MIRŐL ÍRT A KÓR-LAP 20 ÉVVEL EZELŐTT?

20 évvel ezelőtt többek között részleteket közöltünk Márai Sándor „Füveskönyvéből”. Abban a hiszemben ismételjük meg a kis válogatást, hogy ma is szívesen olvassák.

A lényegesről

Vigyázz, hogy életben és munkában a közhely, a mellékes, a kényelmesebb megoldás lehetőségei el ne csábítsanak. Mindig akad valamilyen esély, mely feloldja a szükséges erőfeszítés feszültségét, mellékutat kínál, olcsóbb lehetőséget ajánl fel. Beszélj a lényegesről, írd a lényegeset, cselekedj lényegesen. Ez mindig nehezebb, több életerőt követel - s ugyanakkor, amikor elszánod magad arra, hogy a helyzetnek vagy a munkának lényeges erőidet adod, megtudod, hogy ez volt az egyszerűbb, igen, az egyetlen lehetséges megoldás, a tökéletes. A mellékes, a félmegoldás, a közhely, a mellébeszélés, a kitérés, a köntörfalazó műgond végül is több és gonoszabb erőfeszítést követel, mint a lényeges, az egyszerű, a tökéletes. Amikor a középutat választod, pazarolsz. A lényeges mindig olcsóbb, hasznosabb, eredményesebb. Élj gazdaságosan, alkoss takarékosan, ne költsd erődet másra, csak a lényegesre.

Arról, hogy megcsaljuk az orvost
Valahányszor orvoshoz mentem, nem tudtam szabadulni a kínos és megalázó érzéstõl, hogy megcsalom a derék embert, aki mestersége és emberismerete szerint, aggályosan és gondosan, de teljesen reménytelenül foglalkozik velem. Mert mindaz, amit ajánlhatott – az orvosságok, különféle gyógymódok, víz vagy sugár, porok és folyadékok –, talán gyógyította vesém, májam vagy szívem, de nem gyógyíthatta azt, ami a betegség egyetlen oka: életmódom, mely jellemembõl, alaptermészetembõl és hajlamaimból következik. Ezért, komolyan és udvariasan, legjobb tudásunk szerint, de mindig megcsaltuk egymást, az orvos és a beteg. Életmódokat nem lehet gyógyítani, s megváltoztatni is csak ideiglenesen lehet.
Ezért gondoskodik a természet, bölcsen, a betegségekrõl: mert a legtöbb ember csak a nyavalya kényszerû vesztegzárában piheni ki idõlegesen szenvedélyeit. „Il est quelque fois saine d’être malade!"* – mondotta egy francia. A legtöbb ember elpusztulna negyvenöt éves korában, ha nem pihenne meg közben néhány hétre a betegágyban.

Arról, hogy a betegség pihenés
"Az élet rettenetes versenyében legtöbb ember csak akkor pihen meg, ha beteg. A betegség, a francia költő szavaival, nemcsak a szegények utazása, hanem a szegények nyaralása, téli Riviérája, Tátrája és Egyiptoma is. A lázas kedélyekre a betegség igazi lázat küld, hogy kissé megnyugodjanak. A becsvágyó és kielégületlen ámokfutó, aki – mint Kleist, a költő – „váltogatja a városokat, mint a lázbeteg a vánkosokat”, csak betegágyban eszmél igazi vágyaira, reménytelen szenvedélyeire.
A betegség pihenés is, ez közhely. Ezért előzd meg a természet parancsát, a kényszerű betegszabadságot, s iktass életed iramába apró, mesterséges betegségeket, hogy megpihenjél. Makkegészségesen őrizd néha egy napon át az ágyat. Farkasétvágyad van, a szöget is megrágnád:koplalj önként egy-két napot. Szíved nem zsörtölődik még a nikotin miatt:jutalamazd meg azzal, hogy parancsoló szükség nélkül abbahagyod három napra a cigarettát. A szervezet oly hálás a legcsekélyebb figyelemért! S ezek az apró, mesterséges, a betegség parancsa nélkül felidézett betegségei és gyógyítási állapotok, önkéntes diéták, megvonások és pihenések felérnek egy keleti úttal vagy egy vakbélműtéttel. Kíséreld meg. Csodákat látsz majd."

Az okosságról és a bölcsességről

Az okos emberek mindig fárasztottak, kimerítettek. Társaságukban úgy éreztem magam, mint valamilyen rosszhiszemű vizsgán. Örökké figyelnem kellett, mert ők is figyeltek engem, összehúzott szempillák alól, mint a vadász a vadat, vajon helyesen felelek-e okos megjegyzéseikre, elég okos vagyok-e ahhoz, hogy ők, az okosak, szóba álljanak velem? Nem, az okosak mindig fárasztottak. S nem is tudtam meg tőlük soha, semmi lényegeset. Többnyire csak azt magyarázták meg, miért nem jó valami: az élet, egy ember műve, a tavasz vagy az ősz? De azt, hogy az élet jó is, a halál természetes, az ember nem egészen reménytelen, nem mondották soha; mert okosak voltak.
Az okosság nem bölcsesség. Az okosság készség, idegrendszerbeli és értelmi fürgeség. A bölcsesség az igazság, a megnyugvás, az elnézés, a tárgyilagosság és a beleegyezés. Az okos emberek soha nem bölcsek, túl izgatottak ehhez, mintegy állandóan megrészegednek okosságuktól; de a bölcsek mindig okosak is, s ugyanakkor többek ezeknél, mert nem akarnak bizonyítani semmit. Az okosak társaságát kerüld, mert felizgatnak és végül megsértenek. A bölcsek társaságát keresd. Az okosakkal lehet beszélni. A bölcsekkel lehet hallgatni.