AZ ESZTERGOMI MAYER-HÁZRÓL

Esztergomban, Víziváros egyik saroktelkén áll az úgynevezett Mayer-ház. A földszintes, hajdan romantikus elemekkel díszített épületet Mayer Vilmos sebész és borbély építtette újjá 1865-ben, miután korábbi házát elbontani kényszerült.

 

A török harcok elmúltával egészen a 19. század végéig jelentős építkezések zajlottak az érsekség tulajdonában lévő Vízivárosban. A munkálatok egyik fontos állomása volt 1865-ben a városrész szűkös főutcájának kiszélesítése, hogy ezzel elkerüljék a heti vásárra érkező szekerek rendszeres összeütközését. A fejlesztés az utca új vonalába benyúló régi Mayer-házat és a szomszédos Lencz-házat is érintette: az épületek lebontására, illetve átalakítására volt szükség. A gróf Forgách Ágost megyei főispán-helyettes leiratához csatolt tervrajzon látható sárga színnel kiemelve a bontás előtti állapot. Az épület jelentős része a helyszínrajzon B. C. D. E. M. L. betűkkel jelölt területen állt, az új házat az L. M. vonal mögé „szorítva” kellett a tulajdonosnak felépíttetnie.

Mayer Vilmos új házának megtervezésére Feigler Gusztáv vállalkozott. Ő annak a nagy múltú Feigler családnak volt a tagja, amely Esztergom életében mintegy száz éven át fontos szerepet játszott, és ma is közmegbecsülésnek örvend. A családi hagyományokat folytatva Feigler Gusztáv is az építészpályát választotta, felmenőivel ellentétben azonban magasabb végzettségre tett szert: egy-egy évig volt hallgatója a bécsi politechnikumnak, illetve a bécsi képzőművészeti akadémia építészeti osztályának. Hazatérve nagy valószínűséggel Hild József pesti irodájában gyakornokoskodott. Az 1860-as években mestere vezetésével részt vett Esztergomban a szeminárium épületének és a bazilika portikuszának tervezésében és kivitelezésében. Ezen munkálatokkal párhuzamosan foglalkozott a már önállóan tervezett Mayer-házzal.
A 190 m2 alapterületű, U alaprajzú épület két rövid szárnya keskeny, szabálytalan hátsó udvart határol. Szinte az egész épület alatt pince húzódik, ahová a homlokzat lábazati zónájában elhelyezett kis nyílásokon keresztül jut be a levegő. A ház Mayer Vilmos idejében két egymástól elkülönülő részből állt: a lakórészből és a borbélyüzletből. Emiatt lehetett szükség két bejárat létesítésére a főhomlokzaton. A bolthelyiségbe a később részben befalazott, jobb oldali ajtón át juthattak be a vendégek, a másik bejárat az udvar felé nyitott kapualjba vezetett. Innen voltak megközelíthetők az üzletet közrefogó lakrészek.
Az épületbelsőben az eredeti állapothoz képest számos kisebb átalakításra került sor a későbbiekben. A homlokzat esetében a legszámottevőbb a ’40-es, ’50-es évek beavatkozása volt, amikor a díszítőelemeket leverték. Eltűnt a szegmensíves nyílászárók füles keretezése, a raszterháló-szerű finom nútolás, a főpárkány tagolása, a félköríves szoborfülke, és elvesztek az egykor halhólyagmotívumot, illetve csillagdíszt magukba foglaló kör alakú mélyedések is. A Pázmány Péter utcai ikerablakok egyik felét pedig befalazták, levakolták. A homlokzatot megfosztották eredeti gazdagságától, arányaitól.

2003-ban az új tulajdonos, Major Ákos hozzálátott az épület felújításához. A munkálatok során láthatóvá váltak a ház korabeli képeslapokról ismert értékei, ami további kutatásokat ösztönzött. Előkerültek a Főkáptalani Levéltárban őrzött Feigler-rajzalbum tervei és az építési szerződés. Ezek ismeretében helyreállították a tetőzetet és az ereszt, ismét tetőablakokat nyitottak az épületen. A jobb oldali, ablakká alakított bejárat helyén ma vakajtó látható. Ez elé kerül a közeljövőben a régi faajtó másolata, míg a ma is használatban lévő bal oldali bejárat elé a restaurált, eredeti nyílászáró. A főpárkány egykori tagolása könnyen helyreállítható, a főhomlokzat két szélén látható kőelemekhez igazodva ugyanis lehetőség van a párkány vakolatból történő kihúzására.
 A történeti környezetben elhelyezkedő épület jelenleg helyi védelem alatt áll,[ azonban ennél magasabb szintű, műemléki védelemre javaslom. A ház olyan történeti és esztétikai értékekkel bír, mely a város, szűkebben Víziváros szempontjából rendkívül fontos. A városrész főutcája magában hordozza kialakulásának történetét. A felújítás után még inkább hozzájárul majd a Pázmány Péter utca egységes építészeti látványához, valamint gazdagítja a Bajcsy-Zsilinszky és a Pázmány Péter utca romantikus stílusú épületeinek sorát. Országos viszonylatban is értékes, hiszen kevés földszintes, romantikus ház áll napjainkban.
Bár a Mayer-ház Feigler Gusztáv első önálló munkái közé tartozik, már számot ad az építész arányérzékéről, a telek adottságaihoz való alkalmazkodóképességéről. Mivel nemcsak mint tervező vett részt a munkálatokban, hanem a kivitelezést is irányította, minden apró részlet az ő elképzelése szerint valósulhatott meg. A ház homlokzattervét és részletrajzait is ismerjük, ami nem sok Feigler tervezte épületről mondható el.
 A műemlékké nyilvánítás előmozdítaná az elhúzódó munkálatok befejezését. A tervek és archív fotók felhasználásával lehetőség nyílna a homlokzat, a tagoló- és díszítőelemek hiteles helyreállítására, még ha csak másolatban is. Továbbá egy reklámfilm-forgatás miatt alkalmilag rózsaszínre festett vakolata visszanyerhetné történetileg hiteles, eredeti színét, és ezzel végre lezárulhatna egy újabb fejezet a Mayer-ház történetében.

Karácsony Rita

Cím: 2500 Esztergom, Pázmány Péter utca 14.                                                 
Helyrajzi szám: 16313
Tervező: Feigler Gusztáv
Építés ideje: 1865