INTRIKÁK, KRITIKÁK, TÁMADÁSOK A KÓRHÁZIGAZGATÓVAL SZEMBEN 3.

A rendszerváltás utáni első igazgatónk csak rövid ideig irányíthatta kórházunkat. Súlyos betegsége 56 évesen okozta halálát. 4-en nyújtották be pályázatukat a főigazgatói állásra, melyből 3 pályázat volt sikeres. Végül is Jakics és Kollár doktorok előtt Szontagh Csaba lett az intézmény vezetője.

„ A kórház gazdasági helyzete a többi magyar kórházi intézményhez hasonlóan nagyon nehéz, de ezzel kapcsolatosan nem kétségbeesésre, pánikra van szükség, hanem átgondolt működtetési elvekre, melyek lényege a legfontosabb tevékenységeink pontos meghatározása és ezt követően ezen tevékenységek olyan elvégzése, amely a leggazdaságosabbnak mondható. A takarékossággal, mint eszközzel élni kell, de visszaélni semmiképpen.” – mondta egyik első nyilatkozatában a kórház igazgatója.

1992-ben 220 512 ápolási napot teljesített a kórház, 75 százalékos ágykihasználással, és 14 napos átlagos ápolási idővel.

Az 1993-as év döntő fontosságú volt az intézmény életében. A kórházvezetés januárban határozott: 70 év felett nem foglalkoztatnak senkit, a nők 60, a férfiak 65 éves korukig tölthetnek be vezető posztot, és ha mégis a munkát választják, azért a mindenkori nyugdíj 30 százalékát kaphatják illetményül!!

Az intézkedés a kórház főorvosi karát érzékenyen érintette, különösen a 30 százalékos limitet bírálták sokan. Szontagh Csabának nem sikerült zökkenőmentesen megszervezni a nyugdíjasok elbúcsúztatását, sokan keserű szájízzel távoztak a Vaszary Kolos Kórházból. A gazdasági természetű nehézségek is egyre súlyosbodtak

Nagy hatású és elgondolkodtató volt az a „Feljegyzés”, amit az igazgató úr a Város Képviselőtestületének írt. Ebben leszögezte, hogy 1989. óta az intézmény felújításra pénzt nem kapott. Ugyanakkor egyértelmű tény a működési költségek alulfinanszírozottsága. Felhívta a figyelmet, hogy „az intézmény alapvető fejlesztési igényét jól jellemzi a beadott címzett támogatás, mely 1992-es árakon számolva is mintegy 1,8 milliárd forintos fejlesztési igényt jelez….. „Felelősséggel állíthatom, hogy a szinten maradásunkhoz csak műszer és eszköz oldalon sürgősen 100 e/Ft-ra van a kórháznak szüksége.” A megoldást abban jelölte meg, hogy a kórház működtetését a megyének kell átadni.

1995 áprilisában már csak 745 ágyon gyógyítottunk, ekkor még 1152 dolgozót foglalkoztattunk

Egyre feszültebb lett a dolgozók és a vezetés viszonya. Bár a megyei vezetés az 1996. április 3.-i összdolgozói munkaértekezleten a csapatmunka fontosságát hangsúlyozta, a hozzászólásokból inkább az erőteljes számonkérés érződött ki.

„1994 elejétől a kötelező kifizetendő 13. havi bérrel indult az eladósodásunk. Ehhez járultak hozzá az ÁFA, az energia és a gyógyszer áremelések az élelmiszerek árnövekedéséről nem is beszélve. Bármilyen erőfeszítést tettünk az inflációt követni nem tudtuk. 95 elején ismét jelentkezett a 13. havi bérkifizetés terhe, ami idén is bekövetkezett. Eladósodásunknak a magyarázata az a finanszírozási rendszer, ami a múlt szerződéskötésig érvényben volt. Ebben diszkriminatív alapdíjat állapítottak meg. Ez azt jelenti, hogy a hozzánk hasonló kórházak 25-30 százalékkal több pénzt kaptak, azonos teljesítményért. A múlt októberben kötött szerződések tovább nehezítették helyzetünket, ugyanis az OEP nem tartotta be a saját maga által előírt feltételeket. Nem kaptuk meg a megyei szorzót, ami 1 év alatt 55-60 milliós hiányt jelentett a Vaszary Kolos Kórháznak. Ha ezeket a dolgokat összeadjuk látható, hogy az adósságállományunk kialakulásában csaknem vétlenek vagyunk. Ez az összeg egyébként nem éri el a 200 milliót.”- nyilatkozta az igazgató úr 1996-ban.

Helyettese Pák Gábor hasonlóképpen látta a helyzete, de más fontos tényezőre is felhívta a figyelmet:

„ Kudarcként értékelem az egészségügy válságának az elmélyülését. 1996 ennek az éve volt. …beköltözött közénk a megosztottság szelleme, a türelmetlenség, az enerváltság, helyenként az agresszivitás, valamint az empátia szelektív hiánya. … Az egészségügy mélyütést kapott ebben az évben.”

1997-ben Tőrös Péter lett a MOK helyi elnöke, aki kiállt az ügyeleti díjak rendezése mellett ( a törvény bár elismerte jogosságát, forrást nem rendelt a kifizetések mellé ) Az új elnök ellátogatott a Karcagi Kórházba, akiknek ekkor még nem volt adósságuk és a kamara lapjában egy riport keretében beszámolt tapasztalatairól.Március 19-én újra összdolgozói munkaértekezletre gyűltek össze a kórház dolgozói. Ezen kezdetben a 1996-os évről volt szó, majd a kórház vezetője nagy terjedelemben és éles hangon foglalkozott a Kamara elnökének Karcagon tett látogatásának tapasztalataival, Ízekre szedte a riportot és ostorozta annak alanyát és készítőjét.Könözsy László polgármester, aki meghívott vendég volt hozzászólásában, miután biztosította a hallgatóságot a város támogatásáról, az értekezletet 2 részre bontotta. „Először egy beszámolót hallottunk, majd ellentétek összefeszülésének voltunk tanúi”. A beszámolóból hiányolta a kibontakozás, az útkeresés irányát, az értekezlet második részével kapcsolatban az volt a véleménye, hogy talán nem kellett volna ennyi időt a kérdésre szánni és szerencsésebb lett volna, ha a dolgokat először egymás között tisztázták volna a résztvevők.”

Nem kellett nagy váteszi képesség hozzá – mégis talán kevesen érzékelték a szavak komolyságát – amikor Pák Gábor azt mondta: „A mélypont felé haladunk!”

Ezt a haladást jelentősen meggyorsította az elmaradt ügyeleti díjak rendezése.
133 kórházi dolgozó fordult bírósághoz. Az őket képviselő ügyvéd megpróbált a bírósági eljárás előtt egyeztetni a kórház vezetésével. Szontagh Csaba igazgató úr azonban – az ügyvédnő szerint – ezt feleslegesnek ítélte. Nem vitatta a járandóság jogosságát, azonban úgy gondolta, a kérdés nem anyagi, hanem lelkiismereti probléma. Nézete az volt, hogy a pereskedni kívánó dolgozóknak fel kell mérniük az intézmény helyzetét, és le kéne mondaniuk a jogos igényükről. Sem az első, sem a másodfokú tárgyaláson nem is vett részt s kórház képviselője.

Erre reagált a sebészeti és traumatológiai osztály orvosainak nyilatkozata melyben többek között a következőket írták:

…„Különböző módon, de mindenhol az Igazgatóság leült tárgyalni az érintettekkel. Ezzel a tárgyalási igénnyel fordultunk először szóban, majd levélben a kórház igazgatójához: találjunk valami megoldást. Szándékunk csak az volt, kapjuk meg végre a jogosan járó ügyeleti díjat – nem visszamenőleg. Úgy gondoltuk, ha a kórház vezetése valamilyen formában csak deklarálja a tartozást, azzal már megelégszünk. Azt hittük egy délutáni megbeszélést az Igazgatóságnak megér a dolog. Ennyi kellett volna. Ehelyett kaptunk egy válaszlevelet az igazgató úrtól: pénz nincs, forduljunk bírósághoz. Ezt tettük!”…

A megyei bíróság a másodfokú tárgyaláson jóváhagyta az elsőfokú ítéletet, melyszerint bruttó 35 millió / + kamat / forintot köteles a kórház fizetni, és ezt az összeget a számlásáról folyamatosan kapják meg a per nyertesei.

Számos országos napilap, és rádióműsor foglalkozott a kórház helyzetével. Az esztergomi kórház csődjétől volt hangos az ország. November 5-én zárolták az intézmény számláit.

A médiákon kívül a Parlament ülésén is szóba került a Vaszary Kolos Kórház. Ezt a kétes hírverést valamennyi esztergomi polgár szívesen elkerülte volna.

A fenntartó megyei önkormányzat december 18-án az év utolsó gyűlésén Major Évát – a Budapesten élő közgazdászt – önkormányzati biztossá nevezte ki,

Major Éva önkormányzati biztosnak egyik kötelezettsége az volt, hogy január 30-ig intézkedési tervet dolgozzon ki. Ez a munka „Likviditási és struktúraátalakítási terv az Esztergomi Vaszary Kolos Kórház önfinanszírozó képességének helyreállítása” címmel a Népjóléti Minisztérium és az OEP vezetőinek az asztalára is került. A február 10-i főorvosi értekezleten is tárgyalás alapját képezte.
Sajnálatos, hogy a tervezetet nem tudta a biztosasszony úgy a felső vezetés felé prezentálni, hogy a kórház egységesen mögé álljon. 5 vezető főorvos külön is véleményezte az intézkedési elképzeléseket:

„.. Megdöbbenéssel és szomorúan vettük tudomásul, hogy az intézmény szükségszerű struktúra-átalakítási és gazdálkodási koncepciójának elkészítéséhez,… nem történt meg az érintett főorvosi testület bevonása…

A jelentés szerint a hiba kizárólag a finanszírozásban keresendő, a kórházi vezetés ez ellen semmit nem tehetett, tehát vétlen. Ez elfogadhatatlan. Kétségtelen tény, hogy a finanszírozás kétségbeejtően kevés, valóban igazságtalan, de éppen ez a tény sarkallhatta volna a menedzsmentet minden lehetőség megragadására, amivel a teljes összeomlás felé vezető út elkerülhető. Ezt nem tette meg. … Az anyagi csődhelyzet mellett nyomasztóan sújtja a hangulatot a morális krízis. Az évek során mély szakadék alakult ki a kórház vezetése és dolgozói között. …Minden - akár fájdalmas, de - észszerű terv kidolgozásában változatlanul partnerek vagyunk.” – zárult a levél.

Az 1999. január 13-i főorvosi értekezleten Major Éva bejelentette lemondását. Azt a véleményét hangoztatta, hogy a belső tartalékok feltárása befejeződött és a továbbiakban a kórház ügyét csak külső segítség oldhatja meg. Nem hallgatta el azt sem, hogy bár a kórház már nem termel deficitet, de az adósság 360 millióról 442 millióra nőtt. Szontagh Csaba ugyanakkor elmondta, hogy az OEP működési előleggel tartja egyensúlyban a kórház helyzetét, hisz a hitelezők a csődtörvény értelmében a 60 napnál idősebb tartozásokat fokozatosan leemelik a számlánkról. A kórház vezetése egy valódi konszolidációban reménykedett.

A szeptember 28-i főorvosi értekezleten Szontagh Csaba 2 bejelentést tett. Egyrészt elmondta, hogy az utóbbi 4 hónapban jelentősen javult a kórház teljesítménye az országos átlaghoz képest. Ez azzal magyarázható, hogy a kiegyenlítő finanszírozás után megszűntek a csalások és objektívebbé váltak az egyes intézmények értékelései.
Másrészt bejelentette, hogy írásban felajánlotta lemondását a megyegyűlés elnökének.
Hosszú időbe telt, míg az igazgató úr felmérte és belátta, hogy elfogytak - szinte minden szinten - a támogatói, és a legfelsőbb vezetés sem vele képzeli el a kórház konszolidálását. A szeptember 30-i megyegyűlésen lemondását elfogadták.
Szontagh Csaba kiváló belgyógyász volt. Vezetése alatt az esztergomi belgyógyászat országosan elismert lett, fénykorát élte, ugyanakkor, mint igazgató a kétségtelen egyre súlyosbodó, egyre ellentmondásosabb és a kórház számára egyre nehezebb helyzetet teremtő külső körülményeket nem tudta uralni. Nem sikerült - ismerve a főorvosi kart - azt a lehetetlennek tűnő feladatot megoldania, hogy maga mögé állítsa a főorvosok döntő többségét, és közösen próbáljanak megoldásokat találni. Pedig régi igazság, hogy a legtehetségesebb tábornok, a legjobb haditervvel sem nyerhet csatát, ha nincsenek katonái.

Egy ilyen kis dolgozatban nem térhettem ki az időszak számos pozitív történésére ( elég csak a nagyarányú rekonstrukciónkra utalnom. A témával részletesebben foglalkoztam „Az esztergomi Vaszary Kolos Kórház története 1902-2002” című könyvemben )

Szontagh Csaba bár a kórház történetének eddigi 14 vezetője közül, megítélésem szerint nem a legjobb vezető volt, de orvosi szaktudása, humánuma, kimagasló műveltsége, bölcsessége alapján a legnagyobb esztergomi orvosok között őrizzük meg emlékét.

Osvai László dr.