A MAGYAR KULTÚRA NAPJA 2013.

A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük meg január 22-én, annak emlékére, hogy – a kézirat tanúsága szerint – Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le Csekén a Himnusz kéziratát.
 

A műveltség / részlet /
Az értelmiség egyik alapfeladata, hogy művelt legyen. Máskülönben nem képes hordozni a magyar kultúrát. Fizikus lévén félek ezt pontosabban megfogalmazni. Az irodalom, a színház, a képzőművészet, a tudomány nem létezhet azt érteni, élvezni és művelni képes értelmiség nélkül. A könyvek, kották, színielőadások, hanglemezek stb. bizonyos értelemben hordozzák az alkotásokat, de ezek elvesznek, sőt létre sem jönnek értő közönség nélkül. A művelt értelmiség az a közeg, amely nélkül mindez nem létezhet.
A magyar színházak és könyvkiadók válságának számos gazdasági oka van. Ki merem mondani, hogy ezért a magyar értelmiséget is terheli felelősség, mert cserbenhagyta a magyar kultúrának ezt a fontos szektorát. A reformkor idején a magyarok utolsó fillérjeiket is odaadták, hogy a magyar teátrum élni tudjon, mert fontos volt nekik a magyar színjátszás. Igaz, hogy zömük nem volt értelmiségi: tanult és tanulatlan emberek számára akkor egyaránt fontos volt a magyar kultúra, az anyanyelvi kultúra. Ma már ez nem fontos? Dehogynem! Egy értelmiséginek ma is feladata lenne, hogy vásároljon könyveket, járjon színházba, hangversenyre, egyszóval: éljen szellemi életet. Ha íróink rosszat írnak, színházaink rosszul játszanak, fütyülje ki őket, de ne hagyja őket magukra! A dolgok jóra fordultával erre nem is lesz szükség: ha jó a közönség, akkor jó a könyv, a színház, a zene. Pénzünkbe kerül mindez? Igen, de ezt vállalnunk kell.
Évtizedek óta van már szó a két kultúráról. Magam a reál kultúra köréhez tartozom, és naponta esem kétségbe a humán kultúra egyes művelőinek (képviselőinek) műveletlenségén. Ha kiderülne, hogy nem olvastam Proustot, a filoszok összecsapnák a kezüket: micsoda műveletlenség! Ha szóba kerül Rutherford (aki volt akkora fizikus, mint Proust író, vagyis mindkettő volt valaki), szinte dicsőség nem tudni, tőzsdeügynökről vagy folyami átkelőről van-e szó. Kedves irodalmárok, zenészek, nyelvészek, történészek, újságírók, nincs ez így rendben! Nem elég kitenni a hajnali tévéműsor szignáljába Einstein arcképét, azt is tudni kellene, miben áll a relativitáselmélet, amelynek megértése nem kerülne több erőfeszítésetekbe, mint másnak megtanulni, mi a hatodfeles jambus. Sajnos, ma sikk azzal hencegni, ki-ki milyen rossz volt fizikából, matematikából, mennyire nem tud két számot összeadni.
Ahol műveltség van, ott nincs műveletlenség, amit talán jobb megfordítani: nem lehet műveltség ott, ahol uralkodik a műveletlenség. Napjainkban sok szó esik a médiáról, mert a politikai pártok hatalmukat segítő vagy rontó eszközt látnak benne. A dolognak ez az aspektusa számomra „most” érdektelen. Azért hozom szóba, mert a média ma a műveletlenség leghatásosabb terjesztője. A legtöbb kárt egyes szereplők és a legtöbb hirdetés műveletlensége okozza. Vannak nagy műveltségű tévések, őket magam is szívesen nézem, de mások is képernyőre kerülhetnek.
Közhely, mennyire kevéssé beszél a magyar idegen nyelveket. Nálunk az a szabály, hogy az idegen szavakat úgy kell magyar beszédhangokkal kiejteni, hogy az a lehető legközelebb legyen az eredeti kiejtéshez. Igen ám, de alkalmazásához ismerni kellene az eredeti kiejtést! Itt a probléma gyökere. Kíváncsi lennék, hogy tévéseink és rádiósaink közül hánynak van ott az íróasztalán az Idegen szavak kiejtési szótára. Fogadok, hogy alig néhánynak. Számomra emlékezetes volt egy fiatal sportriporter halált megvető bátorsága (a nevére sajnos nem emlékszem, pedig megérdemelné), aki a brazil labdarúgók nevét „a fenti szabály szerint” helyesen ejtette. Mint mondta, megkérdezte a brazilokat, hogyan ejtik a nevüket. Több néző felháborodottan telefonált, micsoda dolog! Bennük már rögződött a többi sportriporter addig téves kiejtése. Nem nagy ügy, de illusztrálja, miről van szó: a magyar televízió sok csatornája sincs tudatában óriási felelősségének. Műsorpolitikájukban a műveltség terjesztése „a jelek szerint” aligha szerepel az első helyek egyikén. Lehet, hogy ilyen igény itt-ott le van írva, de ez nem nyilvánvaló.
A hirdetések külön kategória. Példák tömegét említhetném, de az vagy reklámnak számít, vagy hitelrontási pereket vonna maga után, így csak általában beszélhetek. Szigorúan nem tartozik ide, de megemlítem, hogy a reklámok többsége hazug reklám (amit fejlett demokráciákban büntetnek), de olyant is alig lehet találni, amely ne lenne sértően butuska. Nem hiszem, hogy a magyarok annyira hülyék lennének, hogy őket ezek a reklámok valamire is rávennék. A dolog számomra annyira gyűlöletes, hogy nem veszek meg semmit, amit hirdetnek. A magyar reklámokban gyakran van nyelvi, kiejtési vagy műveltségi hiba. A reklám rendeltetése, hogy a lehető legtöbbször bemutassák, mert csak így rögzül emberek tudatalattijában. A hirdetett termék mellett sok hirdetés rögzít egy vagy több újabb műveletlenséget. Kik engedélyezik ezeket a szörnyűségeket? Gyakran lehet tapasztalni, hogy a legbántóbb szamárságok egy idő után eltűnnek, tehát látszólag van valami felügyelet. Ha tényleg van, miért kell megvárni, hogy a helytelent már elsajátítsa a nép, miért nem lehet a legelején kiszűrni a hibákat? Nemrég szavazott meg a parlament egy törvényt, amelyben „többek között” a reklámokról is szó van. Nem ismerem a szöveget, de nagyon meglepődnék, ha lenne bennük a nyelvi és műveltségi hibákat tiltó paragrafus. Végül megemlítem, hogy a reklámokban ma már szinte követelmény a szójáték, ha jut a szerzők eszébe valami értelmes, ha nem. Némelyik kétségbeejtő. Nemes mozgalom a Futapest, de neve még a germanizmusokban dagonyázó pesti nyelvnél is magyartalanabb. Azt ugyan mondják szép fővárosunkban, hogy a Gyuri, a Julcsi, de még itt sem mondják, hogy a Pest, a Miskolc, a Piripócs.
Szatmáry Zoltán
Természet Világa
129.évf.9. sz.
1998. szept.