MÁTRAY FERENCRE EMLÉKEZVE

„Az Országos Orvosszövetség első vidéki kongresszust 1900. szeptember 2-án tartották Esztergomban. Itt alakult meg Mátray Ferenc főorvos ügybuzgalmából az első vidéki fiókegyesület”- írja Szállási tanár úr a Szövetséget bemutató dolgozatában. Ki volt ez a Mátray főorvos, akit méltatlanul elfelejtettünk, és aki idő előtt úgy halt meg, hogy műtét közben megsértette a kezét, a fertőzés rohamosan tovaterjedt és a kiváló orvos halálát okozta.

Mátray Ferenc 1843-ben Vácott született. Édesapja is orvos volt, a Károlyi család alkalmazásában. Nagyműveltségű édesanyja irányította nevelését.

Az egyetem elvégzése után Soroksárra került körorvosnak. Oda már feleségével, Pauer Erzsébettel érkezett. Pauer János váci városi tanácsos lányával 29 éven keresztül élt házasságban. Egyetlen gyermekük, Ferenc tragikus körülmények között fiatalon halt meg.

Mátray Ferenc nem sokáig volt soroksári körorvos, hisz 1873-ban Esztergomban telepedett le, és 6 év múlva járási orvossá nevezték ki. Érdeklődésének középpontjában a köz és népegészségügy állt.
1894-ben központi intézkedés alapján Esztergomban is szétválasztották a kórházigazgatói és a tiszti főorvosi állást. Dr. Feichtinger Sándor ekkor, mint kórházigazgató nyugdíjba vonult. A nagytekintélyű és nagytudású iskola, kórház és bankigazgatónak nyilván nem esett jól, hogy egyik pozíciójáról le kellett mondania. Az alispán hosszabb ideig nem is nevezett ki új igazgatót. A betegeket azonban továbbra is gyógyítani kellett. Ekkor esett a választás Mátrayra és megbízták a kórház igazgatói teendőinek az ellátásával.

A korabeli közvélemény megoszlott, sokan sajnálták a korábbi igazgatót és nyilván az új megbízottnak sem volt felhőtlen a viszonya elődjével.

A hónapok múlásával azonban egyre több elismerést kapott az új vezető is. Kezdetben csak jó szervezőkészségét, adminisztrációs tevékenységét dicsérték, majd szakmai munkáját is egyre többen ismerték el.
Az Esztergomi Közlöny 1894. augusztus 26.-i száma meglepő részletességgel számol be néhány esetről:

„Egy nőnél, annak bal mellén keresztülhasított 18 cm hosszúságú seb 22 nap alatt begyógyult, egy fiatal kőműves legénynek az új üveggyárnál a száj felső részén egy kődarab egészen lehasította – ezt is dr. Mátray kezelte a közkórházban – a szájseb 14 nap alatt begyógyult s a seb alig hagyott nyomot maga után.

Egy 15 éves fiúnak a bal lábszáráról szakította le a gép a húst, az óriási sebet bőrátrakás által gyógyította, j lábszárról fedett bőrrészeket borított a sebre s a műtét sikerült, mely után a beteg annyira megkönnyebbültnek érezte magát, hogy cigarettát kért a főorvostól, aki a műtétet végezte. A műtét után a bátor legényt a főorvos úr egy ezüst forinttal ajándékozta meg.”
Egy december 8-án elvégzett műtét sokáig szóbeszéd tárgya volt a városban.

Kövér Jánost a megye régi hajdúját félholtan vitték a kórházba „bélzsugorodás” miatt. Mátray Ferenc a fiatal Field Emil asszisztálása mellett megoperálta a beteget, ki a műtétet túlélte és felgyógyult. „Ilyen operáció 20 év alatt nem végeztetett a kórházban”.

Az Esztergomi Közlöny október 7-i száma a következőket írta. „ Dr. Mátray Ferenc úr – a betegek részére – hasznos szórakoztató olvasmányokról is gondoskodott… Persze arra, hogy a test orvoslásán kívül a léleknek is lehetnek igényei, csak oly orvos gondolhat, a ki együtt szenved, együtt érez betegeivel. Akinél a szenvedő emberiség iránti szeretet közremunkál a tudománnyal.”
Mátray mindennapi munkájában tapasztalhatta, hogy az 1831-ben megvásárolt és az 1836-os árvíz után helyreállított kórházépület egyre kevésbé alkalmas gyógyításra. 1894. szeptemberében Bártfay Géza kórházgondnokkal közösen nyújtott be egy memorandumot, mely a következő címet viselte:

„A kórházbizottságnak az újonnan építendő közkórház újjáépítése és ujjászervezése tárgyában a város tanácsához benyújtott javaslata”

Az írás többek között hangsúlyozza, hogy „városunk közönségének nagy részében közkórházunk jelen állapotában való tarthatatlansága itt-ott már úgyis a fölháborodásig megérlelt meggyőződésévé vált”

A hatályos törvényeknek /1876.IX.t.c. és 1876. évi 51661 sz. rendelet / nem felel meg a jelenlegi kórház - tulajdonképpen jogilag csak megtűrt intézmény - mert alig lehet megvalósítani a nemek elkülönítését, a ragályos betegek izolálását, nincs fürdőhelyiség, jégverem és éléskamra, mely az élelmezés előírt feltétele. Nincs külön műtőszoba és külön ambulancia. A kórház csatornázása megoldatlan.
Kifejtik, hogy a város kulturális és idegenforgalmi központ / „világforgalmi átjáró” / és elengedhetetlen, hogy egy modern kórházzal rendelkezzen. A régi intézmény rekonstrukcióját a kórházbizottság is elvetette. A „számos új helyiség építésével járó átalakításra fel nem használható...már magában a terület szűk volta miatt” sem. Tágas, nyílt, egészséges telken, pavilonrendszerben, „80 fekvőhelylyel” rendelkező kórházat képzeltek el, belgyógyászattal, sebészettel, ragályos, bujakoros és elmekoros elkülönítéssel. Kérdésként felvetették a „gyermekkórosztály” szükségességét is. 4 külön első osztályú kórszobát is javasolnak az ezt igénybevevő tehetősebb betegek részére.

A megálmodott, a kor igényeit kielégítő melléképületekkel is ellátott kórházat a Bisutti-féle telekre képzelték el az előterjesztők, átadását akár már a millenniumra is elképzelhetőnek tartották.

Javaslatot dolgoztak ki ők is a finanszírozásra.

80 ágyra 600 forinttal számolva az építés, elképzelésük szerint 50 000 forintba kerülne. Megemlítették azt is, hogy 500 000 forintba került a városnak a laktanya és a hozzá tartozó kórház építése, így erkölcsi kötelessége a vezetésnek a közkórházra előteremteni az 50 000 forintot.

Az építkezést egyébként egy sorsjáték bevételékből, alapítványoktól és jótékony adományokból kívánták megvalósítani. Remélték és valószínűsítették, hogy ”Ő Herczegsége országunk Bíboros Főpapja” is hozzájárul majd a költségekhez.

Az új közkórház építésének érdekében Mátray Ferenc jótékonysági koncertet rendezett1894 november 28-án, melynek bevételét – 1 400 forintot – a kórházépítésre különítettek el.

A megbízott igazgató tevékenységét egyre többen ismerték el, ezért mindenkit váratlanul ért a hír 1896 elején, miszerint lemondott a megbízatásáról. Ez a lemondás több okkal is magyarázható. A végső indok azonban vélhetően mégis csak az volt, hogy miniszteri rendeletre hivatkozva a kórházigazgató fizetését 700 forintban határozták meg a korábbi 1 200 forint helyett. A kórházigazgatói székben az utód dr. Gönczy Béla lett.

Mátray azonban az egészségügy és a közélet aktív szereplője maradt az Országos Orvosi Szövetség Esztergom vármegyei fiókszervezetének vezetőjeként tevékenykedett. Úttörő jelentőségű volt a körorvosok érdekében kifejtett tevékenysége. Javaslatot dolgozott ki például a kollegái díjazásával kapcsolatosan. 1898-ban ő képviselte Esztergomot, a szervezet budapesti kongresszusán. Ezért a helyi szövetség jegyzőkönyvben mondott neki köszönetet.

1899. júniusában a nyugdíjazás miatt megüresedett vármegyei tiszti főorvosi címet Mátray Ferenc nyerte el.

1899. szeptemberében az OOSz Nagyváradon tartotta soros kongresszusát. Ismét Mátray képviselte Szent István városát, nem eredmény nélkül, hisz a küldöttek úgy határoztak, hogy a következő évi gyűlésüket Esztergomban tartják meg.

Mint megyei főorvos rendkívül szigorú volt és ez nem mindenki előtt tette népszerűvé. Azonban kollegái nagy része és a helyi média is egyértelműen mellé állt „Ő volt az, aki mielőtt főorvossá lett, első az országban, a legtöbb kedvezményt vívta ki a vármegyei pénztárból való fizetést s tarifa-rendezést említsük” –írta egy korabeli lap.

Tőle származott az a gondolat is, hogy látva a tbc terjedését javasolta, hogy a Simor Kórházban tüdőbeteg szanatóriumot kellene berendezni. Ez az elképzelés bár sok év múlva, de meg is valósult.

A sikeresen megrendezett kongresszus is hozzájárult ahhoz, hogy 1900. november 7-én Vaszary Kolos Mátray Ferencet a Vörös Kereszt Kórház / a mai Simor Intézet / igazgatójává nevezte ki.

Időközben az általa is erősen kezdeményezett új közkórház építési munkálatai elkezdődtek, bár ennek igazgatója ekkor már dr. Gönczy Béla volt.

A kezdeményező azonban nem érhette meg a Kolos Kórház átadását. 1901. szeptember 18-án meghalt.

A város megdöbbenve értesült az igazgató elhunytáról. Rövidesen halálának körülményei is ismertek lettek.

Egy Ziegler nevű süttői mészáros kocsijáról leugorva lábát törte. Otthon kezelték és csak akkor hozták Esztergomba mikor a sérült végtag már üszkösödni kezdett. A Vörös Kereszt Kórházba került, ahol szeptember 9-én Mátray és Gönczy operálta. A műtét során egy csontszilánk felsértette Mátray bal kezét. Bár kimosta a sebét, de másnapra a környéke égni kezdett és megduzzadt. Az igazgató kezét kollegája dr. Gedeon Károly felmetszette, és a sebet fertőtlenítette. Ennek ellenére a duzzanat tovább terjedt. Természetesen konzultáltak Gönczyvel is, aki már a kézfejre terjedő duzzanatot ismét felnyitotta.

A beteg állapota azonban tovább romlott.

Abban a reményben, hogy Budapesten többet tehetnek érte, a fővárosba szállították. Ekkor azonban az állapota már válságos volt. A Réczhey Klinikán egész bal karját fel kellett vágni. Budapesten a haldoklót meglátogatta a sógora, dr. Pauer Imre egyetemi tanár, Andrássy János alispán felesége és természetesen Gönczy Béla is.

Esztergomban a Vörös Kereszt Kórházban ravatalozták fel, a város itt búcsúzhatott el tőle. A ravatalnál Esztergom és a megye minden jelentősebb tisztségviselője lerótta kegyeletét.

A valódi temetésre Vácott került sor

Bár az esztergomi közkórháznak csak rövid ideig volt megbízott igazgatója nevét beírta a város egészségügyének történetébe.

Mátray Ferenc nem élhette meg az általa is támogatott új kórház felépülését, átadását, de méltó rá, hogy fejet hajtsunk emléke előtt.

Osvai László dr.