IN MEMORIAM GRÓF TELEKI LÁSZLÓ ( 1811-1861 )

Ritka eset, amikor egy nemzet nagy emberének születése 200-ik és halála 150-ik évfordulójáról tudunk megemlékezni. Mindkettő kerek évforduló, megemlékezést kíván.

Tegyük ezt!

Gróf széki Teleki László Pesten született 1811. február 11-én, tehát kerek 200 évvel ezelőtt született, s ugyancsak Pesten 1861. május 7-én, azaz 150 évvel ezelőtt, máig tisztázatlan körülmények között halt meg az uralkodónak adandó országgyűlési válasszal kapcsolatos vita előestéjén, arra készülve. Otthonában öngyilkosságot követett el.

Ez a hivatalos verzió. Azonban a magyar történelem tele van rejtélyes halálokkal, kezdve Szent Imre herceggel, Mátyás királyon, II. Lajoson, Zrínyi Miklóson, Széchenyi Istvánon, Teleki Lászlón, Teleki Pálon, Horthy Istvánon és ifj. Károlyi Gyulán át napjainkig, hogy csak a jelentősebb neveket említsük.

Mindezen embereknél a baleset vagy öngyilkosság mellett értékelhető valószínűsége van az idegenkezűségnek is. De ezt most ne boncolgassuk.

A Teleki család Erdély és Magyarország egyik legjelentősebb arisztokrata családja, mely a 16. század eleje óta élvezte a szent római birodalmi grófi rangot.

Híres felmenőinek, elődeinek felsorolására terjedelmi okok miatt sem térhetünk ki, akit érdekel számos irodalom áll rendelkezésére.

Teleki László a család státusának megfelelő gondos otthoni nevelést kapott, melynek végeztével Sárospatakon, a református kollégium diákjaként tanult.

Ezt követően, 1833-ban egyik korábbi nevelője, Petrovics Frigyes társaságában nyugat-európai körútra indult. Berlinben, Hamburgban, Hannoverben, Frankfurtban, Stuttgartban, Amszterdamban, Londonban, Oxfordban és Edinburgh-ban fordul meg. Végül két évet Párizsban töltött, s 1836-ban tért haza.

A politikába az 1837–1838. évi erdélyi országgyűlésen Fogaras megye követeként kapcsolódott be. Részt vett a teljes Reformkor politikai életében, ahonnan egyenes út vezetett az 1848. július 5-én kezdődő első magyar népképviseleti országgyűlésbe. Itt Abony képviselőjeként vett részt, és a függetlenségét újonnan visszanyert ország olyan létkérdéseiben szólalt fel, mint az „olasz kérdés”, a „horvát kérdés” és az önálló magyar hadsereg igénye, stb.

A Batthyány-kormány 1848. augusztus 29-én a miniszterelnökkel baráti viszonyban lévő Telekit nevezte ki Magyarország párizsi követének.

Ez a beosztás egy idő után a magyar külpolitika irányítását is jelentette.

1849. május 14-én – egy hónappal a Függetlenségi Nyilatkozat kihirdetése után – Teleki nagy elméleti jelentőségű levelet írt Kossuth Lajos kormányzó-elnökhöz, melyben nem kevesebbet vállalt magára, mint részletes politikai irányadást a nemzetiségek tekintetében.

Koncepciója szerint egy föderatív alapon átszervezett Magyarország vált volna egy később létrehozandó dunai konföderáció központjává, melynek tagjai Románia, Szerbia, Bulgária, Csehország és Morvaország lettek volna.

A szabadságharc bukása után, az emigrációban, Teleki sok mindenben nem értett egyet Kossuthtal, de nem fordult szembe vele, inkább visszavonultan élt.

Az 1859-es osztrák-francia háború és a Solferino-i osztrák vereség aktivizálta az egész magyar emigrációt, így Teleki Lászlót is.

Részére a hazai titkos szervezettel való kapcsolattartás jutott feladatul, mely szervezetben jelentős számban voltak barátai (pld. Almásy Pál) és rokonai (pld. Tisza Kálmán) is.

Ezt követően Teleki László életében, ahogy mondani szokás bekövetkezett a „banánhéj”. 1860 novemberében angol útlevéllel, álnéven Drezdába utazott, hogy meglátogassa szerelmét, Lipthay Auguszta bárónőt. A hölgyet már Drezdába érkezése óta figyelte a rendőrség, így Telekit nála elfogták, majd nemzetközi tiltakozás ellenére kiadták Ausztriának.

Teleki tíz napot töltött osztrák börtönben, majd december 31-én Ferenc József császár maga elé rendelte a bécsi Burgba.

Az uralkodó azzal a feltétellel bocsátotta szabadon, ha esküt tesz, hogy többé nem utazik külföldre, a külfölddel nem köt a birodalomra nézve ellenséges szövetségeket, illetve átmenetileg tartózkodik a hazai politikában való részvételtől.

A kényszerűen hazakerült Teleki, aki kitűnő szónok és radikális gondolkodású ember volt hamarosan a Deák Ferenc által vezetett, a császárral kiegyezni igyekvő Felirati Párttal szemben a töretlen 48-as elveket hangoztató Határozati Párt vezetője lett.

Tevékenysége, még a rendelkezésre álló rövid idő alatt olyan népszerűséget biztosított számára, hogy az túlszárnyalta Deák népszerűségét.

Teleki azonban nem számolt azzal, hogy a hazai titkos szervezet vezetőségén, illetve a Határozati Pártban eközben túlsúlyba kerültek azok, akik hajlottak a Béccsel kötendő alkura, és a fő céljuknak azt tekintették, hogy a majdani tárgyalások során minél kedvezőbb pozícióból tárgyalhassanak az uralkodóval.

Ezek közé tartozott utolsó (ismert) látogatója, a későbbi miniszterelnök, Tisza Kálmán is.

Az 1861. április 6-án Budán megnyílt országgyűlésen kezdettől fogva jól elkülönült egymástól a két oldal, a Deák vezette Felirati Párt, és a Teleki irányította Határozati Párt. Teleki és hívei azzal érveltek, hogy az 1848-as trónváltozás az ország törvényei értelmében érvénytelen, s ennek értelmében a formailag nem király Ferenc Józsefnek nem kívántak a megszokott feliratban válaszolni. Ehelyett a nemzet akaratának határozatban való kimondását kívánták, majd ezt követően azt szerették volna, ha az országgyűlés kimondja saját önfeloszlatását, így akadályozva meg bármiféle alku lehetőségét is. Ezt indokolta továbbá az is, hogy Horvátország és Erdély képviselői nem vehettek részt az országgyűlésen, amelyet emiatt határozatképtelennek tekintettek.

Azonban, az idő multával mind nyilvánvalóbbá vált, hogy Teleki még pártján belül is egyedül maradt az alkut mereven elutasító álláspontjával.

Erről végső bizonyosságot akkor szerezhetett, amikor az uralkodónak szánt válaszról szóló parlamenti vita előestéjén Tisza Kálmán, Teleki unokaöccse, látogatást tett nála Szervita téri lakásán.

Tisza Kálmán este 7-8 óra tájban érkezett, s valamikor éjfél előtt hagyta el unokabátyja házát, az öngyilkosság valamikor éjjel fél kettő tájban történhetett.

Hogy miről beszélgetett a két politikus, nem tudjuk, hiszen feljegyzés nem készült, Tisza Kálmánt pedig nem hallgatták ki.

Egy biztos, hogy a haláleset felfedezése utáni helyszíni szemle az íróasztal-fiókban megtalálta azt a „beszéd-töredék”-et, melynek a Deák felirati javaslatához fűzendő kiegészítéseket kellett volna tartalmaznia, s mely szöveg a legteljesebb mértékben beleillett az emigrációs politika vonalába. Összefoglalta az 1848 óta eltelt esztendők eseményeit, rámutatva a Bécs által elkövetett törvénytelenségekre, s kijelentve: az új „alkotmány” (az októberi diploma és a februári pátens) elfogadhatatlan Magyarország számára.

Emellett a határozat mellett állandóan hangoztatott érv is megjelent benne: valójában nem az uralkodó meghívására vesznek részt a tanácskozáson, hanem „mert az erőszak […] összejövetelünket nem gátolja”.

Kíváncsiak lehetünk, hogy az idei Liszt év ünnepségei mellett történik-e megemlékezés a 48-as gondolat és a függetlenség méltatlanul elfeledett alakjának, gróf széki Teleki Lászlónak kétszeresen kerek évfordulójáról, hiszen emléke él a magyar nép emlékezetében.

Így kapott teret a Budapest VIII. kerületében, s így kapott, attól egy kőhajításnyira teret rokona, a legtovább miniszterelnökként működő Tisza Kálmán is.

Sajnos a teret a kommunista idők beköszönte óta Köztársaság térnek hívják. De meddig?

 Dobai Miklós

Forrás: Polgári Hírszemle