KI IS VOLT NAGY MÁTÉ VITÉZ URAM?

Nem a kövek, falak, hanem az elszánt emberek képesek megvédeni a várost, lelkesítette népét Dobó István Egerben. Ez persze csak nagyjából igaz. Legjobb, ha mindketten, vagyis a falak és a védők is város oltalmára kelnek. Így is lett 1526. szeptember 11.-én Esztergomban.
 

Történt, hogy II. Szulejmán hihetetlen győzelmet aratott a mohácsi –leánycsóki csatamezőn. Hihetetlent, maga sem hitte, hogy augusztus 29.-én a Magyar Királyság főseregével ütközött meg. Két napig is várakozott még, hátha előbukkan az igazi ármádia. Nem volt mire várnia, a sereg szétomlott, 20.000 halott, számtalan sebesült, halott főrendek és halott király maradt az ellenfeléből. Csak ekkor indultak útnak a rabló, zsákmányoló, mindent felperzselő seregek.

Ez a két nap –és a közben megeredt hatalmas zápor- sok ember életét mentette meg. Közéjük tartozott a csatából menekülők megtépázott regimentje, kik csoportosan vagy egyenként futottak, mentették puszta életüket. A hadfelszerelés, ágyúk, sátrak, hajók, lovak mind odavesztek. A vereség híre gyors futárok útján másnapra Budára ért. A fiatal királynő ( 21 ), akit nálunk Habsburg Máriának, Európa szerte viszont a Magyarországi Máriának neveztek menekült Pozsony  falai közé. Az udvar kincseit és az ország okmányait, iratait több bárka menekítette, velük együtt tartott az udvari nép jórésze.

Esztergom vára alá érve bekövetkezett a máig arcpirító csúfság. A jellemtelen várkapitány bizonyos Orbáncz András a mohácsi vereségről értesülve gyáván megszökött a várból, védtelenül hagyva a királyvárost, fellegvárat. Mi több a menekülő királyné bárkáit kirabolta, megsarcolta, egyet el is süllyesztett. Így aztán hiába álltak sértetlenül az esztergomi fellegvár falai, a várhegy védtelen volt, idő kérdése mikor tör be a prédáló had. Buda, Vác, a sok gazdag kisebb és nagyobb város mind-mind megakasztotta a kifosztásukkal gyújtogatással elfoglalt szpáhikat. Eközben Baranyán, Tolnán, Pilisen át kétszázötven kilométerről toronyiránt vágtatott haza az esztergomi káptalan banderiális serege, már aki maradt belőlük. Élükön lovagolt a kapitány, akiről e híradás szól!

Korábbról tudjuk, hogy a kitartó, hősies spanyol testvérpár, Bajóti Simon és (talán) Bertrand íjászainak köszönhetően hogyan menekült meg 1241 telén a fellegvár.  Nem bírt a nyargaló pusztai tatár sereg a kővárakkal, így Esztergommal sem. Pontosan ugyanez ismétlődött meg majd 300 év múlva, a mohácsi csata utáni hetekben. Megint megérkezett a nyargaló ellenség, felégette a vidéket, körbezárta, ostromgyűrűbe szorította a fellegvárat. Az áruló Orbáncz András helyén azonban már elszánt új várkapitány őrizte a kaput, az előbb emlegetett Nagy Máté. Ha Brodarics István esztergomi kanonok, kancellár, szerémi püspök nem szán reá egy fél mondatot a leírásában, bizony soha hírét sem halljuk Máté hajdú vitézségének.

Így ír „a Brodarics”: „Igaz leírás a magyaroknak a törökökkel Mohácsnál vívott csatájáról.”c. történelmi emlékiratában:  …….. „Esztergom városát azonban-  bár a fent említett Orbáncz András elhagyta,- egy alacsony származású ember, a ki azelőtt az esztergomi káptalan gyalogosainak vezére volt, név szerint Nagy András (vagy Máté?), a ki kevesed magával oda menekült, megvédte, valamint a parasztok és szerzetesek megvédték Visegrádot a korona helyét.”

Mit kezdjünk immár Nagy András (Máté) hősi helytállásával? Már maga a kérdés is kishitű, mondhatnám negatív. A megmentett város fél évezrede adósa a várkapitánynak. Példás emlékét nem hagyhatjuk tovább árnyékban enyészni. A vármentés évfordulójára a levéltár igazgató   dr. Csombor Erzsébet vezetésével tudományos ülésszak nyílik, míg a dunai fellegvári kis kapubástyán -a macskaút végén- a helyszínen színes megemlékezést tartunk.

Szándékunk szerint emléktáblát, emlékágyút építünk, helyezünk el a jövő évi kerekebb évfordulón. Ha valaki nem értené, miért is töltjük ilyesmivel az időnket, az szavalja el magában a Nemzeti Dalt: „Hol sírjaink domborulnak, unokáink leborulnak és áldó imádság mellett mondják el szent neveinket.

Mondjuk tehát együtt: Nagy Máté András  káptalani hajdú volt az esztergomi fellegvár megmentő kapitánya  az 1526 szept. 11.-i ostromban! Áldassék neve haló poraiban!   

Közreadja: Dr. Kolumbán György.