IN MEMORIAM DR. MÁTYUS LAJOS

k, 2011-07-05 12:29

 

A múlt század második felében olyan főorvosi kara volt kórházunknak, melyet „aranycsapatként” emlegetünk. Az intézmény akkori orvosvezetői nem csak hivatásukat gyakorolták egészen magas szinten, hanem olyan emberi kvalitásokkal is rendelkeztek, ami példaértékű a ma orvosai számára. Közülük is kiemelkedik néhai Mátyus Lajos főorvos úr, akire egy sok évvel ezelőtti beszélgetés felidézésével emlékezünk.

 

A Vaszary Kolos Kórház történetében mindig meghatározó személyiségek voltak a sebészek, elég csak Gönczy Bélára, vagy Eggenhoffer Bélára gondolnunk. Ilyen meghatározó egyéniség volt az elmúlt évtizedekben Mátyus Lajos sebész főorvos. Bármilyen komoly probléma volt az intézményben, őt elsőként hívták, az ő segítségét kérték és fogadták el. Ha hívják, még ma is szívesen bemosakszik és a műtőasztal mellé áll. Otthonában beszélgettem vele, egy februári délután.
 
- Remeg-e a főorvos úr keze
 
Nem.
 
- Akkor miért hagyta abba a hivatásának gyakorlását Ez azért érdekes kérdés, mert kórházunkban a “generációváltáskomoly problémát jelent.
 
Én valóban kilógok a sorból, mert egy kicsit előbb hagytam abba. Kétségtelen másoknak is föltűnt - elsősorban baráti körömben - hogy miért akarok én nyugdíjba menni, mikor senki sem bánt. Két fontos dolgot kell ezzel kapcsolatban elmondanom. Az egyik a “piaci értékítélet”, a másik a kórházon belüli tényező. Röviden az elsőről: Meguntam azt, hogy az én munkámról, és a sebészeti osztály munkájáról, úgy alkossanak véleményt, hogy fogalmuk sincs annak lényegéről. Konkrét támadás ugyan nem érte a sebészetet, de talán én érzékenyebb voltam, mint illett volna. Ami az intézeten belüli tényezőt illeti: sok-sok apró bosszúság, melyek szummálódva egyre nőttek..., lassan-lassan évek alatt telt a pohár, majd kicsordult. Ez bekövetkezhetett volna másfél évvel hamarabb is, vagy csak mostanság és akkor talán én is veszekednék az orvosigazgatónkkal, hogy miért küld nyugdíjba.
 
- Ön a fővárosból érkezett Esztergomba. Mi a véleménye Pestről, és milyen úton került Esztergomba
 
A fővárosnak a betegek szemében mindig volt, és most is van egy olyan nimbusza, ami érthetetlen volt számomra, különösen akkor, amikor olyan helyre ment el vagy megy el ma is 1-1 beteg, ahova magam nem mennék. Én egyébként Abádszalókon születtem. Egerben, Kassán, majd Pesten jártam gimnáziumba. Mikor a Felvidéket visszacsatolták, szüleimmel - akiknek ott vendéglőjük volt - Kassára költöztünk. Rövid időt töltöttünk Kassán, majd az egész család Pestre került.
 
- Mikor járt utoljára Kassán, a Dómba, II. Rákóczi Ferenc sírjánál
 
34 éve nászutamon, azóta nem. Néhány érdekes emlékem azért maradt a városról. Akkor hallottam életemben először olyat, hogy egy vendéglőben (az akkori Csehszlovákiában) egy asztalhoz ült egy magas rangú katonatiszt egy utcaseprővel. Az akkori magyar hadseregben ez szentségtörés lett volna.
 
- Térjünk vissza Budapestre. Hogyan indultak tanulmányai
 
A gimnázium után a Budapesti Orvostudományi Egyetemre iratkoztam be. Mikor régi gimnáziumi matematikatanárom, aki osztályfőnököm is volt, ezt megtudta, teljesen kiborult. Ezért mikor hazamentem, közöltem a szüleimmel, nem megyek az orvosira, mérnök leszek. A családban unokabátyám orvos volt, ő próbált rábeszélni, végülis maradt az orvosi pálya, de a későbbiekben sem tudtam elszakadni a matematikától. Jelenlegi hobbimnak is talán ez az indítéka.
 
- Az egyetemi évekről kérdezném. Volt-e utóvizsgája? Milyen eredménnyel végzett
 
Utóvizsgám nem volt és épp valamelyik nap mutattam unokámnak az indexeimet: summa cum laude avattak doktorrá.
 
- Tanítói közül kikre emlékszik vissza jósszívvel
 
Mindegyikre. Abban az időben olyan tekintélyek voltak, amilyenek azóta sincsenek. Az anatómiát Kiss Ferenc professzor, a kémiát az esztergomi származású Gróh Gyula, az élettant Mansfeld Géza tanította, a biokémiai intézet vezetője Szent-Györgyi Albert volt. Ő Szegedről jött Pestre, megtartotta az első előadását, majd rövid huzavona után - mert nehezen engedték be Amerikába - az Óceánon túlra távozott. Egy évig az intézetben dolgoztam Laki Kálmán adjunctus mellett. Írtam egy jegyzetet, ebből tanult az évfolyam, így vizsgát sem kellett tennem.
 
- Mikor indult el a sebészet felé
 
Mint említettem unokabátyám szülész volt, ez nekem is tetszett volna, de amit igazán szerettem az a műtéttan volt. Úgy éreztem inkább sebész leszek, hisz az szélesebb területet ölel fel, és a manuális készségem sosem volt rossz, így már az egyetemen eldöntöttem, hogy sebész leszek. 1951-ben végeztem.
 
- Hogyan lehetett akkor álláshoz jutni
 
A minisztériumban „kádereztek”. Vidékre kellett volna mennem, de nem akartam. Először Dunaújvárost ajánlották, majd mivel időközben megnősültem, egy akkor új budapesti kórházba fogadtam el ajánlatot a Tététnyi úton. Főnökömtől, Mészáros Károlytól az alapokat sikerült eltanulnom. Bár önállóságom minimális volt. Mészáros Károlyt Littmann Imre követte, aki mellet önálló sebész lehettem, és bár Littmann Imre infarctust kapott, pályám mégsem tört meg, mikor őt kinevezték 1964-ben az OTKI-ba, engem magával vitt. 1968-ig dolgoztam a professzor Úr mellett és a legnagyobb egyetértésben és szeretetben váltam el tőle, amikor az esztergomi állást megpályáztam. Esztergomban közvetlen elődöm Csernohorszki Vilmos volt, aki néhány heti osztályvezetés után disszidált.
 
- Az Ön fejében nem fordult meg a gondolat, hogy külföldre távozik
 
De igen. A lehetőségem is meglett volna, de nem tettem meg. Ezt életem nagy hibájának tartom.
 
- Nem hittem volna, hogy ezt ma is így gondolja. Hogyan képzelte volna el külföldön Miben lett volna más, több az élete ott
 
Ahogy el tudom képzelni, én ott is sebész lettem volna. A Balatont 19 éves koromban láttam meg először, a tengert 30 év fölött. Kint valószínűleg anyagilag abszolút gond nélkül életem volna. Nagy gazdagságra sohasem vágytam, de olyanra igen, hogy elmehessek pl. nyaralni oda, ahova akarok.
 
- Ki tanította volna meg operálni az esztergomi sebészeket
 
Nincs pótolhatatlan ember.
 
- Esztergomban mégis felnőtt egy generáció, mely mindent a főorvos úrnak köszönhet. A sebészetnél Ön többet tett.
 
Talán olyan főnökeim voltak, akik láttatták velem: nem elég egy beteget megoperálni; sőt az csak egy kis része a sebészetnek. Hogy gondolkozzék a sebész, az mindenütt hozzátartozik a szakmához.
 
- Milyen volt az esztergomi sebészet, mikor ideérkezett
 
Rajtam kívül akkor két orvos volt itt, egyikük sem operált önállóan, még egy appendectomiát sem. Aneszteziológus nem volt, csak egy asszisztensnő, a jelenlegi ápolási igazgató, aki önállóan még nem altatott. Műtősnőm Bécsi Mária és Tingyela Mihály volt. Egy altatógépünk volt (kölcsönben), de azt is visszakérték. Ez volt az őskor.

 

- Hogyan néztek ki akkor a kezdő fizetések
 
A kezdő orvosi fizetés - amikor én kezdtem - 800 forint, a szakorvosi bér 1900 forint volt. Én, mint osztályvezető 3.300 forinttal kezdtem. Ebből akkor tudtam venni 1100 liter szuper benzint, mert 2.70 volt a normál és a 3.- a szuper benzin. Így könnyű összehasonlítani egy mostani főorvosi fizetéssel.
 
- Hogyan látja ma - nemcsak ezen számok tükrében - az orvosok helyzetét
 
Az anyagi helyzete mindenkinek katasztrofális, aki nem a kereskedelemben, vagy a maszek szférában él és dolgozik. Sokkal rosszabb a véleményem az egészségügyről most, mint aktív orvos koromban volt. Tisztábban látom, hogy milyen követelményrendszert támaszt a társadalom, és ennek sem a múltban, sem a jelenben az egészségügy nem tud megfelelni. Meg sem közelíti azt az elvárást, ami pedig a társadalom részéről jogos lenne. Szerintem valamilyen gyógyító szerzetesrendhez kellene tartoznia azoknak, akik az egészségügyi feladatokat ellátják, legyen az ápolószemélyzet, vagy orvos. Ehhez hozzátartozna a teljes anyagi függetlenség is. El kellene érni, hogy abszolút érdektelen legyen, hogy a beteg fizet vagy nem fizet, éjszaka vagy nappal van...
 
- Meg lehet-e számolni, hogy hány műtétet végzett életében
 
1000-ig számoltam. Ezt 4 év alatt tudtam le. Utána már kevesebbet, mert másokat tanítottam, de ebből már lehet következtetni, hisz 40 évig voltam sebész. Egy Esztergomhoz közeli nagyságrendű várost biztosan végigoperáltam.
 
- Mi a véleménye az Orvosi Kamaráról azzal együtt is, hogy régebben az érdekvédelemben kivette a részét, hisz a szakszervezeti vezető volt
 
Rossz! Például sok vitám lett volna a jelenlegi orvosigazgatóval is. Nevezetesen, mindig azt hallottam, hogy el kéne jutni a teljesítmény szerinti finanszírozáshoz Ez viszont egyáltalán nem a kor függvénye. Van, akinek 40 éves korában lejár a munkaideje olyan értelemben, hogy ki kéne rúgni, és nem biztos, hogy akár 70 éves korában is nem felel meg. Azzal egyet tudok érteni, hogy 65 éves korban vezetői állást már ne lehessen betölteni, de mondjuk segédorvosként, ha akad egy főorvos, aki engem foglalkoztat, elvileg miért ne csinálhatnám
 
- Mi a véleménye Önnek, mint az előző rendszer pártvezetőségi tagjának arról, hogy fekete bárány lett a múltja miatt néhány kiváló szakember
 
A régi párttagok zöme két csoport egyikébe sorolható! Vannak jó “kommunisták”, (abszolút köpönyegfogatók) akik ma is vezető posztot töltenek be, és vannak “rossz kommunisták”, akik fekete bárányok. Mi, akik annak idején valamilyen funkciót töltöttünk be a pártban - függetlenül attól, hogy ezt mennyire a politikai ambíció hajtotta - csináltuk azt, ami ránk volt bízva. Ezzel viszont elvesztettem véleményem szerint - annak az erkölcsi létjogosultságát, hogy most bármilyen társadalmi szerepet vállalhassunk.
 
- Évtizedeket töltött Esztergomban és mégsem sikerült egy saját neveltének átadni a stafétabotot.
 
Utódommal Jankovich Mihállyal nagyon jó viszonyban vagyok, ha a korkülönbséget leszámítom, talán barátinak is nevezhetném. De ennek ellenére neki is megmondtam, jobban örültem volna, ha Tőrös Péter lett volna az utódom. Hogy nem ő lett, arról csak Tőrös Péter tehet. Többször hangsúlyoztam neki, hogy ne párttitkár akarjon lenni - bár az egyik legtiszteletreméltóbb személyiségnek tartom őt a jelenlegi esztergomi politikai életben (mert hű maradt elveihez) - hanem írjon inkább 5-6 cikket, akkor potens pályázó lehetett volna.
 
- Mik voltak esztergomi pályafutásának legnagyobb eredményei
 
Hogy Esztergomban aneszteziológia van, abban jelentős részem volt. Hogy az érsebészet elindult, - még az én égiszem alatt - abban is volt némi szerepem. Az, hogy Dorogon dializises kezelések történnek, ennek elindításában is közreműködtem. Ugyanis az első dializist az esztergomi sebészeti osztályon csináltuk, természetesen belgyógyász és laboros közreműködésével. Előttem Esztergomban nyitott mellkas mellett resuscitatio nem történt. Néhány szót hagy szóljak régi tanítványaimról is akik között két professzor is akad. Az OTKI (sebész professzora oesophagus sebésze) dr. Kiss János, és a SOTE Aneszteziológiai Tanszékének professzora dr. Pénzes István, vagy hogy néhány főorvost említsek, dr. Tőrös Péter, dr. Babos János és dr. Kostersicz Magdolna.
 
- Ha újra kezdhetné, mit csinálna másképp

 

Nem lennék sebész, de még orvos sem. Bár más körülmények között talán újra ezt csinálnám, vagy inkább számítástechnikával foglalkoznék. Ahogy már mondtam én külön kasztként képzelem el a magasszintű hatékony orvosi gárdát, akiknek csak a gyógyítás lehet a gondja és ne a mindennapi élet apró-cseprő problémái.
 
- Mindig bennünk kell lenni a kételkedésnek munkánkkal kapcsolatban, de ezt túlzásnak érzem. Nem beszélve arról, hogy az ifjúságnak mindig szüksége lenne példaképre, és én úgy vélem, hogy az Ön pályája ilyen példaértékű.
 
 
Köszönöm a beszélgetést.
 
Osvai László dr.
1993.