HANKISS JÁNOS: A MAGYAR GÉNIUSZ

Sajnálom, hogy már korábban nem került kezeimhez Hankiss János „A magyar géniusz” című könyve, mely a Kráter Kiadó gondozásában jelent meg újra. Úgy hiszem, valamennyi magyar értelmiséginak el kell olvasnia. Az új kiadás előszavát a szerző fia Hankiss János írta. Ezzel ajánlom olvasóim figyelmébe a kötetet!

ELŐSZÓ AZ ÚJ KIADÁS ELÉ

Apánk, Dr. Hankiss János ny. egyetemi tanár a háború előtt legfontosabb feladatának tekintette: intézeti munkáját a Debreceni Francia Intézetben, a hazai népművelést és a magyarság értékeinek közvetítését szerte Európában és a világban.

S miközben minden idegszálával hitt ennek a népnek az értékében, az ország küldetésében, világosan látta, hogy a magyar kultúra akkor válik teljessé, ha Európába és a világba is kisugárzik. A magyar szellem a középkorban éppúgy, mint később - azonkívül, hogy vére áldozásával megvédte a nyugatot a barbár keleti támadások ellen -, sokat tett hozzá Európa eszmeiségéhez, régtől fogva ezer szállal kötődött a nyugati civilizációhoz, kultúrához; gondoljunk csak a céhtanoncok külföldi tanulmányútjára, festőink barbizoni munkáira, költőink párizsi kalandozásaira; arra, hogy az ország Szent István korában elsőként vette fel a kereszténységet, és tette fel mementóul a királyi koronára a keresztet; a királyi család tagjai oly komolyan vették küldetésüket, hogy Szent Erzsébetet, Boldog Margitot adták a krisztusi gondolatnak és hivatásnak. Boldog Özséb a pálos rendet alapította, magyar lányok lettek Európa fejedelmeinek feleségei, ugyanakkor onnan is hoztak feleséget a magyar uralkodók.

De hagyjuk a részleteket a szerző művére, amely sokkal kifinomultabban sorolja fel és elemzi a történelem, a történelmi valamint más alkotó személyiségek jelentőségét ebben a folyamatban, melynek során egy keletről jött erős és harcos nemzet beleolvad az európai civilizációba és kultúrába, ugyanakkor gazdagítja azt ezer tettel, alkotással, életstílussal. Aligha van könyv, amely megközelíti ennek a bemutatásnak a sokszínűségét, bonyolult összefonódását. Ezer olyan kapcsolatról olvasunk, amely eddig ismeretlen volt számunkra.

Külön kiemelem a Jegyzeteket rengeteg irodalmi hivatkozásával és a Városfejlődésről szóló fejezetet, ahol a szerző bebizonyítja, mennyit adott ez a nép Európának és mennyit kapott külföldiektől épületekben, hidakban és minden másban. Az egymásra hatás ezer szálból tevődik össze, ennél ékesebb bizonyítékot senki se adhat helyünkről Európában.

Ez a könyv, amely a készülőben lévő nemzetközi városi találkozó idejében jelent meg, ahová a fél világ szakértőit várták, a kellő pillanatban jelent meg ahhoz, hogy bemutassa a magyar lelkiséget, a tettrekészséget, a munkát, amely itt folyik, és nem utolsósorban azokat a művelődési, művészeti, zenei alkotásokat, amelyek ezen a földön születtek. Talán nem csoda, ha ez a kis nép többet és fontosabban hívott életre, mint sok más, jobb (és sokkal nyugodtabb) körülmények között élő nép: hiszen képes volt arra a tettre, hogy ahol elakadt, vagy ahol másik jobbak voltak, behívjon német (ipari, földművelés), holland (üzletember, termelő), olasz (építészek), bolgár (kertész, termelő), tót (kézimunka, szakmák), román (erdőművelés, állattenyésztés) stb. szakembereket, akik közül sokan letelepedtek és értékes, szorgalmas tagjai lettek a társadalomnak. Sokan magyarokká váltak (lásd a rengeteg Tóth, Román, Német vezetéknevet); büszke sváb felvidéki és erdélyi szász családfők vállalták magyarságukat, hogy csak Márai nevét említsem a sok közül azért, mert ő volt apa mellett az, aki az európai gondolatért mindig és csökönyösen síkraszállt.

A könyv a magyar értékek költői és hazafias bemutatása – nem félünk ettől a szótól, amelyet csak rajtunk vernének el, ugyanakkor, amikor nincs olyan amerikai hivatal, ahol az amerikai zászló ne lenne kitéve, nincs olyan francia hivatal, ahol a „La France” szimbóluma nem szerepelnek, kíváncsi vagyok, melyik büszke nép nem tiltakozna hevesen, ha hazafiságukat valaki más ellen törő bűnnek próbálnák feltüntetni?

A szerző humanitásának legszebb példája (egész élete ennek a jegyében telt el!), ahogy kifejti és kiáll amellett, hogy az emberek között nincs értékkülönbség, a földművelő legalább annyit ér a közösség számára, mint az egyetemet végzett hivatalnok vagy tanár, az asztalos, kovács alkotása egyenértékű műremek a nagy festők képeivel. Hogy a könyv szerzője a II. Világháború utáni világban túlélte a börtönéletet, annak volt köszönhető, hogy az egyetem altisztjei, szerelői, munkásai kiálltak mellette, mert egész életében megbeszélte őket és munkájukat. Közismert volt róla, hogy ha tudott, előre köszönt nekik és elbeszélgetett velük.

A magyar géniusz olyan ember könyve, aki bejárta a világot, Svédországtól észt-, Finn-, Lettországon át Németországot, Franciaországot, Olaszországot, hirdetve népe értékeit, felsorolva és bemutatva más nemzetekhez való kötődését. Kapcsolatteremtő munkáját a „Légion d’honneur” magas kitüntetéssel ismerték el. Ez a mű olyan emberé, aki hősiesen viselte el, amikor professzori állásából elbocsátották és a könyvtár könyvcipelő munkásává degradálták.

Sajnos nem érte meg, hogy egyeteme az első tantermet róla nevezze el mély tiszteletadás mellett. De az, hogy immár második (az első Európa és a magyar irodalom, Kráter), sőt ezzel egy időben harmadik könyve (Tormay Cecile, Kairosz) jelenik meg napjainkban, fejhajtás egy ember előtt, aki nem csak a hallgatók képzésének, de nevelésének szolgálatába állította tudását, és abban látta a vidéki emberek-fiatalok felemelését, bevonásukat a szellemi életbe, hogy küzdött a népnevelésért. Az ország elismertetéséért pedig síkraszállt Európa-szerte nagyszerű francia, német, olasz nyelvtudással, másokat értékelő, megbecsülő attitűddel, az általa alapított nemzetközi lappal, a Heliconnal (1938-43), és nem utolsósorban az általa alapított és vezetett Debreceni Nyári Egyetemmel, ahol 12 nyelven üdvözölte hallgatóit, akik aztán barátaivá váltak országunknak.

Különöse fontos ez a könyv erőt adásra, útmutatásra ma, amikor úrrá lett az emberek többségén a beletörődés, a lemondás, a rosszindulatú irigyek által szított kisebbrendűségi érzés.

Köszönet a kiadónak, ill. kiadóknak, akik igazságot szolgáltattak az ország egy fiának, aki hitt a magyarságban, hitt az emberekben, aki nem gyűlölködött, mert alázatos volt.