A SZÍ KUTYÁJA

A Jaffa Kiadó ikerköteteinek egyik darabját szeretnénk olvasóink figyelmébe ajánlani. A Szív kutyája című kötet a „Lányok és apák” alcímet viseli. Nők vallanak arról, hogyan látják apáikat. Ebből idézünk egy elgondolkoztató írást.

Új Éva

Altató

Édesapa, Drága, Édes egy szerelmem, hogy mehettél hozzá Édesanyámhoz? Hogy tehetted ezt velem, hogy vehettél neki bugyit, adhattad haza a pénzt, főzhettél neki csülökpörköltet, szárogathattad könnyeit, masszírozhattad a talpát, hogy élhettél vele reggel, délben, este, éjjel és hajnalban, mikor itt vagyok én is?!

Apu, szívem, hogy lehet, hogy egyszer csak elveszítetted az érdeklődésed? Azt hitted, anyu elhidegült, és onnantól inkább Te se? Hogy lehet, hogy elveszítetted az érdeklődésed irántam? Vagy csak én hittem ezt?

Apu, mondd, beszélgettek ti eleget? Tudjátok egymás búját-baját? Vagy csak éltek együtt, bele a levegőbe? Ha tudtátok, te is az övéit, nem következhetett be, amitől tartasz. Ha mégis, szinte mindegy. Kaland. Múló anomália. Feltételezd már! Hisz eddig a legnagyobb békességben voltatok, egymásról szinte mindent tudtatok, s itt vagyok én is. Őszinték voltatok, apu?

Vagy – és ez a másik lehetőséged -, felháborodottan mindent dobsz. De akkor dobsz engem is, apu, engem, aki alig múltam fél. Vagy egy? Akkor szembe kell nézned a ténnyel, hogy a gyereket azt gondolja majd, sosem éreztél iránta semmit, de reménykedhetsz: még lesz majd időd bizonyítani. Beszélgettünk mi eleget, apu? Most beszélgetünk?

Miattam nem váltál el? Azt hitted, sok-sok év után majd azt mondom, micsoda szemétség volt őt elhagyni?! Ezért? Ha megteszed, úgyis megmagyarázod valahogy. Bár ebben én sem mindig hiszek- tudod. De akkor, tudom, mondhattam volna, amit akartam, a Te életed a tiéd, s nem ölheted meg magad: ha másképp gondolod, tégy utad szerint! Rám hivatkozva ne maradj egy bomlott kapcsolatban semmiképp! Miattam csak velem maradj, apuci. Ezért csináltatok, ugye? Mi másért? Hogy akkor mit gondoltam volna? Jó kérdés.

Tudsz ezekre válaszolni? Lehet, hogy meg sem kérdeztem még?! Lehet, hogy így volt? Lehetett volna így. Egyedül vagy egy kórteremben. Még friss a pészméker. Működteti a szíved. Nem tudod, minek. Hogy lehet, hogy szinte el is felejtettél? Egyedül is van miért. Lehet, hogy érezni ekkora energiádba került? Eltömődött erek. Lassú véráram, magas koleszterinszint, sok a vérzsír, a mész kivált, az érfalakon megtelepedett…vagy máshogy működik egy szívkoszorúér-elmeszesedés? Hogyan működik, Apu, szerinted? Rakok neked Red Zeppelint, hallod-e? Charlie Parker K.C. Blues? CCR?

Válaszolsz?!

Miért nem beszéltétek meg ezeket előttem? Akartatok ugye? Miért? Magatok miatt? Ő? És te? Magad miatt, vagy miattatok? Nem mindegy. Persze meglehet, hogy tévedek, és egészen mindegy. Az is meglehet. De akkor is, basszus, szólalj már meg, és mondjál már valamit, szólj már hozzám, Apuuuuu..!

Hogy itt vagy..?

Higgyem el?

Nem alvadt meg a vérem, érzek, és a helyzetek visszafele is átszerethetők? Csak hadd bújjak ide melléd, az öledbe. Hogy érezzem az édesapaszagod. A poros pulóvered, a dohányfüstös farmert, az egynapos borostát, a gépolajos, villamosszagú, buszszagú mandzsettád, a gyár illatát őrző hajadat, a reggeli szappanmaradékot és tested szeretetének minden mámorillatát – abból tanultam én is. Ahogy tanítottatok. Figyelek, apu, bocs! Mit akarsz?

Elhiszem, apu. Mindig. Ahogy a sok nő anyu előtt, akik levelet írtak és fényképet küldtek. Ahogy az a férfi, aki karácsonykor két szólamban motettákat énekelt a konyhában, míg ki nem rúgtad. Vagy lejött látogatni a balatoni nyaralóba, míg össze nem verekedtek. Ahogy az a nő is, aki december 31-én arról sírt a telefonba, hogy mennyire magányos, s Te nyomorultan érzed magad, téblábolsz az előszobában, melletted a nejed, mögötted a gyerekek, szilveszteri színházlátogatásra indultok éppen, mindid utáltad a színházat, búcsúzkodás, csörög, felveszed, halló, igen, szia, hosszan, ki volt az, senki. Nincsenek szavak.

Hadd öleljem át a derekadat. Nem baj, ha szúr a tárcád éle. Furcsa jószág, szeretem nézni, ahogy a kis fémtű leszorítja a papírpénzeket. Petőfi, Dózsa. A Lánchíd. A gondos újravarrás egyenletes öltésnyomait az aprópénztartó megbarnult, elszíjasodott bőrén. A bőrlapokat és a tűt összefogó fémdarabot, ami üléskor lyukat koptat a farzseben. Tudom, ott a Kossuth a bal felsőben. Ezt a nejlonzacskó-a-belsőzsebbe dolgot is tőled tanultam amúgy. Kösz, hasznos.

Csak engedd, hadd bújjak ide melléd. Üljek az öledbe a villamoson. Üljünk oda mindketten, testvérek. Etess kézzel a savanyúkáposztás-zacskóból, vigyél a Csillagok háborújára, vigyél haza a piacról, orvostól, isiből, edzésről, kenjük az ablakkilincs gépzsírját a farmerodba. Játsszunk hóc-hóc katonát! Nézzük, hogyan csapja fel a vizet a járdára a busz! Szedd le a kezemről a rászorult bilincset – egyáltalán, minek gyűjtesz Te fegyvereket? Kapard ki a torkomból a Negrót. Szappanozd le az ujjamról a gyűrűt. Főzzél nekem teát! Hadd bújjak veled a takaró alá! Karolj át, s nézzük a Magilla Gorillát. Melegíts meg, Apa. Olyan jó itt. Aztán megírom a házit.

Többet kellene..! Mmmm…bocs, már majdnem elalszom. Sosem növök föl hozzád, Apa? Talán épp ez a szeretet, az önző, a természetes? S valami mögötte van, bonthatatlanul? Ne menj, apu, nemennyeeeel! Maradj még! Apuuuu! Hééé! Figyelek!

Vagy tudod mit? Az se baj, ha elmész.

Akkor is.

Mindig.

Csak tudd.

Ugye, milyen szépen felnőttem?!

Néha felsír a kisgyerek.

Hallod a vonatot, Apa?

Ennyire önző és ostoba vagyok. Ennyire nagyokos. Képernyőfénynél sóskát vacsoráztam zsemlével, nincs munkám. Zöldben ülök, a fák rezgését nézem, a szelet, s hallom, ahogy elmegy, a vonatot. Leckét írok. Lekvárt főzök bodzabogyóból, úton szedett almából. Sört lopok veled a közértből, véletlenül. Átcsúszott alul. Ott maradt a lába. Mandulát a hegyoldali üres telek kertjéből. A vonaton ülök. Minden fülkefényben. Csak egy fülkefényben – de abban belülről. Egyedül vagyok. A társammal. A szerelmemmel. A partneremmel. A családommal. A barátaimmal. Emberekkel. Egyedül. Wícsává wákhá? József Attilából élek. Charlie Parkert hallgatok veled. Anyámat és Anyádat ritkán látogatom. Szabad vagyok? Büszke vagy rám? Haragszol?

Szeretlek.

Jó éjt!

Ha már nem vártad meg, amíg elalszom…

Hogy?... Itt vagy?... Maradsz?...

Köszmm…mmm…mmm…