BABITS MIHÁLY-LADÁNYI MIHÁLY: JANUÁR

Január (régiesen Januárius) az év első, 31 napos hónapja a Gergely-naptárban. Nevét Janusról kapta, aki a kapuk és átjárók istene volt az ókori római mitológiában. A népi kalendárium szerint január neve Boldogasszony hava.[1] A 18. században a magyar nyelvújítók a januárnak a zúzoros nevet adták. A január és a február volt az utolsó két hónap, amit utólag hozzáadtak a római naptárhoz, mivel az ókori rómaiaknál ez a téli időszak eredetileg nem kapott hónapot.
 

Babits Mihály
Halavány téli rajz            
Milyen fehér csöndesség ez!
Messze házunk télben ül.
Gyere az ablakhoz, édes!
Csókolj meg és nézz körül!
Süt a nap, elállt a hó már,
mégis pelyhek hullanak:
puhán, halkan, pehelymód száll
pillanat és pillanat.
Gyere, édes, az ablakhoz,
tekints szét az udvaron!
Nézd, a friss, a lágy, a vaskos
szőnyegen még semmi nyom!
Csak a kis szolgáló lába
rajzolódik halavány,
s elvész, mint a Szaharába
egy zarándok karaván.
Szalma közt fagyottan áll a
kert füzes mélyén a kut
intve dermedt jégszakálla
hogy az év, mint óra, fut.
Jertek apró, jertek sűrű
pillanatok pelyhei
jobban mint e szalmagyűrű
szívünk kútját védeni.
Milyen furcsa füstünk árnya
a túlsó tető haván:
mintha távol emlék szállna
rokon szívbe tétován.
Ki gondolhat ránk e csöndben,
míg körülvattáz a hó?
Titkos lánc nyúl át a földön
összekötve aki jó.

Ladányi Mihály:
Téli vers

A vaksi délután tört bottal sétál,
leül mellém a parkban, mélyet szusszan.
Egy asszony hozzámdől a villamosban,
nyár-illata elszáll a megállónál.

A kocsma nyűtt, varjútaposta tarló.
Poharakban savanyú est pezseg.
A kövér pénztárosnő rámdereng.
Az ember – mondja az Írás – fázik, s gyarló.

Záróra jön, és ködtől csepegő fák
köhögve ácsorognak utcahosszat.
Tél van, s tán a darazsak is vacognak,
akik mézes nyaramat kirabolták.