MEGVÁLASZOLATLAN KÉRDÉSEK A SEMMELWEIS TERVBEN

k, 2011-05-24 13:46
A Magyar Orvosi Kamara a rendelkezésre bocsájtott igen rövid idő alatt is igyekezett gondosan tanulmányozni a Semmelweis koncepciót és a hozzá kapcsolódó kormányhatározat tervezetét. Ennek kapcsán számos megválaszolatlan kérdés fogalmazódott meg bennünk, főképpen:
 
  • Vajon az előterjesztés tisztázza-e az egészségügy alapvető kérdéseit?
  •  Egyértelműen deklarálja-e az egészségpolitika célkitűzéseit?
  •  Tisztázza-e az egészségügy további működtetésének állami vagy társadalombiztosítási alapon működő voltát?
  •  Kínál-e megoldást a gyakorlatilag kezelhetetlen munkaerő-helyzetre? –
  • Kínál-e érdemi megoldást orvosaink egzisztenciális helyzetére, jövőképére saját hazájukban?
 
Főképpen ezen égető kérdésekre való válaszkeresés, mint vezérlő szempont alapján alakítottuk ki és küldtük el az illetékeseknek álláspontunkat, véleményünket a következők szerint:

1) A Semmelweis Terv, mint vitairat véleményezését nagy körültekintéssel végeztük el tavaly november végén. Öt oldalban foglaltuk össze észrevételeinket, javaslatainkat.
A jelen koncepciót tanulmányozva kijelentjük, hogy korábbi véleményünket az utolsó szóig fenntartani vagyunk kénytelen. Ezért ennek tételes megismétlésétől eltekintünk, csak néhány különösen fontos pontra kívánunk tételesen rávilágítani.
 
2)  Sajnálatos tény, hogy a vitairat nevet viselő dokumentumról vitát folytatni nem lehetett, véleményünk visszhangra nem talált, szakmai egyeztetés, konzultáció nem volt, sőt a kialakított véleményünkkel kapcsolatosan még visszajelzést sem kaptunk!
 
3) A Semmelweis Koncepció „Ugyanakkor nem tartalmaz minden területre kiterjedő programtervet, és az egyes területekre vonatkozó részletes stratégiai, illetve akcióterveket sem. A Semmelweis Terv célja, hogy összefogja ezeket az ágazati stratégiai és cselekvési terveket, és egységes keretbe foglalja őket. Ennek megfelelően a Semmelweis Terv egy folyamatosan bővülő, alakuló egészségügyi koncepció,…” – írják.
Meg kellene már végre érkezni az alapelvek és célok deklaráláshoz. Előbbiek ezzel kapcsolatos reményeinket döntik romba.
 
4) A struktúraváltás néven leírtak nyomán a kép egyre zavarosabb. Az OEP-et adminisztratív kifizető hellyé degradálja, miközben a GYEMSZI keretein belül felállítandó finanszírozási módszertani központ egyértelműen klasszikus társadalombiztosítói feladatokat kap. Ez rendszeridegen, a helyzet egyre átláthatatlanabb. Az állami beavatkozás fokozása útján a szolidaritás elvű, járulékon alapuló rendszer nem tud államivá válni, az egészen más! Dönteni kellene végre ebben az alapvető kérdésben, mert enélkül minden „lóg a levegőben”. Feltétlen, világos, sürgető döntés kell, hogy fenntartjuk-e a társadalmi egészségbiztosításon alapuló egészségügyi ellátást, vagy állami finanszírozású egészségügyre térünk (pl. NHS Angliában). Utóbbi esetben az intézményrendszer teljesen más szerkezetet és szakmai hangsúlyokat igényelne.
 
5) Ezért sem tartjuk elfogadhatónak sem a térségi ellátásszervezés szándékát, sem pedig az arra szánt jelentős összeget, aminek ezer fontos helye volna a rendszerben. Az ellátás szervezése, a betegutak kialakítása a kezelőorvos dolga és kompetenciája, őt kellene „helyzetbe hozni”, alkalmas körülményeket teremteni ahhoz, hogy e fontos feladatának képes legyen eleget tenni. Egyéb vonatkozásokban pedig megint csak a komplex társadalmi egészségbiztosítási intézményrendszer dolga volna mindaz, amiért most egy eleve inkompetenciára kárhoztatandó intézményrendszert kívánnak létesíteni.
 
6) Költségvetési oldalról elkeserítő képet kapunk. Hiába ismerik el több helyen is, hogy ágazatunk GDP arányos kiadásai még a visegrádi országok között is jelentős lemaradással zárják a sort, a koncepció forrásként csak közelebbről nem részletezett hatékonyság javítással és uniós pályázati forrásokkal operál, amelyek együttes összege sem közelíti meg annak a gazdasági segélycsomagnak a mértékét, amelyre azonnal, a sürgős megmentés érdekében szükség lenne.
 
7) Miközben minden a rohamosan növekvő elvándorlásról, lassan kezelhetetlen munkaerőhiányról szól, érdemben nem kínál semmit orvosainknak, szakdolgozóinknak! Aki ezt az anyagot elolvassa, akkor is menekülőre fogja a dolgot, ha eddig még tanakodott volna, hiszen évekre előre leszögezik: nem lesz bérfejlesztés, életpályát garantáló törvény, előmeneteli garancia, stb.
 
8) Bár minden eszközzel azon voltunk, megértessük a felelősökkel, miért nélkülözhetetlen és égetően sürgős az alapellátás jogi rendezése, hiába szolgáltattunk ehhez kész anyagot, még csak említés szintjére sem kerül. Ugyanakkor előkerül a praxisalap létesítésének ügye, ami fontos, de előbbiek nélkül értelmezhetetlen és csak fokozhatja a jogbizonytalanságot.
 
9) Ugyancsak erősen kérdőjeles a háziorvosok egyéb szakvizsgáinak hasznosulása a rendszerben. Ugyanis a szakvizsgák karbantartása tetemes idő- és anyagi ráfordítást igényel folyamatosan, ami a jelenlegi járóbetegellátási finanszírozási mértékek mellett egyáltalán nem biztos, hogy megtérül, pláne érdemi haszonnal is kecsegtet annak, aki mindezt vállalja.
 
10) Teljesen ellentmondásos és alapvetően hiányos a fogászat ügye. Míg a koncepció felemlíti, az előterjesztés már nem szerepelteti az alapellátás elemei között a fogorvosi alapellátást. A fogászati szakellátás pedig egyöntetűen mindkét részből kimaradt.
 
11) Hiába a NEFMI komplexitása, ha továbbra sem jelenik meg – még terv szinten sem – az egészségtan tanrend szerinti oktatása, betegedukáció, stb. Ez lehetne hosszabb távon talán az egyetlen érdemi költségcsökkentő tényező, „hatékonyítás” a rendszerben. Persze csak 1-2 évtized alatt!
 
12) Fontos természetesen a budapesti kórházak jövője, azonban aránytévesztés a kormányhatározat nagyobb részét úgy szentelni ennek, hogy a kórházi – fekvőbetegellátás egészéről a koncepció gyakorlatilag nem is szól. Itt is külön kiemelendő az ott dolgozó orvosos létszáma, sorsa, egzisztenciája!
 
Budapest, 2011. május 16.
 
FORRÁS: MOK