FEJEZETEK A VASZARY KOLOS KÓRHÁZ ÁPOLÁSTÖRTÉNETÉBŐL 6.

k, 2011-05-10 10:10

 

A beszélgetés szorosan kapcsolható az ápolástörténeti sorozatunkhoz. Különös aktualitást ad az Ápolónők Napja is. Az egykori történetet nem kapta fel a média, nem lett szenzáció. Ildikó ma is ugyanazon az osztályon dolgozik. Éhbérért végzi a munkáját. 3 műszakban, 1 vesével ápolja a betegeket. Ez a hivatása! / A lánya jól van, egészséges!/ Az ő példáját felelevenítve, tisztelettel köszöntünk minden egészségügyi szakdolgozót!
 
"Hétköznapi csoda" Esztergomban
 
Amikor egy társaságban meséltem legutóbbi beszélgető partneremről, valaki annyi kommentárt fűzött hozzá: nem nagy dolog, minden szülő megtenné a gyermekéért.
Én mégis azt hiszem, hogy egy csodának voltam szem és fültanúja abban a beszélgetésben, melyet Kurilla Lászlónéval folytattam.
 
Kedves Ildikó! Mi több mint 20 éve ismerjük egymást, de az ekor-lap olvasóinak mégis be kellene mutatkoznia.
 
- Kurilla Lászlóné vagyok. 1982. óta dolgozom a Vaszary Kolos Kórház I. belgyógyászatán, mint intenzív nővér. 3 gyermekem van.
 
A családban nem egyedüli, aki az egészségügyet választotta hivatásául.
 
- Az édesanyám 18 éves korától nyugdíjáig a szemészeten takarított. Általa ismertem és szerettem meg a kórházat. Húgom is itt van velem a belgyógyászaton, szintén intenzív nővérként. Szeretek itt dolgozni, ez az életem.
 
A beszélgetésünk indokát az adja, hogy 3 gyermeke közül az egyik megbetegedett.
 
- A középső lányom lett beteg. Az érettségire készült, amikor egyre többször panaszkodott fejfájásra. Először azt hittük, hogy az izgalom, a stressz okozza, de hamarosan ráébredtünk, hogy a panasza hátterében magasvérnyomás áll. Ezért kivizsgálás vált szükségessé.
 
Hol történtek ezek a vizsgálatok?
 
- Itt az osztályunkon, illetve később a Fresenius Művese Állomáson. A vizsgálatok eredménye egyértelműen azt mutatta, hogy a magasvérnyomás oka a vesében van. A pontos diagnózishoz vesebiopsziára került sor. Ezt Budapesten végezték el.
 
A lánya a betegség ellenére le tudott érettségizni?
 
- Igen. Megértők voltak az osztálytársai és a tanárok is. A lányomat lelkileg nagyon megviselte, ennek ellenére olyan munkát próbált vállalni, amit így is el tudott látni.
 
A betegséget hagyományos módon meggyógyítani nem lehetett?
 
- Amikor a biopszia eredménye a kezünkbe került, már tudtuk, hogy a betegség javulni nem fog és rosszabbodásra számíthatunk. Ez be is következett.
 
Dialízisre került sor?
 
- Igen. Az állapotrosszabbodás miatt Havonta jártunk kontroll vizsgálatokra. A lányom állapota eleinte stagnált, majd fokozatosan romlani kezdett, vesefunkciói egyre jobban beszűkültek. Tudtuk, hogy végleges gyógyulást csak a vesetranszplantáció hozhat. 1 évig volt kislányom transzplantációs listán.
 
Mikor és hogyan merült fel a gondolat, hogy gyermeke magától kapjon vesét?
 
- Amikor megtudtam a betegség kimenetelét rögtön felmerült bennem, hogy ha lehet, segítek. Ahogy telt az idő, és egyre többször kellett dializálni, és ezt egyre nehezebben viselte el, akkor véglegesen döntöttem.
 
Kik segítették itt Esztergomban és Budapesten?
 
- Amikor a dolgot eldöntöttem magamban, azt Major Lajos főorvos úrral beszéltem meg. Ő küldött minket a Transzplantációs Intézetbe Járai professzor úrhoz. A professzor úr adta meg a végső lökést az elhatározásomhoz. Ezután ott az intézetben egy protokoll szerint kivizsgáltak.
 
Hogy emlékszik vissza arra a pillanatra, amikor elmondta a lányának, hogy az egyik veséjét odaadja neki?
 
- Érdekes volt. Ő nem tudta, hogy miért megyünk akkor Budapestre a professzor úrhoz. Láttam, hogy csak néz rám és búj hozzám
 
A döntés és a műtétek között mennyi idő telt el?
- Novemberben kezdődtek a vizsgálatok. A karácsonyi ünnepeket együtt tölthettük. Februárban került sor a műtétre. Egy kórteremben feküdtünk és a műtét napján egyszerre kaptuk meg a premedikációt.
Engem kb. 20 perccel előbb vittek a műtőbe. Toltak a kórházi ággyal és arra emlékszem, hogy a kislányom még adott egy puszit.
 
Együtt ébredtek az intenzíven?
 
- Igen. Szerintem körülbelül egyszerre ébredhettünk fel. Ott is egymás mellett feküdtünk. Ködösen emlékszem, hisz a fejemet is alig tudtam mozgatni, de láttam, hogy Évi ott fekszik a másik ágyon, és a kezével próbál integetni, már amennyire meg tudta mozdítani.
Amikor meg már szólni is tudott a telefonját kérte, hogy szólhasson édesapjának: túl vagyunk mindketten a műtéten.
 
A történet sikertörténet, hisz most itt a munkahelyén beszélgetünk műszak után. Tehát dolgozik, jól érzi magát. Hogy van a lánya?
 
- Ő is jól van. Vérnyomása teljesen rendben van, már dolgozik. Nem tudok mit mondani. Ez egy csoda. Nem is lehet szavakkal elmondani. Nem gondoltam volna, hogy ilyesmi velem megtörténhet.
 
Munkatársai hogyan élték át a maga kálváriáját?
 
- Aggódtak értünk. Mindenki, akivel beszéltem rendkívül pozitívan állt hozzánk. Amikor visszajöttem dolgozni nagyon kedvesen fogadtak. Annyira kímélnek, hogy az már majdnem kínos számomra.
 
Ildikó! Köszönöm, hogy beszélgetett velem.
 
Osvai László dr.
2004.