"Az ember sajátossága, hogy mindenki többet vár mástól, mint saját magától."
Déry Tibor
Weöres Sándor (Szombathely, 1913. június 22. – Budapest, 1989. január 22.) Kossuth-díjas és Baumgarten-díjas költő, író, műfordító, irodalomtudós és zseni! A XX. századi magyar irodalom egyik legkimagaslóbb alakja. Tiszteletére a magyarság emlékévvel adózik. Lapunk minden hónapban 1-1 versével tiszteleg emléke előtt.
ŐSZI ZÁPOR
zuhogó őszi zápor ablakra kopog
pereg kopog az elfüggönyzött szívre
beledobol a szoba ütemébe a bútorok dallamába
átlátszó gilisztasereg ereszkedik ablaküvegen
zörög
mocorog
zúg
sziszeg
lépdel az éberálom sivatagában
utazik idegen világ sivatag síkján
élő határtalan szívben vándorol
susog dünnyög
duruzsol
regél dalol
elvegyül a falióra énekébe
szövöget a magány csöndjébe a zugok félelmébe
a szögletek szorongásába a szőnyegek elsötétülő szinébe
üvegen át találkozik szemérmes csipkefüggönyökkel
nem ejti teherbe őket mint kinn a mezőket
hol iramától sebesül a föld és sóhajt a sár
kér libeg csillog sír
súg mosolyog remeg
dereng izen borong néz
megérinti az emberi sivatagot
ahol a gondok kaktuszai
az örömök pálmái tikkadoznak
megérinti az eleven medencét
ahol a társaslét és a magány
ahol az ébrenlét és az álom
uszonya váltva csillan
messze ázik ázik a
lábnyom szikla jegenye
tücsök veréb
domb nyúl nád fű őz