"Az értelem becsaphat bennünket, de a lelkiismeret soha."
Rousseau
Irataim rendezgetése közben bukkantam rá a Kórház 1988-as időszaki kiadványára, melybe újra elolvashattam Parancs János (1937-1999) 2 versét. 1987-ben a Mozgó Világban jelentek meg. Ajánlom ma is figyelmükbe.
Irodalmunk helyzete
Egy korszak lezárult.
Aláhanyatlanak a hősök.
Apátlan nemzedék tolong,
iránytű nélkül, elvadultan
a fölszentelt csarnok
faragott kövein,
a vészterhes ég alatt.
Századvég
nincsenek hőseink
csak tragikomikus pojácáink
önkéntes áldozataink
ravaszkodó bölcseink
a szellem bujdokol
helyét nem leli
a piactéren ágál
és nyújtja markát
van úgy hogy oda is
aztán ide is
(fordítva még gyakoribb)
vagy hallgat és
saját levében pácolódik
se rangja se becsülete
téveszmék rabjai
élveteg túlélők
lennénk valamennyien
de erre semmi mód
időnk csakhamar lejár
számunkra nem lesz
se mentség se magyarázkodás
elfogult lesz az utókor is
s nekünk biztos nem ád
se fölmentést se igazolást