GONDOLATOK EGY FESTMÉNY APROPÓJÁN

Magyarországon nem kell különösebben bemutatni Gustav Klimt művészetét, hiszen gyakran megfordulunk a szomszédos Ausztriában, s Bécsben sok helyen találkozunk műveivel. Filozófia, Orvostudomány, Jogtudomány. Ez a három festményt készítette el a bécsi egyetem aulájában. Kovács Gábor ezúttal a nem kis vihart kiváltó Orvostudomány késztette arra. hogy elmélkedjék életről, halálról és persze az önök, az orvosok szerepéről.

Klimt különös hangulatú, szuggesszív, egyéni munkái kiemelkednek a megelőző századforduló remekművekben oly gazdag kollekciójából is. Annyit azért érdemes megemlíteni, hogy 1862- ben született, apja cseh származású aranyműves volt s a bécsi császári és királyi iparművészeti iskolában folytatta tanulmányait. Pályája elején főként épületdíszítéssel foglalkozott. Kivételes tehetsége már fiatal korában megmutatkozott. Tökéletes rajztudásáról árulkodik az 1887-ben készült „A szobrászat allegóriája1' című műve is. A kép gazdag jelkép- rendszerével ugyanakkor azt is jelzi, hogy Klimt később kiteljesedő művészetének szimbolista gyökerei lehettek.

A század utolsó éveiben Klimt és társai új utakat kerestek a művészetben megalakították az osztrák szecessziós művészek egyesületét. A szecesszió kifejezés az elszakadást, az elkülönülést, a kivonulást jelentette. 1897-ben ugyanis 49 bécsi művész kivonult a városi művészeti központból, s így nevezték el új mozgalmukat. Ez az irányzat nem csak Bécsben, máshol is teret nyert a festészetben, de még inkább az iparművészetben és az építészetben. Gondoljunk csak a párizsi metró díszes lejárataira, Spanyolországban, Gaudi építményeire, a cseheknél Mucha üvegfestményeire, nálunk pedig Zsolnay, Rippl-Rónai, vagy Lechner munkáira. A szecesszió a természetben kereste a szimbólumait. Lendületes vonalvezetés, mozgalmasság, természeti formák, pasztellszínek jellemezték

Klimt 1894-ban megállapodott a bécsi egyetem vezetőivel, hogy a nagy aula számára három nagyméretű festményt készít. A filozófia, az orvostudomány és a jogtudomány allegóriáját ábrázolva. Évekig dolgozott ezeken a műveken. Először a Filozófia készült el, amellyel elnyerte a párizsi világkiállítás aranyérmét. Azonban már ekkor sem lehetett senki próféta a saját hazájában. A kép óriási vitát és ellenérzéseket váltott ki a bécsi professzori karban.

Az Orvostudomány 1901-ben készült el és a szecessziós művek kiállításán mutatták be. A kritikusok ezt a képet is keményen bírálták, szemére vetették azt, hogy kulturális tabukat dönt, sőt kifejezetten pornográfiával vádolták a kép merész ábrázolásmódja miatt. A vita egészen az osztrák parlamentig ért fel, s az oktatásügyi miniszternek kellett megvédenie a festőt. Ennek ellenére felbontották az egyetemmel kötött megállapodást. A képeket az időközben elkészült Jogtudomány társaságában különböző kiállításokra vitték, majd magán-személyek vásárolták meg. A festményeknek végül tragikus sorsa lett. 1945-ben a visszavonuló német csapatok felgyújtották a kastélyt, ahová éppen megóvni szállították őket, s a képek megsemmisültek. Néhány vázlat és korabeli fényképek mentették meg számunkra ezeket a zseniális alkotásokat, egy különleges műveit.

Az Orvostudomány szimbolikája az életről és a halálról szól. A kép jobb oldalán a meztelen testek folyama az élet folyását ábrázolja, de már ott leselkedik ebben a folyamban csontváz képében a halál is. Az előtérben Hygiea, az orvostudomány istennője látható Asclepios kígyójával és Lethe kelyhével. Élet és halál végtelen folyamata ez.

De mik vagyunk mi orvosok, akik szüntelen bele aka¬runk szólni ebbe a kozmikus körforgásba? Néha talán is¬teneknek, mindenhatónak képzeljük magunkat, akiknek hivatása az, hogy megváltoztassa a végkifejletet. Mi a szerepünk nekünk orvosoknak valójában? Beleszólhatunk e mi, halandók az istenek dolgaiba, a születés és az elmúlás örök körforgásába? Vagy talán mi is csak részesei vagyunk ennek, mi is benne vagyunk a nagy folyamban, s sodródunk a többiekkel megállíthatatlanul?
Valahol itt a lényeg! Hiába rendelkezünk a tudással, hiába vannak eszközeink, hiába látjuk azt, hogy a folyam a megsemmisülés felé sodorja a benne úszókat, mi sem lehetünk kívülállók, megfigyelők. Mi magunk is sodródunk, sokszor magatehetetlenül. Nemcsak azért mert Hygiea köpenye alatt hús-vér emberek vagyunk, akik ugyanúgy kiszolgáltatott meztelen testekként haladunk a magunk életével, mint a festmény alakjai, de azért is, mert csak így van értelme mindannak, mit tudunk. Együtt a többiekkel, ismerve a titkokat, de sorsközösséget vállalva másokkal, az elesettekkel, a betegekkel, a rászorulókkal. Ez az empátia alapja, s enélkül nem lehet valódi gyógyításról beszélni.

A kívülálló csak sejteket, baktériumokat, biokémiai szubsztrátumokat lát. Ez kevés. A titok nem ez. Az igazi titok az, hogy a tudás birtokában ismerjük má-sok végzetét. Ez a tudás hatalom is, de mit kezdhetünk vele? Megállapíthatjuk, a kórismét rögzíthetjük a prognózist, elrendelhetjük a terápiát, betarthatjuk az éppen jogszerű, vagy divatos protokollokat és ezze1 hátra is dőlhetünk, megtettünk minden tőlünk elvárhatót. E; azonban kevés. Ez csak algoritmus, amire lassan már az egyre okosabb komputerek is képe sek lehetnek. Azért egy komputert mégsem öltöztethetünk fel Hygiea arany-bíbor köpenyével! Kár, hogy korunk egyre torzultabb ideái ebben látják az orvoslás értelmét, s a valód medicina egyre halványul.
Tudni, látni, de benne is lenni egyszerre az emberi sorsok folyamában, érezni az emberi kiszolgáltatottságot, a tehetetlenséget, a félelmet, s ha kell, ha lehet ellenszegülni ennek a megállíthatatlan folyamnak úgy, hogy megfogjuk valakinek a kezét a mellettünk sodródók közül, s megpróbáljuk visszatartani, amíg lehet. Ha mást nem tehetünk, akkor legalább lassítsuk a végzet felé rohanásban. Érezz a másik, hogy fogják a kezét, hogy nincs egyedül, nincs magára hagyva. Higgyen bennünk, hihesse azt, hogy mi is hiszünk őbenne. Ez a titok, nem egyéb.

Forrás: Lélegzet 2015/3