az akkori Egészségügyi Minisztériumban. Elolvastam és szíven ütött. Helyben azonnal lefordítottam és körbeküldtem az ország valamennyi szülészetére. Szerencsés találkozásom volt akkor Kecskeméti Edit asszonnyal az UNICEF magyarországi igazgatónőjével. A La Leche League egyik aktivistája, a Reuters tudósítójának felesége, itt élt Magyarországon és mellénk állt, csakúgy, mint a védőnők országos vezetői. Közösen indítottuk el a mozgalmat, mely Magyarországon Baba-barát nevet kapta. 1991 óta működünk ezen elvek alapján. 1996-ban kaptuk meg a címet, melyet azóta megújítva is viselünk.

Most egy tinédzserambulancián beszélgetünk, ez sem szokványos ambulancia hazánkban.

- Ez is fontos munkám volt. Az akkor még virágzó Organon cég magyarországi képviseletével közösen fejlesztettük ki a tizenéves fiatalemberek, lányok és fiúk számára, a családtervezés és a szexuális alapismeretek elsajátításának céljából. Itt nem klórszagú csempézett orvosi rendelőben, hanem barátságos szobában lehet az említett kérdésekről beszélgetni. Arra is jólesően emlékszem, hogy a kilencvenes évek elején szakmapolitikai támogatást adhattam többek között a Czerni Koraszülött Mentő Alapítvány állami támogatásához, a mesterséges megtermékenyítés korszerű technológiájának meghonosításához (Kaáli Intézet).

Ez a 65 év, egy sikeres szakmai élettörténet! Van olyan, amit másképp kellett volna csinálnod?

- A szakmai részét ugyanúgy csinálnám. Büszke vagyok az egyetemi éveimre, sokat tanultam Debrecenben, és azt folytattam a fővárosban, és itt Esztergomban önálló lehettem. Nem vágytam nagyobb babérokra. A kollegáimmal átmeneti, apró súrlódásokon kívül konfliktusom nem volt. Ma durva világot élünk, és azon imádkozok, hogy ne legyen több súlyos fegyveres konfliktus a világon. Nagyon remélem, hogy további életemet a társadalmi béke fogja inkább meghatározni. Szeretnék még a szakmában dolgozni, amíg ez lehetséges. Tudom, hogy eljön majd az idő, amikor nem operálhatok, nem vezethetek majd szülést, de a járóbetegellátásban még magas szinten helytállhatok.

Esztergomiként, hogy látod városunk helyzetét?

- Esztergomnak, benne magamnak is sokkal jobb sorsot kívánok, mint amit most él át. Az elmúlt másfél év vegetálás volt. Szomorúan látom, mennyire lepusztult helyzetben van ez a jobb sorsra érdemes város. Az ország is nehéz helyzetben van. Egy dolgot tudok mondani mindenkinek, aki esetleg úgy érzi, hogy a jelenlegi politikai vezetés nem teszi meg azt, amit ő elvár, hogy azt a rengeteg sarat, ami az elmúlt 20 év hordaléka, mely már barikádszerűen előttünk áll, ezeket békében kell elbontani, elhordani, s ezt túlélni. Mindenkinek el kell dönteni, kiben bízik jobban és azt kell támogatni, közönyösnek nem lehet maradni. Szenvedni fogunk emiatt, hiszen túlfogyasztottuk, túléltük saját lehetőségeinket. Több hitel már nincs.

Végezetül kórházunkról szólj néhány szót!

- A kórházunk helyzete hasonló a többi magyarországi városi kórházéhoz. Lassan már csak a kezünk és az eszünk marad, lelkesedésünk és az erkölcsi tartásunk, amivel gyógyíthatunk. Szeretném, ha ennél mélyebbre nem süllyedne sem a szakma, sem a társadalmi környezetem.

Köszönöm a beszélgetést!

Osvai László dr.