LEVELEK RUANDÁBÓL 10.

Az alkoholizmus hazánkban is jelentős társadalmi probléma. Hogyan gyógyítják a hagyományos gyógyítók az alkoholizmust Nigériában? Mi a CAGE?  Hogyan lehet lelki segítséget nyújtani egy  Jumbo -jet fedélzetén?
 Pátkai főorvos úr ismét egy rendkívül érdekes hírlevelet küldött Ruandából! Az írás befejező részét olvashatják az alábbiakban,

Különféle pszichés zavarok

Chronikus stresszekkel összefüggő pszichés zavarok miatt gyakran kérték véleményemet. Számos utazót konzultáltam PTSD – Post Traumás Stress Disorder- hez társuló „burnout” - kiégéses állapotban. Rendszerint elhúzódó volt a felépülés, visszaesésekkel, és a súlyosabb állapotokban többször kellett áthelyezést, könnyebb, kevésbé veszélyes munkakört javasolni.  A hosszabb terápiás együttműködés attól is függ, hogy a kiküldő szervezet meddig és hány személyt tud hordozni, akik kisebb nagyobb sérüléssel, fogyatékkal épülnek fel a traumás vagy más pszichés zavarokból.
Akut pszichotikus állapotok esetén sikerült a betegekkel, hozzátartozókkal vagy a munkatársakkal, barátokkal együttműködni. Magas rangú vezetők a közeli hozzátartozójukkal együtt adott beleegyezéssel mindig előnyben részesítették a közösségi alapú, otthoni ellátást, ebben közvetlen segítséget nyújtottak. Előfordult, hogy a kormányhivatalok parkjában rendszeresen a ’bogárhátú’ Volkswagenemben ülve tanácskoztunk a személyes problémákról. Kliensem nem kívánta, hogy kollégái meglássák őt, amikor az európai pszichiáterrel beszélget.
Családi konfliktusok körüli viharok, válások az utazóknál is előfordulnak, bár gyakoribb, hogy a feladat, a küldetés, a nehéz körülmények erősítik a családi összetartozást.

Tudjuk, hogy a média eltúlozza a pszichés zavarokban szenvedők agresszív megnyilvánulásait. Helyes a körültekintő, gyanakvás nélküli magatartás. Nigériában hallgatóimmal rendszeresen látogattuk a börtönöket, vizsgáltuk gyógyítottuk, esetenként szabad lábra helyeztük a bűnelkövető vagy gyanúsított betegeket. Egy férfiú súlyos agyi sérülés után hirtelen, indulati reakcióban elkövetett emberölés miatt volt börtönben. Látogatásunk végén a kapu felé menet a hallgatóknak éppen a „gyanakvás nélküli magatartásról” beszélhettem, amikor az éber, egyébként a legszelídebb börtönőr mögöttem jött, ő biztosította a „körültekintést”. Egészen váratlanul rohant utánam a traumát szenvedett rab, hátulról csaknem fejbevágott, amikor az őr lefogta. Percekig zavart volt a férfi, én rövidebbre fogtam a hallgatók képzését majd mindannyian megnyugodtunk és kézfogással köszöntünk el egymástól. A kezdeményezésünkre Kánóban szervezett Epilepszia Központban az átmeneti zavartsággal járó epizodikus indulati reakciók kivizsgálására is mód lehet, de amikor a szelíd és „körültekintő” börtönőr megmentette az életemet, akkor még erre nem volt lehetőség.
Még egy esetem volt ugyancsak Nigériában, amikor a beteg nyakából, az inge alól kellett eltávolítani egy az Egri Csillagok -ból ismert jatagánra emlékeztető, hajlított, kétélű szablyát. Később elmondta a beteg, hogy késztetése volt arra, hogy kollégám ellen és ellenem is használja a gyilkos fegyvert. Én ismét „unassuming” gyanakvásmentes viselkedéssel beszélgettem a beteggel és ápoló munkatársaim képviselték a „körültekintést”.

Közösségi alapú lelki segítés a Jumbo -jet fedélzetén

Egyik távoli afrikai országban prosperáló nagy vállalatnál európai szakemberek dolgoztak. A cég a mindennapos egészségügyi problémák ellátására egy középkorú nővért alkalmazott, aki kétségbeesve hívott. „Doktor nagy baj van, jöjjön, ha lehet azonnal. Az egyik magányos természetű technikusunk elbarikádozta magát a lakókocsijában, hangoztatja, hogy megöli a munkatársát és kés is van nála. Egyébként egyedül él, már évek óta távol a családjától.” Az izgatott kolléganő a lakókocsihoz vezetett, izgalmában szinte betuszkolt a kocsiba majd elmenekült, szerencsémre, nem zárta ránk az ajtót. Fogadtatásom nem volt vendéglátó, valóban volt egy kés az asztalon és rövid köszönés után az ajtó közelében foglaltam helyet.
Nyugtalan kliensem ellenségeiről, munkatársai összeesküvéséről beszélt, akik közé gyorsan engem is beillesztett. Amikor a késhez nyúlt felugrottam és a nővérhez hasonlóan én is elfutottam. Rövid úton követett, de az eukaliptuszok között gyorsan a lakótelep másik oldalára értem, ahol kliensem munkahelyi vezetőitől, kollégáitól értesültem az előzményekről, korábbi pszichotikus állapotokról is.
A veszélyeztetés miatt a helyi rendőrök segítségét kértem. Őrző - védő felügyeletük alatt a kolléganővel együtt mentünk a lakókocsihoz. Kliensem az ápolónőtől elfogadta a neuroleptikumokat és sikerült megegyezésre jutnunk a további kezelést illetően. A helyi kórházi elhelyezésbe nem egyezett bele, de megértette, hogy pihenésre szorul, haza kell utaznia. Vállaltam, hogy vele utazom és segítségemet a vállalat is kérte, szívesen vette.

Az távoli vidéki városából helyi járattal utaztunk a fővárosba, ahol csak másnap volt csatlakozás az európai járatra. Utunk a fővárosig eseménytelen volt. A kliensem számára egy exkluzív magánklinikán biztosítottak szállást. A fővárosi kollégám, a magánklinika vezetője nem fogadta el pszichiátriai diagnózisomat, a beállított neuroleptikumot leállította és kliensemnek stimulánsokat is tartalmazó vitamin készítményeket rendelt. Fiatal kollégám, aki szép piros ferrárival érkezett a klinikájára, kioktatott, hogy betegemnél az enyhe májkárosodáson kívül kóros tünet nem észlelhető, előreláthatóan a következő napon elhagyhatja a kórházat.  A vállalat számomra egy elegáns szállóban biztosított elhelyezést. Éjjel csengett a telefon. A magánkórház ügyeletes nővére közölte, hogy a kliensemnek majdnem sikerült kidobni egy munkatársat a második emeleti folyosóról.  Jöjjek, de azonnal, mert nagy baj van, már el is küldték értem a taxit.
A vállalat ápolónőjével mentem a helyszínre és a klinika igazgatója, akit időközben szintén behívtak, már megértőbb volt, rám bízta a beteg kezelését. Újra adtunk gyógyszereket és másnap délutánra, a repülőgép indulására szendergő állapotban kísértük kliensünket a reptérre, a nővérrel karoltuk két oldalon és különleges engedélyekkel a kifutópályán vártuk a gépet.

Sajnos a járat késett és az óceán felől az éjszakai friss szellő felébresztette a kliensemet és csak hosszabb rábeszélés után volt hajlandó a hat ülésből készített fekhelyen elhelyezkedni. A gép biztonsági személyzete és utaskísérői nehezen értették meg, hogy miért nem akar kliensem ágyára mászni. Közben az is nyilvánvaló volt, hogy tiltakozása azt is jelenti, hogy én őt akarata ellenére kisérem Európába. Valószínűleg a letartóztatásom is szóba jött, mert egy szocialista országból való orvos a nemzetközi légi járaton erőszakoskodni merészelt egy nyugati állampolgárral. Itt a nagyvállalat adminisztratív vezetői telefonon segítettek és rövid magyarázkodás után a járat vezető tisztjei is előkerültek, megértették a helyzetet és kliensem a kabinban már álmosító hőségben, elfogadta a tablettás gyógyszereket.

Közel tízórás nehéz, esetenként válságos utazás következett. Röviddel a felszállás után kliensem magához intett és fülembe súgta, hogy, „Doktor én nem akarok hazamenni, inkább Argentínába menjünk!” Tétován, magamra nyugalmat erőltetve mondtam, hogy „Talán megpróbálhatjuk!” Középkorú utaskísérő hölgy segítségét kértem. Anyáskodó, kedves mosollyal mindig jött, amikor hívtam. „Ó most nem lehet leszállni az ágyról most kissé zuhanunk, most viharba kerültünk” – suttogta. Amikor kliensem elunta az anyáskodó felügyeletet egy dekoratív fiatal utaskísérő jött segíteni és ő is mondta, hogy „Drágaságom, most nagy nyugalomra van szükséged, mert újabb turbulenciába kerültünk, gyorsan végezd el a szükségletedet és azonnal vissza az ágyadra, sajnos így van ez a Szahara felett.” Folyamatosan tartottam a kapcsolatot a körülöttünk ülő utasokkal, hogy fáradt, kimerült a kliensem, kérem megértésüket. 
Imádkozva biztonságos, botrány nélküli érkezésünkért átgondoltam különleges misszióm részleteit. Hálát adtam Istennek, többek között azért is, hogy kliensem nem dobta ki az éjszakás nővért a második emeletről. Így érkeztünk Európába egy végtelen hosszúnak tűnő úton, ahol a reptéren már mentőautó várt ránk, még néhány órába telt, míg átadtam kliensemet a helyi kollégáknak, akik köszönték a segítségemet.

Kalandos mentőakcióm után jólesett a szállodai pihenés. Kevés nyugalmam volt az elmúlt napokban, nagyon fáradt voltam. Mielőtt alvásba zuhantam azon tűnődtem, hogy a problémák megoldásában kompetens segítséget kaptam az utaskísérőktől.

Illyés Gyula szép írásában dicséri a légikisasszonyokat: „Minden stewardess karcsú; kedves arcú; fiatal… Amikor épp nem libegnek, ütemre szinte, az ülőhelyek szűk utcácskájában, fölemelt – bár tálca- terhelte – karral, mintegy a bátorság kibontott lobogójaként, a mosoly kiapadhatatlan fényvetéseivel szemükben és ajkuk körül, de szinte farukon is – ekkor az épp oly szűk konyhában lélegzet kapkodva mosogatnak, törölgetnek, tálalnak, bort-sört bontanak s töltenek, kávét-teát készítenek, teljesítvén épp így a rusnyák és renyhék egyéni óhajait is.
Nem csak a csészét s poharat nyújtják tökéletes egyensúlyozottságban a petyhüdt
ajkak elé, hanem a hányó edényt, illetve a még bajosabban alkalmazható hányó zacskót
is.” - Illyés Gyula Repülőn
 
Az én óriásgépem légi kísérői nők voltak, a szerető szigor asszonyai, kedvesek, és határozottak. Mindent tudtak, amit Illyés Gyula írt róluk, de ráadásul kiváló lelki segítő készségekről is bizonyságot tettek. Nekik nem adott példát Angyal Lajos, Nyírő Gyula, Juhász Pál, Tringer László, Samu István és Harangozó Judit, akiktől én tanulhattam és tanulok ma is. Mentoraimnál, kollégáimnál láthattam és látom „a szelíd segítés gyönyörű példáit, az okos diszkrét, szeretetteljes civil kurázsit” Hol, ki készítette fel a légikisasszonyokat ilyen toleráns, empatikus viselkedésre? Lehet, hogy az italos utasok? Kliensem pszichotikus zavarában szelíd bárányként viselkedett a randalírozó, alkoholos, agresszív utasokkal összehasonlítva.  Eszembe jutott egy afrikai utazásom, amikor egy férfi feltűnően sűrűn fogyasztott a tömény italokból. Rövid időre elszenderült, majd hirtelen felugrott az üléséből, a vészkijárat ajtaját rángatva kiabálta: „Nyissák már ki, be fogok pisilni, nagyon kell!”. Milyen jó, hogy nem nyílt ki a vészkijárat! A légi kísérőket az ilyen különleges utasok leszerelése közben szerzett tapasztalat, de inkább ” a spontaneitás, a megérző, asszonyi segítségnyújtás” vezérelte.
 

Közösségi alapú lelki segítés biciklin és motorkerékpáron

Történetemet Harangozó Judittal osztottam meg, aki hasonló narratívában szólt az asszonyok természetes támasznyújtásáról, lelki segítéséről. Engedélyével idézem a történetet. „Volt élményem közösségi gondozónőről, aki kapott 300 óra képzést, előtte csak érettségije volt, és a vizsgára egy olyan esetet hozott, hogy: a falu szélén laktak a gyilkosok, most jött ki az egész család a börtönből, a fiú még „skizó” is, a falu kiközösíti őket, a fiú a határban vándorol, hulladékot gyűjt.. Mindenki olyan "cuki" könnyű, "műanyag" eseteket hozott a vizsgára, ő meg elmondta, hogy: bementem, beszélgettünk, behívtam, átmentem a szomszédba....., és a végén a falu befogadta az egész családot, a fiú kezelésbe ment, nappali klubba járt, és minden megoldódott. És akkor azt gondoltam, hogy ez az asszony ezt nem a képzéstől tudja. Ami nekem kattog az agyamban, hogy asszertív közösségi, meg humanisztikus, meg esetmenedzser, az neki a szívében, az ösztönös eszében van. Ez az a tehetség, amivel a gyerekeket, a részeg férjeket, a zavart nagymama ügyét megoldják ezek a (vidéki) asszonyok, valami ősi, sok generáció által felhalmozott bölcsességgel, szeretettel. És nem is tudják magukról, mit tudnak. Főleg vidéken sok helyütt ilyen nők tartják fenn a pszichiátria elviselhetőségét. Legutóbb meghívtak egy előadásra, ott beszéltem erről, hogy a bonyhádi gondozóba kihelyezett bicikli, vagy szolgálati autó, amivel elérik a betegeket, hatékonyabb lépés, mint az intézmények alapkőletétele, de a politikusok a nemzeti színű szalagok átvágásában érdekeltek inkább, mint a természetes támaszrendszer erősítésében. Pedig a szelíd segítő asszonyok, még ha nem is tudnak a magas médiáknak nyilatkozni, mi már biztosan tudjuk, hogy hatalmas értékeket hoznak létre.”

Harangozó doktornő narratívája indonéziai élményeket ébresztett bennem. A cunámi utáni pszichoszociális helyreállító munkában, amikor az elsődleges egészségügyi ellátás fejlesztésére volt lehetőségünk én is megtaláltam a természetes támaszrendszer segítő angyalait. Az Egészségügyi Világszervezet és a CBM misszió együttes támogatásával lelki gondozó képzést szerveztünk általános ápolónők körében, akik a vidéki egészségügyi központokat látogatták és gondozták a krónikus pszichés zavarokban szenvedő betegeket. Általános egészségügyi gondokkal a központban dolgozó orvoshoz fordultak és problematikus pszichiátriai zavarok eseteiben a tartományban dolgozó néhány pszichiáterrel tartották a kapcsolatot, akik továbbképzésükről is gondoskodtak.
Gondozóink Sri Lankán bicajokkal mentek a betegek otthonába, majd Indonéziában és Tájföldön – részben a nagyobb távolságok miatt is, a bicajok helyett szép új Honda motorokra ültettem a lelki gondozó angyalokat. A demonstratív, szalag-átvágó, médiai hangos intézetavatások helyett meggyőztük a helyi hatóságokat, hogy a motoros angyalok reklámozása, reptetése legalább olyan értékes hír, mint a nagy intézmények avatása, alapkőletétele. A bicaj persze szerényebb, de 12 Honda motor felbúgására már odafigyelnek a riporterek. Tudom, hogy az angyalok nálunk repülnek, nincs szükségük bicajra, meg motorkerékpárra, de Indonéziában nagyon jól áll nekik a motorkerékpár. Hova mennek ezek az angyalok? Hova mennek a bicajos önkéntesek? Harangozó doktornő narratívájában - „A falu szélére, ahol a gyilkosok laktak, most jött ki az egész család a börtönből, a fiú még „skizó” is, a falu kiközösíti őket, a fiú a határban vándorol, hulladékot gyűjt…” Megkapó az evangéliumi párhuzam - A falu szélére, a temetőkbe, elhagyott helyekre, ahol Krisztus Urunk is rátalált a gonosz szellemekre – Szent Márk 5:1-17
Indonéziai angyalainkról a misszió belső lapjai számára írtunk egy kis közlést, ami hevenyészett fordításban így hangzik magyarul.

Fehér angyalaink készen a kiszállásra…

12-en voltak, a legcsinosabb, testhezálló fehér egyenruhájukat vették fel, a tűző trópusi nap sem takarta el a bukósisak és védőszemüveg mögött kandikáló kedves mosolyukat. Indonézia Észak - Szumátra Aceh Tartományában a CBM misszió tevékenységi területén Aceh Barát kerületben szabadtéri ünnepségen adtuk át a CBM ajándékait, vadonatúj Honda motorkerékpárokat. A motorokon a CBM pszichoszociális rehabilitációs tevékenységét viszik el a rászorulókhoz az ápolónők, akik valóban fehér angyalokra emlékeztetnek, - könnyedén szállnak az új gépeiken, hogy őrangyalai legyenek azoknak, akik segítségre szorulnak (3).

Források:
1.    Pátkai, I. Alkoholproblémák Nigériában – szakmai levél, Szenvedélybetegségek, IV. évf., Sz. 128-134, 1996
2.    Harangozó Judit, személyes narratíva, 2013
3.    Istvan Patkai, Andrew Mohanraj and Violeta Bayato, CBM Report, 2007