AZ ELSŐ ORVOS IGAZGATÓNK MUNKÁJA! 1.

A következő számunkban megkezdjük Lőrinczy Rezső: „Esztergom sz. kir. város kórházviszonyainak ismertetése” című  hosszabb írásának részletekben való közlését. Bevezetőként ismerkedjünk meg: Ki is volt dr. Lőrinczy Rezső? 

 Esztergomban az első ispotály Szent István korához köthető. A mai helyén a Kolos Kórházat 1902-ben adták át. Előtte a Simor János és a Terézia utca sarkán levő „kór és szegények háza” biztosította a betegellátást a városban. Ennek elő orvos igazgatója dr. Lőrinczy Rezső volt. Mit tudunk róla?
Dr. Lőrinczy Rezső
1821-1873
Lőrinczy Rezső 1821. április 17-én született Esztergomban. Édesapja gombkötő mester volt, édesanyja – Niedermann Erzsébet – egy neves, jómódú családból származott.
A belvárosi templom anyakönyvében „Rudolph Adalbert” névvel lett bejegyezve.
Öccse József / 1823-1858 / szintén orvos lett. Diplomamunkáját, melynek címe: Orvosi értekezés a vörhenyről „háládatos öccsének” ajánlotta.
Rezső 1845-ben végzett a pesti egyetemen. Az ő diplomamunkájának címe: „Orvostudori értekezés a tüdőlobról” címet viselte.
Az egyetem elvégzése után szülővárosában indította el orvosi praxisát. Precízen vezetett feljegyzései arról tanúskodnak, hogy sokan keresték fel, korának népszerű doktora lehetett.
Az utókor számára naplójának kétségtelenül a legfontosabb bejegyzése 1848. szeptember 5-én történt: „4 és 5 óra közt délután Gróf Szécsényi Istvány Miniszter a gőzhajó kiálló hídjáról a Dunába ugrott, de szerencsésen kifogták.”
Valószínűsíthető, hogy nem ismerte a legnagyobb magyart /!?/, hisz nevét is helytelenül írta és életének ezen eseményére később sem tért vissza .
Városi gyógyító tevékenysége mellett a kórházba is ellátott betegeket.
Saját visszaemlékezése szerint „kiket a forradalom alatt és után ezen intézetben orvos segéllyel elláttam, ha jól emlékszem 584 egyén volt, de ezen jegyzőkönyvem a kórházban elveszett”..
Ne kételkedjünk annyi év távlatában Lőrinczy Rezső állításában, bár elgondolkodtató, hogy a 48-as forradalom és szabadságharc eseményeiben aktívan résztvevő, Esztergomban ténykedő orvosok – Novák István, Hoffmann Vilmos, Feichtinger Sándor, Tóth József. Efner Ferenc – között még véletlenül sem merül fel Lőrinczy neve.
Sőt a szabadságharc leverését követően mint orvos az újoncozás során szerez „érdemeket”. Megpályázza 1850-ben a dr. Kamenszky István halála miatt megüresedett megyei főorvosi állást. Ezt nem kapja ugyan meg, de – felsőbb utasításra – a város helyben hagyja, hogy a kórházban 120 frt fizetésért főorvosi kinevezést nyerjen. Ezzel az utasítással elkülönítették a városi és a kórházi főorvosi statust és így Palkovics Károly csak a városi főorvos lehetett.
A kórházban egyébként a város részéről egy megbízott tisztségviselő látta el az igazgatói feladatokat. Lőrinczy Rezsőtől is tudjuk, hogy a forradalom előtt Hartmann Ignác, volt polgármester /1840-1846-ig/, majd Bleszl Albert tanácsos volt az igazgató, illetve a Bach korszakban gyakorlatilag a megye vette át az igazgatást: „doktor Schwarczel József megyei főorvos úr az egész megyében minden jótékony orvosi intézetnek igazgatója” volt.
1853-ban a városi kórház siralmas állapotban vegetált. Anyagilag eladósodva elemi felszereléseket is nélkülözött. Bleszl Albert igazgató úr az eszközök pótlását a saját bevétel elégtelensége miatt a városi pénztárból próbálta fedezni. Ezzel egyre növekedett az adósság. Pedig az ellátott betegek száma nem csökkent. Lőrinczy első főorvossága idején 1853. március 16-tól 1861 augusztusáig 3318 beteget ápoltak a kórházban.
1857. május 1-től a kórház megkapta az országos közintézeti statust. Ez azzal az előnnyel járt, hogy ha az intézmény olyan szerencsétlen beteget kényszerült felvenni – és ez igen gyakran előfordult – akik nem tudtak fizetni, a Helytartótanácson keresztül, értük központi keretből a kórház megkaphatta az ápolási díjat. Ez a lehetőség azonban meglehetősen nagy, pontos és nehézkes adminisztrációs munkát követelt meg, hisz a nem fizetőktől a város, azok lakhelye szerinti előjáróságtól szegénységi bizonyítványt volt köteles beszerezni és ezt kellett a számlákhoz csatolva a Helytartótanácshoz benyújtani.
A nyilvános kórházzá előlépett intézmény anyagi problémái nem csökkentek, a felszereltség azonban 1859-ben javult. Az olasz hadjárat során a kórház vállalta, hogy 100 sebesültet ellát. Erre a prímás, a káptalan és a város 3600 forintot adományozott. A sebesültek eltávozása után az ezen összegből vásárolt felszerelés a kórház vagyonát gyarapította.
Lőrinczy Rezső főorvos sohasem vetette meg az anyagi javakat. 4 évvel azután, hogy első fizetett főorvosa lett az esztergomi kórháznak, egyre növekvő feladataira hivatkozva – melyek döntően adminisztratív jellegűek voltak – fizetésemelést kért. Ennek elutasítása esetén, kilátásba helyezte lemondását.
Meglepődve tapasztalhatta, hogy a város inkább elfogadta a lemondást és így újra Palkovics Károly lett a kórház főorvosa is. Ő azonban a következő évben – 1858. június 16-án – előrehaladott korára való tekintettel felmentését kérte. Így lett ismét a kórház főorvosa Lőrinczy Rezső, de már a kikövetelt 250 ezüst forintért.
1860-ban az Októberi Diploma hatására a városban új polgármestert és tisztségviselőket választottak. 1861. január 25-én egy állandó bizottmányt hoznak létre Horváth Imre vezetésével, mivel a kórháznak már közel 3000 forint kifizetetlen számlája van a birodalom más-más részeiből.
Különböző elképzelések, ma azt mondhatnánk intézkedési tervek születtek, az adósság felszámolására.
Felmerült az a lehetőség, hogy szüntessék meg a kórház nyilvános jellegét, működjön csak városi intézményként. A bizottmány azt a gondolatot is felvetette, hogy privatizálni kellene, vagyis magánvállalkozónak lenne érdemes kiadni a kórházat. Így a városnak nem kellene fizetnie az orvosokat.
Palkovics Károly , mint városi főorvos és Cserno János mint városi alorvos ebben az időszakban el is vállalta fizetés nélkül a kórházi ellátást.
Lőrinczy Rezsőt gyakorlatilag munka nélkül maradt.
Ekkor írtja meg röpiratát, mely „nyomtattatott Horák Egyednél” és ma is olvasható a városi könyvtárban.
Dolgozatában többek között kifejti, hogy az eladósodásnak döntően a „hanyag és rendetlen kezelés”, az adminisztráció gyengesége az oka.
Indulatos mondatokban kell ki a nyilvános kórházi status megszüntetése ellen:
„Uraim! Kórházunk nyilvános kórház és annak kell maradnia, nem csak a N. M. Helytartóság rendeleténél, de a józan ész javaslatánál fogva is, mert különben a mindennap jövő és menő megbetegedett utasokért, vagy esztergomi vagyontalan szegényekért is senki sem fog fizetni, holott ha általános a kórház a N. M. Helytartóságtól minden betegtől az ápolási díj megfizettetik”
Röpirata végén javaslatokat is tesz. Egy „részrehajlatlan bizottmány” kinevezését tartja fontosnak, továbbá, „egy értelmes kórházi igazgató volna megválasztandó, ki ezen intézet magasztos eszméjéhez felemelkedvén, ügyeit szűz kézzel kezelné”…Úgy képzeli, hogy: „ oly orvossal volna a kórház ellátandó, ki szakképzettsége mellett, a kórházi terhes és sok oldali gyógykezelést viselni koránál fogva képes leend.” Nem nehéz az idős Palkovics Károlyra vonatkoztatni ezt a kijelentést. Az Esztergom sz. kir. város Kórházviszonyainak ismertetése” című  hosszzabb írásának részletekben való közlését. Bevezetőként ismerkedjünk meg: Ki is volt dr. Lórinczy Rezső
 Hogy a politika, vagy Lőrinczy korábbi kapcsolatai mennyire szóltak közbe ma már kideríthetetlen. Az viszont tény, hogy a város bizonyos mértékig meghátrált.
A kórházat nem adták magánkézre, de az orvosok fizetését nem folyósították.
1862-ben a kórházi bizottmány élén változás történt, Takács István volt polgármester lett az elnök.
A kórház anyagi helyzete azonban lényegesen nem javult, bevételi forrásai / ápolási díj, melyet az állam fizetett és a különböző alapítványok kamatai, melyeknek kifizetése mindig késett / nem fedezték a kiadásokat.
Lőrinczy nem sokáig bírta a mellőztetést, a tétlenkedést és meglepő lépésre szánta el magát. Ő, aki röpiratában felháborodva ítélte el, azt a gondolatot, hogy a kórházat magánkézbe adják, Mayer Antal ácsmester szőlőhegyi telkén 14 beteg számára magánkórházat nyitott 1862 februárjában. Ebben az intézményben az akkor divatos hasonszervi orvoslást alkalmazta, mely minimális gyógyszerfelhasználást és ígéretes hasznot jelentett a terapeutának, de effektív hatása nem sok volt.
A betegek mégis gyógyultak, főleg annak köszönhetően, hogy a városi kórházhoz viszonyítva sokkal jobbak voltak a körülmények, „csínos, tisztán tartott, minden kényelemmel ellátott nagy kerttel övezett” – írja róla a korabeli újság. Persze a szegény betegek nem tudták megfizetni az itteni 60 krajcáros „alapdíjat”.
Sokan nem fogadták örömmel a vállalkozó főorvos magánkórházát. Palkovics Károly azon háborodott fel, hogy őt meg se kérdezték az intézet megnyitásakor. Jelentéseiben felveti annak lehetőségét, hogy az egyébként is rossz anyagi helyzetben levő városi kórház le fog romlani, hisz a fizetőképes betegek Lőrinczy Intézetébe fognak menni. A kórház bizottmány elnöke úgy ítélte meg, hogy ha nem változtatnak a helyzeten a két kórház közül az egyik – valószínűleg a városi – meg fog szűnni. Ezért szorgalmazták a két kórház egyesítését, mely először Lőrinczy Rezső súlyos feltételei miatt meghiúsult. / 600 forintos évi fizetés mellett a felszerelésért 500 forintot kérve kikötötte, hogy 25 évre mint kórházi igazgató főorvossal vele szerződést kell kötni /. Ezt a zsarolással felérő követelést a város nem fogadhatta és nem is fogadta el. Egyeztető tárgyalások indultak és hogy milyen érvek hangoztak el pro és kontra ma már nem lehet pontosan tudni. Lőrinczy támogatói elfogyhattak, mert 1865 januárjától létrejött az egyesítés és 250 forintos évi fizetésért, - a felszerelést 400 forintért vették meg – kinevezték a városi kórház igazgatójává. Kötelezték viszont arra, hogy a városnak havonta jelentést tegyen.
A sajtó a két kórház egyesítésekor is ugyanúgy magasztalta Lőrinczyt, mint a magánkórház megnyitásakor: ”midőn az orvostudor úr e nemes tettét, melynél fogva magán érdekét a közös ügynek készséggel alárendelte s így a közügy érdekében oly szép áldozatot hozott”..
Valószínűsíthetően sokminden közrejátszhatott Lőrinczy Rezső részéről az egyesítés elfogadásakor, de az önzetlen áldozat.
Ő lett ugyan 1865 januárjától az igazgató főorvos, de kikötötték azt, hogy ha városi főorvosi kinevezést is nyerne, akkor a kórház ellátása hivatali kötelessége lesz. Ezzel egyidőben megbízták Palkovics Károly szükség esetén való helyettesítésével.
Nagy energiával látott neki az igazgató főorvos a kórház rendbetételének. Nem sikerült azonban felvirágoztatnia az intézményt. Azok a fizető betegek, akik szívesen áldoztak a jobb ápolásért egy magánkórházra, nem feküdtek be a leromlott ispitába.
1869-ben Lőrinczy részletes statisztikai kimutatásaiból tudjuk, pl. hogy az azonnal fizető betegek száma 108, a nem fizetőké 169 volt. Ezek közül is több volt a nem esztergomi, 58-an a megyéből, 64 pedig a Monarchia más területéről származtak. Az értük esedékes pénzt ugyanolyan nehézkesen lehetett beszerezni, mint korábban. A gyógyszerekkel – mivel a hasonszervi gyógymód híve volt az igazgató - spóroltak. Ezzel a módszerrel azonban valódi gyógyhatást elérni nem lehetett. Cserno János alorvos kifejezetten ellenezte ezt a gyógyító módszert és átmenetileg szakított is Lőrinczyvel.
Az igazgató főorvos azért se koncentrálhatott csak a kórházra, mert 1865. október 29-én Palkovics Károly városi főorvos 78 éves korában elhunyt. Utóda Lőrinczy lett. Ezzel a város visszatért a korábbi gyakorlathoz, mikoris a városi főorvos volt a kórházi főorvos is.
1867-től felemelik ugyan a fizetését, melynek bizonyára örömmel nyugtázott, de egyre kevesebb ideje volt az intézményre. Egészségi állapota is megromlott. Az 1873-as kolerajárvány idején még aktív, de az év végén tbc-je egyre több panaszt okoz.
Október 1-től 2 hónap szabadságot kér, de e hónap 28-án meghalt.
Pór Antal plébános temette el a belvárosi temetőben, de sírját ma már hiába keresnénk.
Lőrinczy Rezső nem talált magának élettársat, nőtlen emberként hunyt el.
Gombkötő mester fiaként indult és igazgató főorvosként ment el. Az anyagi javakat nem megvető, indulatos ember lehetett. Olyan gyógymódokban hitt, melynek pozitív hatása –egyáltalában hatása – már az ő korában is megkérdőjelezhető volt. Hiányzott belőle az az „isteni szikra”, mely az orvosegyetemet elvégzett embert „orvossá” avatta.
Mégis élete során – ha nem is mindig keresztyéni szeretetből – sok emberen segített.
Emléke megérdemel egy imát a késői utódoktól.
/Ez a rövid írás nem születhetett volna meg Szabó Mária és Szállási Árpád eddigi kutatásai, eredményei nélkül /
 
Kór-Lap 1999. 4.sz.
Osvai László dr.